Nagyot ment tavaly a DNA

Több mint 1200 vádemelés, közel 900 jogerős ítélet.
Hirdetés

1200-nál is több személy ellen emelt vádat tavaly az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) – közölte csütörtökön Laura Codruţa Kövesi, az intézmény vezetője a DNA 2016-os mérlegének ismertetőjén.

A korrupcióellenes főügyész beszédében a törvények stabilitásának fontosságára hívta fel a figyelmet, mert e nélkül nem lehet hatékonyan küzdeni a korrupció ellen. Úgy vélte, 2016 tele volt kihívásokkal a vádhatóság számára, az ügyészeket ugyanis számos támadás érte annak ellenére, hogy Kövesi szerint a statisztikák azt mutatják, hogy hatékony a DNA tevékenysége. Elmondta, hogy tavaly 1270 ember – közöttük három miniszter, 6 szenátor, 11 képviselő, 47 polgármester, 16 bíró és 21 állami vállalatigazgató – ellen emeltek vádat. A bíróságok tavaly 870 vádlottat ítéltek el jogerősen, akik ellen a DNA indított eljárást. Közöttük egy európai parlamenti képviselő, hét képviselő, egy szenátor, egy miniszter, öt megyei önkormányzati elnök és 28 polgármester volt.

Hozzátette: a felmentések aránya továbbra is 10 százalék, ami alacsonyabb az európai uniós átlagnál. Laura Codruţa Kövesi szerint ez azt mutatja, hogy a román igazságszolgáltatás működőképes.

Klaus Iohannis államfő a rendezvényen arról beszélt: Romániában nem szavatolt a korrupcióellenes harc visszafordíthatatlansága, amelyet a korrupció büntetésének enyhítésére irányuló törekvések, valamint a politikának az igazságszolgáltatásba történő beavatkozása veszélyeztet.

Iohannis kijelentette, hogy Romániában gyakran rosszak a törvények, amelyek értelmezési problémákat vetnek fel, ezért tagadhatatlan, hogy módosítani kell az ilyen cikkelyeket. Mindazonáltal úgy vélte, hogy az olyan fontos kérdésekről, mint a büntető törvénykönyv és a perrendtartás módosításáról vagy a közkegyelemről csak széles körű, átlátható és felelős társadalmi vita nyomán szabad dönteni, amelynek során az igazságszolgáltatás szakmai szerveivel is konzultálniuk kell a döntéshozóknak.

Hirdetés

Az elnök beszédében kitért a kormány január végi vitatott Btk.-módosító rendeletére, amit később a kabinet a nagyszabású utcai tüntetések hatására hatályon kívül helyezett. Iohannis szerint pillanatnyilag elhárult a korrupcióellenes harc meggyengítésének veszélye.

Az elnök ismét méltatta a vitatott rendelet visszavonását követelő nagyszabású kormányellenes tüntetéseket, amelyek szerinte azt mutatják, hogy a jogállamiság alapjait képező értékek és elvek védelmét az állampolgárok már saját konkrét feladatuknak tekintik. Iohannis szerint Románia már külföldön is modellnek számít a korrupcióellenes harcban, amelyet folytatni kell, és valamennyi fél bölcsessége és felelőssége szükséges ahhoz, hogy az eddig elért eredmények ne vesszenek el – mondta Iohannis.

Hirdetés