Néhány héten belül kész az egységes bértörvény

Legalábbis ezt ígéri a nagyobbik kormánypárt elnöke.
Hirdetés

Két-három héten belül a parlament elé kerül az egységes bértörvény tervezete; a jogszabálynak július elsejétől kellene életbe lépnie – nyilatkozta hétfőn Liviu Dragnea képviselőházi elnök.

„A miniszterelnöktől és a kormányfőtől tudom, hogy az egységes bértörvény két-három héten belül a törvényhozás elé kerül. Mi a parlamentben készen állunk rá, de nagyon komoly vitára kell számítani a társadalmi partnerekkel. A kormányprogram értelmében július elsejétől lépne életbe a jogszabály. Azért akarok sietni az elfogadásával járó eljárással, mert a tapasztalatok alapján tudom, hogy minden általunk kezdeményezett törvényt megtámadnak az alkotmánybíróságon, számolnunk kell tehát az erre szánt idővel is” – mondta Dragnea a romániai községek egyesületének közgyűlésén.

Hirdetés