Elutasította a szenátus a visszavont 13-as rendeletet

Biztos, ami biztos. A rosszmájúskodás viszont nem maradt el.
Hirdetés
110 támogató szavazattal, 9 tartózkodással és egy ellenszavazattal a szenátus elfogadta a Büntető törvénykönyvet és a Büntetőjogi eljárási törvénykönyvet módosító 2017/13-as kormányrendeletet hatályon kívül helyezéséről szóló törvényt.
 
A vita során Mariana Moț, az igazságügyi minisztérium államtitkára kifejtette: a kormány támogatja a 13-as kormányrendeletet hatályon kívül helyező törvény elfogadását. Az egyedüli, aki nem támogatta, az Ecaterina Androenscu volt. Az egyetlen ellenszavazó szenátor korábban a PSD tanügyminisztere volt. A PMP tartózkodott, a PNL, az USR és az RMDSZ szenátorai szavaztak az elutasításra.
 

Tăriceanu rosszmájúskodott

„Világpremier előtt állunk: a szenátus visszautasít egy olyan kormányrendeletet, amely már hatályon kívül van, tehát semmilyen jogi következménye nincs. Ez, számomra, érthetetlen. (…) Megkértem Bădălău kollégámat, hogy vezesse a mai ülést, mert nem hiszem, hogy jómagam elnökként pártfogolni tudnék egy ilyen premiert. Köszönöm Bădălău kollégámnak és bejelentem, hogy nem fogok szavazni. Arra kérem kollégáimat a Demokraták és Liberálisok Szövetségéből (ALDE), hogy legjobb belátásuk szerint járjanak el” – nyilatkozta a szónoki emelvényről Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke.
 
Traian Băsescu is azt mondta: nem hallott még olyanról, hogy hatályon kívül helyezzenek egy már hatályon kívül helyezett törvényt, és ez precedenst teremt. 
 

Hagyja békén a kormány a Btk-t

Cseke Attila, az RMDSZ frakcióvezetője kifejtette: a parlamentnek „valóban az egyetlen törvényhozó testületté kell válnia”.„Azt szeretnénk, hogy a kormány ne módosítson törvényeket sürgősségi kormányrendeletekkel, különösen olyanokat ne, mint a büntetőtörvénykönyvek. Az Alkotmánybíróság döntéseit át kell ültetni a joggyakorlatba, az összest, nem egyet-kettőt, aszerint, hogy tetszik-e vagy sem. És ezt a gyakorlatba ültetést itt, nekünk kell megtennünk, mégpedig 45 napon belül, ahogyan arról az alkotmány rendelkezik” – szögezte le.
 
„A 13-as kormányhatározatot ma el kell utasítani még akkor is, ha egyesek azt hiszik, hogy ezzel forradalmasítjuk a jogalkotás folyamatát. Higgyék el, nincs szó semmiféle forradalomról. Ha tanulmányozzák az alkotmányt, akkor látni fogják, hogy a kormány által a parlamentbe benyújtott rendeletnek adott folyamatot kell követnie: vagy elfogadjuk, vagy elutasítjuk. (…) és remélem, hogy a különböző jogszabályok személyes érdekekre utaló illata a jövőben elmarad” – nyilatkozta Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora.
 
George Dircă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora megdöbbenésének adott hangot a szenátusi vita kapcsán, és emlékeztetett, hogy kizárólag az USR nyújtott be módosító indítványt a 13-as, illetve a 14-es rendeletre vonatkozó törvényekhez.
 

„Elképesztő, hogy erről a szónoki emelvényről féligazságokat mondanak,

és emlékeztetek, hogy a hivatali visszaélés benne van a törvényben és az Alkotmánybíróság csak egy értelmező határozatot adott ki. A romániai törvényszékek jelenleg is ítéleteket hoznak a hivatali visszaéléssel kapcsolatos ügyekben. Másrészt itt nem mi, hanem a Grindeanu-kormány játszadozik. Meg vagyok döbbenve, hogy mi történik ebben a teremben. Csak mi, fiatalok, akik most kezdtük első mandátumunkat, nyújtottunk be módosító indítványt a 13-as, illetve a 14-es kormányhatározatra vonatkozó törvényekhez” – mondta az USR szenátora.
 
Dircă amiatt háborodott fel, hogy Tăriceanu elismételte Liviu Dragneának azt a téves állítását, miszerint a 13-as kormányrendelet visszavonása miatt mentettek fel múlt héten valakit a hivatali visszaélés vádja alól, holott ezt a legfelső bírói tanács és a legfőbb ügyész is cáfolta. 
 
A szenátus szociáldemokrata alelnöke, Niculae Bădălău úgy fogalmazott, hogy a 13-as sürgősségi rendeletről szóló vita nem szólt semmiről, miután a felsőház „hatályon kívül helyezett valamit, ami hatályon kívül volt helyezve”.
 
A sürgősségi rendeletet hatályon kívül helyező törvényről még a képviselőháznak is szavaznia kell. Az ellenzék és a tüntetők azért ragaszkodtak ahhoz, hogy a parlament is hatálytalanítsa a 13-as rendeletet, mert attól tartanak, hogy ha valaki joggal támadja meg a 13-ast visszavonó 14-es rendeletet az alkotmánybíróságon, és az alkotmánybíróság netalán hatályon kívül helyezi, akkor mégis életbe léphet a 13-as.

Hirdetés