Báthory István, a kortárs menedzser

Úgy szervezte a munkát, ahogy a mostani kreatív igazgatók, és ugyanúgy utált kiöltözni, mint Steve Jobs vagy Mark Zuckerberg.
Hirdetés
Olyanokat tanultunk múlt héten Erdély egyik legkiemelkedőbb fejedelméről, amelyek nem szerepelnek a tankönyvekben. Pedig ezek miatt lehetett Báthory István nemcsak Erdély egyik legtalpraesettebb fejedelme, de Lengyelország egyik legnagyobb királya is. Horn Ildikó történész Báthory menedzseri képességeiről beszélt a Korunk Akadémia Erdély a történelemben című előadássorozatában.
 
Az ELTE tanszékvezetőjét az vezette a felismeréshez, hogy Báthory (nemcsak) kora kiváló menedzsere volt, hogy neki magának is annyira besűrűsödtek a vezetői feladatai, hogy időgazdálkodási és vezetési technikákról kezdett olvasni. Rájött egyrészt, a menedzserirodalom egyik alfaja szívesen nyúl történelmi előképekhez, és gyakran bukkannak fel olyan könyvcímek, mint Mit tanulhatunk Dzsingisz kántól, Nagy Sándortól vagy épp Napóleontól, másrészt az általa kutatott Báthory István is sok ilyen technikát alkalmazott. 
 

Merthogy a jó vezető ismérvei nem korfüggőek.

Melyek azok a tulajdonságai és munkamódszerei, amelyek kiemelték Báthory Istvánt a korából, és amelyek sikeressé tették – erre kívánt válaszolni a nagyközönségnek szánt előadásában a történész. Míg a menedzsereknek szánt példaképek főként hadvezérek, Báthorytól a békésebb mindennapok kezelésében is sokat tanulhatunk: például válság- és konfliktuskezelést.
 
Ezért Horn Ildikó nem az uralkodó haditetteiről beszélt, hanem a más jellegű támadásokra adott válaszairól. Meg kellett szilárdítania több szinten is a tekintélyét: Erdélyben például Bekes Gáspár lázadásával szemben, és el kellett fogadtatnia magát Lengyelországban, ahol elég nagy ellentáborral kellett szembesülnie nemcsak az uralkodása elején, hanem szinte folyamatosan. 
 
Báthory Zsigmond

Somlyai Báthory István (Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27. – Grodnó, 1586. december 12.) erdélyi fejedelem (1571–1586), Lengyelország királya (1576–1586)

Mindig borzasztóan kemény válaszokat adott

 
a tekintélyét ért támadásokra, de nem hagyta csorbulni az általa egyébként nem szeretett feleségének, Jagelló Annának a tekintélyét sem. De kiállt elődje, János Zsigmond tekintélyéért is: törvényt hozott arról, hogy kemény pénzbírsággal torolják meg, ha valaki nem adja meg az elhunyt uralkodónak kijáró tiszteletet.
 
Bekes Gáspár végső legyőzése, a kerelőszántpáli csata után Báthory István véres megtorlást rendezett, de ilyenkor is nagyon komolyan szelektált: nem a főbűnösöket ítélte halálra, hanem a középszerűeket végeztette ki. Elrettentő hatású, félelemkeltő büntetéseket szabott ki, de a kiemelkedő tehetségűek vagy teljesítményűek életét megkímélte. Birtokelkobzással, börtönnel pár évre igyekezett őket kiiktatni az erdélyi közéletből, később pedig megnyerni őket magának.
 
Vagyis mérlegelt: taktikai okokból a saját híveinek családját igyekezett megkímélni, viszont Bekes pártján is több kiváló ember állt, akikről azt gondolta, hogy családtagjaik vagy ők maguk később az ő fontos emberei lehetnek. A kemény válaszokon belül igyekezett személyre szabni a büntetéseket.
 

Sok konfliktusa adódott politikai érdekellentétből,

ezek közül a történész Báthorynak a XIII. Gergely pápával lejátszott meccsét emelte ki. A pápa Habsburg Miksát támogatta a lengyel trónért folytatott harcban, a végül győztes Báthorynak pedig a pápai szembenállást is le kellett győznie, mivel a rövidebb és hosszabb távú politikai terveihez szüksége volt a pápa támogatására.
 
Ráadásul elterjesztették róla, hogy nem katolikus, hanem lutheránus, mert az erdélyi fejedelmi udvarban nem katolikus volt az udvari papja. Válaszként a pápával szemben is erőt mutatott fel mint Lengyelország királya, akire a pápának szüksége van. Ezért például a pápai nunciust, aki nem jelent meg a koronázásán és utána sem az udarban, amikor hivatta, hazazavarta Rómába egy dörgedelmes levéllel, hogy ő ezt nem fogja eltűrni, mert a király hatalmát csorbítja.
 
Ugyanakkor igyekezett megmutatni, hogy ő igaz katolikus, másrészt komoly dolgokat tud elérni az egyház számára, és a pápának valóban szüksége lesz rá. Ezért ahhoz folyamodott, amit Horn Ildikó 
 

teátrális templomi rodeónak nevez.

A Jagellókkal ellentétben nem a krakkói vár, a Wawel templomában látogatta a miséket, hanem lassan a város összes templomát végigjárta. Nemcsak ez volt szokatlan, hanem az is, ahogy a templomokban viselkedett: a templom szent terét színházzá alakította, amelyben ő volt a főszereplő. 
 
Megbolygatta kissé a mise forgatókönyvét, vagy szokatlan húzással élt, hogy magára irányítsa a figyelmet: 
kizavarta az egyik püspök titkárát a templomból, mert papagájszerűen színes öltözetben, sarkantyúval és karddal jött be;
akkor állt föl vagy térdelt le, amikor ezt a mise rendje nem indokolta, vagy épp sűrű könnyekben tört ki.
 
Az új nuncius megírta a provinciálisának, hogy szerinte ez a magatartás nem őszinte, a válasz viszont Báthoryt igazolta: amíg úgy viselkedik, ahogy az a katolikus egyháznak jó, mindegy, hogy mit gondol. Az egyházi vezetés nagyon hamar vette Báthory üzenetét, ami azért volt fontos neki, mert sokkal nehezebben alakított ki jó viszonyt a lengyel katolikus egyházzal (a 16-17 főpap közül csak kettő állt az ő pártján).
 
A pápa viszont elég hamar elfogadta, és szinte egyenrangú félként tekintett rá, már nem Habsburg Rudolfban látta a kereszténység új bajnokát, hanem Báthory Istvánban. Gergely és az utóda is szorgalmazta a török elleni nagy, keresztény háborút, amelynek kulcsfiguráját egyre inkább Báthoryban látták meg – magyarázta a történész.
 

Bekes GáspárKarrierkonfliktusa Bekes Gáspárral

Bekes Gáspár (a jobboldali képen, egy 1861-es romantikus ábrázoláson)jó tíz évvel volt idősebb Báthorynál, alacsony sorból származott, unitárius volt, nem volt katonai tapasztalata, elsősorban az udvarban és kormányzati körökben ügyeskedett. Ügyességével és szavaival érte el, amit Báthory származásával, rangjával és kardjával. Az 1560-as évek elejére majdnem egy szintre kerültek, és innentől jól láthatóan rivalizáltak a vezető politikai posztért, főleg ha majd János Zsigmond utód nélkül hal meg.
 
Minden rosszat elkövettek egymás ellen. Bekesnek nagy szerepe volt abban, hogy Báthory két évet töltött börtönben Bécsben, a Báthoryak aztán a saját pártjukra állították a Bekes által kiépített politikus- és katonaréteget, majd Bekes elszedte Fogarast és más fontos gazdasági központokat, birtokokat, amelyeket először a Báthoryaknak sikerült megszerezni. Hét év alatt az ország egyik leggazdagabb főúrává nőtte ki magát.
 
János Zsigmond halála (1571) után rövid hatalmi harc indult, az országgyűlés Báthoryt választotta fejedelemmé, de ebbe Bekes nem nyugodott bele, és megpróbálta magát második vajdává kineveztetni a Habsburg uralkodóval a speyeri egyezmény értelmében. Miután ez nem sikerült, belső ellenállást szervezett Báthory ellen. Fogarasba húzódott vissza, hadsereget szervezett, külön udvart tartott, legfőképp pedig nem fizetett adót a birtokai után.
 
1573-ban Báthory kitette őt az országból, 1575-ben pedig Bekes csapatai élén megtámadta Báthoryt Kerelőszentpálnál, de alulmaradt a csatában. Bekes Lengyelországba menekült, de 1576-ban Báthoryt megválasztották lengyel királlyá. Megkoronázták, majd odatolták elé Bekest, hogy kegyelmezzen meg neki mint legnagyobb ellenségének. Báthory új alattvalói azt várták el tőle, mutassa meg, mennyire kegyes király.
 
Báthory megkegyelmezett neki, de nem engedte haza, hanem azt kérte tőle, bizonyítsa be, hogy hű alattvalója lesz. Mégpedig úgy, hogy úrrá lesz emberi gyengeségén. Bekes ugyanis soha nem bírta az életveszélyt, és mindig megszökött előle: 1571-ben a fejedelemválasztó országgyűlésről, 1573-ban Fogarasról az ostrom alatt és 1575-ben is magára hagyta az embereit a kerelőszentpáli csatában. Báthory viszont kerülte az olyan helyzeteket, amikor azt mondhatták volna rá, hogy cselből meggyilkoltatott valakit, adott az erkölcsi tisztaságára.
 
 
Jagelló Anna Marcin Kober festményénPéldául nem mérgeztette meg a feleségét sem, mint minden „normális” uralkodó. Jagelló Annát (Marcin Kober 1590-es festményén már özvegyen) a koronával együtt kellett elvennie, a férfiág ugyanis kihalt 1572-ben. 1576-os koronázásakor Anna már 53 éves volt, 19 éves korától húszszor volt menyasszony, de vagy politikai okok miatt, vagy bátyja, Zsigmond Ágost lengyel király nemtörődömsége miatt pártában maradt. A lengyelek azért ragaszkodtak ahhoz, hogy a koronát csak Anna kezével együtt adják, hogy náluk maradjon a hatalmas Jagelló-vagyon. A Báthorynál tíz évvel idősebb Jagelló Anna állandóan betegségekkel és hipochondriával küzdött, hosszas vénlánysága önzővé és gonosszá tette. Társuralkodói tisztségét gyakorlatilag nem töltötte be, Báthory nem is hagyta volna. Első perctől azon dolgozott, hogyan tud legálisan elválni tőle. Tanulmányozta, katolikusként ezt mások hogyan tették, és ő mivel győzhetné meg a pápát, hogy válassza el a gyermeket már nem szülő feleségétől. A pápát meggyőzte, de a lengyel rendek megakadályozták a válást, mert nem akarták, hogy Báthory nagyon megerősödjön.
 
 
Bekes mellé adta korábbi udvari kapitányát, a kiváló képességű Vadas Mihályt, és elküldte a Báthory hatalmát el nem ismerő, északi kereskedővárosok ellen. Bekes felmérte, hogy tovább már nem futhat, megtanulta Vadas Mihálytól, mi egy hadvezér teendője, miközben megostromolták a városokat. Bekes katonai hírnevet szerzett, és 
 

a két nagy ellenfél egy mindkettő számára tulajdonképpen idegen országban összecsiszolódott

– vázolta a történész. Bekes lett Báthory első komoly munkatársa Lengyelországban, a pápai nuncius jelentése szerint egész nap együtt dolgoztak a livóniai háború előkészítésén, időnként Bekes még ott is aludt Báthorynál. Bekes Gáspár az első livóniai háborúban a magyar csapatok fővezére volt, korabeli történetírók hősies jelenetek szereplőjeként jelenítik meg. 1579-ben halt meg.
 
Azért tudtak kibékülni és utána szorosan együttműködni egy közös cél érdekében, mert Báthory Bekesben is a tudást értékelte annak ellenére, hogy ő maga nem volt különösebben tanult ember.
 

Mit jelentett Báthory számára a tudás?

Tévedés, hogy Padovában járt volna egyetemre, oda a hasonló nevű unokatestvére járt. Mantova felé tartva egyszer három napot töltött Padovában, ahol megnézte az udvari játékokat. Menet közben szedte össze humanista műveltségét, előbb Ferdinánd udvarában apródoskodott Bécsben, majd hónapokat töltött a mantovai udvarban. Két éves bécsi fogságát viszont gyakorlatilag a könyvtárban töltötte. 
 
Később is feljegyezték róla, hogy állandóan olvasott, és aki be akart vágódni nála, az könyvet vitt neki ajándékba. Vadászni is könyvekkel ment a táskájában, és inkább olvasott egy fa alatt. Rengeteget képezte magát, kutatta, kinek mi miért sikerült vagy épp nem sikerült – mesélte Horn Ildikó a kolozsvári publikumnak. Így intézte például a forgalmi adó ügyét is.
 
A koronázási esküjében ugyanis volt egy olyan kitétel, hogy vissza kell foglalnia az oroszok által elcsatolt Livóniát, de adókat nem használhat fel erre, illetve nem emelheti a klasszikus adókat ennek érdekében. Másféle adón kellett tehát gondolkodnia, szétnézett, mit vezethetne be, és kiderült, hogy a németeknél van kenyéradó, ami a pékeket sújtja. Mivel mindenki fogyaszt kenyeret, ebből jelentős összeg gyűl be.
 
Báthory viszont úgy vélte, a szegényekkel tolnának ki leginkább, ha a kenyeret adóztatnák meg, ezért olyan, széles fogyasztású cikket keresett, amely nem létszükséglet: a szeszesitalt. Pár évvel később kancellárjának, Jan Zamoyskinak írta egyik levelében, hogy tudta, hogy a lengyelek nem vetik meg a bort és a sört, de a legmerészebb álmaiban se gondolta, hogy ennyi pénz összejön belőle.
 
Dr. Horn Ildikó, az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének vezetője
 
Dr. Horn Ildikó, az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének vezetője | Fotó: Szabó Tünde
 
Amikor bemutattak neki az udvarban egy fiatal nemest, mindig azt kérdezte tőle először, hogy mit tanul. Ha az illető nem tudott rá válaszolni, akkor kisebb hegyibeszédet tartott neki a tanulás fontosságáról. Az udvaroncainak pedig személyre szabottan adott ki olvasnivalót, történelem- vagy földrajzkönyveket. És persze intézményesen is támogatta az oktatást, iskolákat alapított, támogatta a külföldi peregrinációt. Az általa alapított egyik jezsuita kollégiumban orosz és tatár diák is tanult.
 
Ő maga a magyaron kívül több nyelven is beszélt, feljegyezték róla, hogy kiválóan tudott latinul, jól beszélt németül, tudott olaszul, de hibásan beszélt. Valószínűleg románul is tudott valamennyire, mert az erdélyi politikai elit egy része a két vajdaság közelsége miatt elég jól értett románul. Értett lengyelül is, de nem nagyon beszélt ezen a nyelven a források szerint, hisz nagyrészt nemzetközi környezet vette körül. Szerette magát jól és pontosan kifejezni, és ha ezt megtehette latinul, akkor nem nyilván nem törte miatta a lengyelt – válaszolta a közönség kérdésére Horn Ildikó.
 
Amikor a pápa felkérte, hogy dolgozza ki a törökellenes hadjárat tervét, ennek részeként arra is gondolt Báthory, hogy azokat a balkáni népeket, amelyek épp török uralom alatt éltek, szintén be kell vonni ebbe a háborúba, hogy mai szóval partizánakciókat hajtsanak végre a török hadsereg és utánpótlás ellen. Ezt nemcsak pénzzel és fegyverekkel kell majd támogatni, vélte Báthory, hanem rögtön el kell kezdeni felkészíteni őket azzal, hogy meg kell íratni ezeknek a népeknek a történetét, és el kell azt hozzájuk juttatni. Mert ha ismerik a dicső múltjukat, akkor sokkal lelkesebben fognak harcolni.
 

Báthory István munkatársai és módszerei

Nagyon sok olyan emberrel dolgozott együtt, akik Padovában szereztek képzettséget, rájuk egy-egy részfeladatot bízott, és mindig volt egy-két közelebbi munkatársa: Erdélyben Báthory Kristóf és Hagymási Kristóf, Lengyelországban pedig kezdetben Bekes Gáspár, majd a kancellárja, Jan Zamoyski volt a fő bizalmasa, akivel minden tervét megbeszélte.
 
Az volt a munkamódszere, hogy kitűzött egy nagyon világos célt, megkereste a feladathoz illő embereket, és felkutatták a célhoz vezető összes lényeges alternatívát. Kielemezték azoknak az összes előnyeit és hátrányait, kiválasztották a legjobbnak ítéltet, és részletes munkatervet írtak hozzá és a lehetséges leágazásaihoz. Kijelölték a feladatok végrehajtásához szükséges embereket, és elkezdték a tervet végrehajtani.
 
Ezzel ellentétes volt például Bethlen Gábor munkamódszere, aki homályosabb távlati tervekben gondolkodott. Például hogy diplomáciai okokból „nemzetközileg jelentős” feleséget szeretne. De nem azt csinálta, hogy kiválasztotta volna a legjobb alternatívát, és amellett következetesen haladt volna, hanem sok variációt kidolgozott, és ezek közül egyszerre többet futtatott. Általában valamelyik bejött. 
De ezért szinte egyszerre kérte meg Brandenburgi Katalin és Habsburg Cecília Renáta kezét. Gyakran taktikai elterelésként futtatott egyszerre több tervet, de izgalmas lenne belegondolni, mi lett volna, ha Habsburg Cecília mond igent – fejtegette a történész.
Bethlennek ezért nem is voltak vele szinte egyenrangú munkatársai, soha nem adta ki senkinek az egész tervét, az csak az ő fejében létezett. Beosztottjainak csak gondosan kiválasztott részfeladatokat adott, és vigyázott rá, nehogy valakinek a fejében ugyanúgy összeálljon a terv, mint az övében.
 
Báthoryt munkamódszere miatt sokszínű tudós társaság vette körül, sokan kerültek be a hatalmi körébe, akik később karriert futottak be. Ugyanígy dolgozott Erdélyben és Lengyelországban is. A padovások későbbi karrierje viszont azt mutatja, hogy
a lengyel munkatársainak nagy többsége sikeres lett, szintet lépett, jól jött ki ebből a munkából. Erdélyben viszont nagyon sokan háborúkban, belharcokban haltak meg, vagyis az itt kinevelt értelmiség, 
 

a politikussá emelkedő elit zöme véresen felmorzsolódott a későbbi években.

Báthory szigorúan betartotta az ígéreteit, viszont nagyon ritkán ígért valamit, környezete zsugorinak tartotta. Horn Ildikó szerint főleg azért, mert elődje, János Zsigmond könnyű kézzel és bőségesen adományozott birtokokat, jutalmakat, ő pedig átesett kissé a ló túlsó oldalára. 
 
Nehéz volt tőle birtokadományokat kapni, az arra érdemeseket viszont a saját mércéje szerint gazdagon megjutalmazta: pénzzel és újabb lehetőséggel, jelentősebb feladattal, mint amelynek végrehajtásával kiérdemelte. Ezzel is Báthory a saját embereit képezte. Mert ha birtokot ad, akkor az illető hazamegy azt igazgatni, és valószínűleg ellustul, míg egy nagyobb kihívásban igyekszik majd jobban teljesíteni.
 
Míg Európa nyugatibb udvaraiban ekkor már hivatalokat állítanak fel szakértővé képzett köznemesekkel és polgárokkal, az számított akkoriban modernnek, Báthory inkább színes és kiművelt egyéniségekkel veszi körül magát, belőlük épített kis és könnyen mozgatható csapatokat. Ma ismét inkább ez utóbbi a divat a kreatív munkaszervezésben, jegyezte meg a történész-tanszékvezető.
 

Kommunikáció

Valószínűleg Catótól vette át azt Báthory, hogy egy üzenete legyen, de azt jól fogalmazza meg, és többször ismételje el. Jól látható a beszédeiben, leveleiben, a róla készült feljegyzésekben, hogy akár az unalomig ismétli a fiataloknak, hogy tanuljanak, a munkatársainak a tudás fontosságát, az országgyűlésben azt, hogy ő ide nem festett bábnak jött, hanem szuverén uralkodónak.
 
A tudósokkal nem uralkodóként viselkedett, hanem levette előttük a kalapját, melegen üdvözölte őket, leültette maga mellé. Ezek a gesztusok nagyban emelték a tudósok presztízsét az udvarban, és ezzel is segítette őket.
 
Horn Ildikó közönsége
 
Horn Ildikó aktív közönsége
 
Erdélyben letette és betartotta a fejedelmi esküt, amelynek része volt a vallásszabadság, és kezdetben nem tett olyan lépéseket, amelyek a saját vallását erősítették volna. 1560-tól ugyanis Erdélyben tilos volt a katolikus vallás nyilvános gyakorlása. Világos volt azonban, hogy ő ezt nem fogja így hagyni – magyarázta a történész, legfőbb ellenfeleinek pedig a szentháromság-tagadókat tartotta.
 
Bekes is unitárius volt, majd Hagymási Kristóf, a legfőbb híve is, tehát se a törvények, se a hívei miatt nem léphetett fel teljes nyíltsággal, de elkezdte megállítani az antitrinitárius nézetek terjedését és a főnemesség körében Dávid Ferencre irányuló szimpátiát. Leváltotta Dávidot az udvari lelkész tisztségéből, a szászok püspökét, Alesius Dénest hozta a helyébe, de rájött, hogy elég középszerű ember, ezért őt is leváltotta. 
 
Azért erősítette a katolicizmus helyett a helvét irányzatot, mert úgy vélte, az elég erős ahhoz, hogy lenyomja az antitrinitáriusokat. Lépésről lépésre alakított ki egyfajta protestáns összefogást a nemesek és az egyházi személyek között, és szorította háttérbe a szentháromság-tagadókat. Később behívta a jezsuitákat, és ezzel pályára állította a katolikusok ügyét.
 

Dresscode

Báthory István utálta az öltözködési protokollt. Uralkodói udvarokban nevelkedett, tudta, hogyan kell reprezentálni, és ha akart, tudott úgy megjelenni és viselkedni, mint egy király. Viszont csak a nagy udvari ceremóniákon volt hajlandó reprezentálni, egyébként úgy öltözködött, mint Erdélyben, ahol ez nem volt annyira fontos.
 
Fennmaradt az uralkodói ruhatár leltára, amely bizony szegényes, alig van benne nívós öltözet – állapította meg a történész. Egy olyan korban, amelyben a divatot elődje, a későbbi III. Henrik francia király diktálta, aki megteremtette a 16. századi metroszexuális divatot azzal, hogy női kalapot tett a fejére, fél fülbevalót a fülébe és női körgallért a nyakába.
 
Báthory immunis volt a divatra és a folyamatos reprezentáció fontosságára. Nemcsak hogy nem öltözött ki, de betegesen ragaszkodott néhány ruhadarabjához, például a csizmájához, és azon vihorásztak az udvaroncok – sőt fel is jegyezték, innen tudnak róla a történészek –, hogy szakadt kapcát is felhúzott. Miközben a lovai és fegyverei elsőosztályúak voltak, sőt a lovai néha jobban fel voltak öltöztetve, mint ő maga.
 
Ez abban a korban hiba volt. Udvariasabb hívei azt mondták róla, hogy ő a katonakirály, ellenfelei pedig azt, hogy parasztkirály.
 
Emellett bizalmatlan volt, például túlbiztosította magát abban, ki kormányozza Erdélyt az ő távollétében, és nem mindig találta meg elsőre a jó megoldást. Bátyja, Báthory Kristóf halála (1581) után nem unokaöccsét, Báthory Istvánt választotta, mert az ő akarata ellenében nősült meg egy évvel korábban, hanem testületekkel próbálkozott: 12 tagú fejedelmi tanácsra, majd egy hatékonyabb, három tagú tanácsra bízta az ügyeket. Jóval később találta meg a jó megoldást Ghiczy János személyében, aki még a király halála után is kormányozta Erdélyt. 

Hirdetés