Progresszió!
Jean St'Ay
2017. február 17. péntek, 09:05
Vannak veszélyek. Naná, hogy vannak. Hát ott a székely autonómia. Hát az nem veszély?

Egyre jobban őrzik a nemzet szellemét. Egy hónappal azután, hogy az új kormány felállásával a Művelődési Minisztériumból Művelődési és Nemzeti Identitási Minisztérium lett, és miközben a kormánypárti politikusok szerint a korrupcióellenes tüntetések „megosztják Romániát”, 84 román akadémikus aláír egy felhívást a „nemzeti identitás, szuverenitás és egység” mellett.

„Az utóbbi évtizedek belpolitikai és nemzetközi fejleményei miatti aggodalmukban, mely fejleményeket a Románia identitásának, szuverenitásának és nemzeti egységének erodálására irányuló folyamatos és riasztó próbálkozás jellemez, sok olyan cselekménnyel, melyek a mindent egy szintre hozó globalizmus vagy egy túlzásba vitt «politikai korrektség» jegyében születtek, de számos, közvetlenül a Román Állam és Nép ellen irányuló cselekedettel is”, az aláírók arra buzdítják a „román népet”, „személy szerint az értelmiségieket” és a politikusokat, hogy „dolgozzanak együtt felelősséggel és hazafisággal Románia javára”.

A 84 akadémikus között, akik közül csak 8 nő, találhatunk írókat, filozófusokat, történészeket és nagyon eltérő területeken dolgozó kutatókat, fizikától és informatikától biológiáig és vegyészetig. Megpróbáltuk megérteni, mi késztette őket e felhívás aláírására és főleg azt, hogy miért találják relevánsnak a mostani meghirdetését. Létezik valamilyen fenyegetés Románia nemzeti identitására, szuverenitására és egységére nézve? Néhány aláíróval sikerült néhány perces telefonbeszélgetést folytatnunk, melyek során szóba került Erdély, a helyesírás, Eminescu és azok a veszélyek, melyek mindazt fenyegetik, ami román.

Victor Voicu, a Román Akadémia főtitkára, a felhívás kezdeményezője:

„Látok veszélyeket. Nyilvánvalóan látok veszélyeket”

S9: Hogyan jött létre ez a felhívás?

Victor Voicu: Már régóta foglalkoztat minket a történet. Az emberek összekötik a legutóbbi eseményeket… A legutóbbi események vannak a háttérben, de ha figyelmesen elolvassa, látni fogja, hogy az utóbbi 27 évre vonatkozik.

Tisztázni akartam, hogy köze van-e a legutóbbi eseményekhez.

Nem, uram! Ezek az események egy láncolat részei. Például, újabban vannak regionalizálási szándékok, kidolgozták egy régió törvénykönyvét, mely el akarja majd határolni magát az egységes román állam kontextusában. Láttam, hogy közzétették a Hivatalos Közleményben. Erdély elszakadásáról beszélnek. Mindenféle forgatókönyv, mocsokság és disznóság van, melyekre a politikai osztály részéről, a hatalomért folyó harcon kívül mást, sajnos, nem tapasztalunk. A Román Akadémia pedig egy alapító intézmény. Nem tudom, tudja-e, és arra kérem, nézzen utána: 1866-ban az Akadémiát valamivel több mint 20 ember képviselte a románok által lakott régiókból. Tehát a jövőbeni román állam kezdeményezője, alapítója volt, mely 1918-ban valósította meg az egységét. Nagyjából ez az alapgondolat, nem az, hogy… Vannak mindenféle szájalók, akik azt mondják: „Uram, micsosa pészédés (PSD – Szociáldemokrata Párt – a szerk.) akció!” Nem vagyunk nacionalisták, a hazánkat szeretjük. A hozzánk érkező üzenetek alapján az emberek többsége nagyon pozitívan tekint ránk.

Jelen pillanatban látnak valamilyen valódi veszélyt a nemzeti egységre nézve?

Nos, uram… Tisztelt uram, meg kell történnie, hogy lássuk, meg kell történnie és aztán megállapítjuk? Mert mi nem vettük észre? Természetesen látunk egy veszélyt.

Ahogy az Ukrajnával és Európa más térségeivel megtörtént, az Romániával is megeshet, miért ne?

Szeretik Romániát? Egy viszonylag nagy, latin államot egy ennyire zaklatott térség közepén… Látok veszélyeket, nyilvánvalóan látok veszélyeket.

A politikai osztály lenne a fő címzett?

Nem, uram, kérem, ne magyarázza félre. Olvassa el figyelmesen az üzenetet: a román állam hatóságainak, a politikai osztálynak, a román népnek, az értelmiségnek szól. Olvassa el figyelmesen. Nem válogatunk, mindazokhoz szólunk, akiknek szerepük lehet a nemzeti identitás és szuverenitás megőrzésében.

Eugen Simion, irodalomkritikus és -történész, a felhívás aláírója:

„Érezhető ez a román fagy”

S9: Ön szerint honnan érkeznek ezek a veszélyek, melyekre a felhívás utal?

Eugen Simion: Nos, maga nem látta, hogy a Hivatalos Közlönyben megjelent a Székelyföld autonómiaigénye? Ez az, ami látható. Közben meg ott vannak még Tőkés László úr és más irredenta személyiségek nyilatkozatai, akik annak a tartománynak az autonómiáját kérik. Aztán vannak ezek a politikai viták, ez a román társadalomban létező skizofrénia, mindezek csak ahhoz a gondolathoz vezethetnek, hogy Románia a 100. évfordulóra sebezhetővé válik. És ezért lépett közbe a Román Akadémia, hogy felhívja a románok figyelmét arra, hogy ügyelniük kell az egységükre.

Amikor az uralkodó skizofréniáról beszél, akkor a legutóbbi eseményekre is utal?

Természetesen. A helyesírással kezdve – nem tudom, tudja-e, Romániában jelenleg kettős helyesírás van, és vannak emberek, akik nem akarják elfogadni, hogy a helyesírás egy megállapodás, és ha megállapodás, akkor mindnyájunknak be kell tartani. Ami a politikai harcokat illeti, ott csak harmóniáról nem lehet beszélni.

A felhívásban romániai „értékzavarra” utalnak. Tud példákat mondani?

Ha figyelemmel kísérte, hogyan viszonyulnak Eminescuhoz. A románok számára Eminescu nemzeti költő, olyan költő, aki képviseli őket, egy nagy költő. Az utóbbi évtizedekben nagyon vitatták Eminescut, sokan nem fogadják el, hogy nemzeti költő, amikor pedig nekiállnak megmagyarázni, miért gondolkodnak így róla, akkor olyan érvekkel állnak elő, melyek egyáltalán nem meggyőzők. Van egy alapvető meg nem értés a román közgondolkodásban, és nemcsak Eminescuval, hanem általában véve az értékekkel kapcsolatosan. Kivettük a tankönyvekből a nagy szerzőket, történelmünket már nem tanítják folyamatosan a tankönyvekben. Már a történelem fogalom sem létezik tananyagként, Kommunikációnak nevezik, vagy nem is tudom, hogyan. Nos, hova vezethetnek mindezek? Csak ahhoz a gondolathoz, hogy semmit sem jelentünk, nincs semmink, hogy valami mást kell keresnünk. Van még egy nagyon aggasztó dolog: az a tény, hogy

leromboljuk, vitatjuk, nevetségessé tesszük a nemzeti mítoszainkat.

Márpedig emlékszem egy francia költő szavaira: „Egy mítoszok nélküli vagy mítoszait leromboló ország könnyen halálra fagyhat.” Ezt azért mondom, hogy talán ez lehet a maga anyagának a címe. Nos, érezhető ez a román fagy. Két tábor van, két típusú tüntetés, mintha nem lenne egy közös életük, nem lenne közös történelmük, közös nyelvük. A politikusok nem fogják fel, hogy egyesíteniük kellene minket, nem megosztaniuk. A legmagasabb szinttel kezdve.

Tehát valahogy a mostani események…

Kihangsúlyozták ezt a sebezhetőségi érzést, mely a románokban jelen pillanatban megvan. Már nem biztosak magukban, a fiatalok már nem biztosak a jövőjükben, ezért sietnek elmenni. Minden olimpikonunk (tantárgyolimpiákról van szó – a szerk.), amikor azt kérdezik tőlük, mit akarnak tenni, rávágja, távozni akar az országból. Már nem érzik úgy, hogy képesek lennének felépíteni maguknak egy sorsot. Felszámoltuk a 300 diák alatti falusi iskolákat. (…) A tegnapi és mai vezetőknek tudniuk kellene, hogy a román falu nemcsak egy olyan hely, ahol emberek laknak, hanem ez a stilisztikai bölcsőnk, ahogy azt Blaga nevezte. Most, a 100. évfordulóra, amikor a románoknak történelmük legnagyobb eredményét kellene ünnepelniük, nevezetesen az 1989-es (valószínűleg hiba az eredeti szövegben – a szerk.) Egyesülést.

A felhívás közzététele után Mircea Dumitru volt oktatási miniszter a Facebook-oldalán tisztázta, hogyan jelent meg a neve az aláírók között.

„Nagyjából három hete tájékoztattak egyes Akadémia-tagok kezdeményezéséről, akik nyilvános üzenetet kívántak megfogalmazni az ország geopolitikai helyzetéről. Az általános kontextust a magyar kormányfő és az AEÁ elnöke közötti előrejelzett találkozó (a román közéletben január közepe óta terjedő dezinformációt eddig senki sem erősítette meg hivatalosan – a szerk.), valamint az Orosz Föderáció elnökével lezajlott azutáni találkozó adta.

Ilyen körülmények között megkérdezték tőlem, csatlakozom-e egy általánosabb felhíváshoz, melyben kihangsúlyozzák az egység és területi integritás támogatását, valamint annak szükségességét, hogy aktív párbeszéddel és toleráns politikai viselkedés elősegítésével kell túllépni a román társadalmon belüli nagy konfliktusokon. Bár mindezek nem tartoznak az utóbbi időben történt közéleti megszólalásaim megszokott témái közé, elfogadtam, hogy van egyfajta érzékenység ezekkel az ügyekkel kapcsolatosan, és egyetértésemnek adtam hangot.

A levél tartalma a mai közzétételéig ismeretlen volt előttem.

Következésképpen most kénytelen vagyok elhatárolódni

a mai szövegtől és kimondani, hogy nem tudok egyetérteni e levélnek sem a stílusával, sem a retorikájával, továbbá számos abban megjelenő gondolatával sem.

Sőt, a néhány nappal ezelőtti nyilvános felhívásban, melyet a Bukaresti Tudományegyetemen dolgozó több kollégámmal írtam alá és melyet én kezdeményeztem, elítélem a jogállamiság normáinak és szabályainak tiszteletben tartásától való súlyos elhajlásokat, és egyértelműen a korrupció és mindazon politikusok és közéleti személyiségek ellen foglalok ellen, akik a jogrendet veszélyeztetik.”

Mircea Martin, irodalomelméleti szakember és egyetemi tanár, a felhívás aláírója:

„Meg kell említeni, hogy már régebben készült”

S9: Aláírta a dokumentumot?

Mircea Martin: Igen. De úgy emlékszem, hogy a szöveg már régebben elkészült, most csak közzétették. A gond az, hogy egy doktori bizottságban vagyok, és nem nagyon tudok beszélni, sajnálom. De meg kell említeni, hogy már régebben készült.

Miért volt szükség erre a felhívásra?

Ez kiderül a szövegből, ha jól emlékszem a szövegre.

Dumitru Radu-Popescu, író és akadémikus, a felhívás aláírója:

„Fogalmam sincs, mit akar mindenki belelátni”

S9: Azt kívántuk megkérdezni, hogy milyen kontextusban jelent meg a felhívás.

Dumitru Radu-Popescu: Ha az, aki tudomást szerzett róla, nem tudja, miről van szó, az ő dolga, így hát nekem fogalmam sincs, mit akar mindenki belelátni.

Úgy láttuk, hogy a felhívás aláírói között van, és csak annyit akarunk tudni, hogy milyen kontextusban jelent meg.

Uram, most orvosnál vagyok, és semmi kedvem sincs politizálni.

Mircea Flonta, filozófus, a Román Akadémia levelezőtagja, a felhívás aláírója: „Mindezeket nacionalizmusnak lehet minősíteni.

De ha én hazafiságnak minősítem, akkor milyen érveket tud felhozni?”

S9: Miért döntött e felhívás aláírása mellett?

Mircea Flonta: Úgy tűnik, hogy ma minden országnak érdeke rendelkezni ezekkel a dolgokkal. Úgy gondolom, hogy a nemzeti identitás történelmi realitás, a szuverenitás célkitűzés, az egység pedig kívánatos dolog. És furcsának tartom, hogy az emberek értetlenkednek. Ebben az egész világban, hölgyem, mindenki hiszi ezt. Minden ország ragaszkodik az identitásához és a szuverenitásához.

És úgy gondolja, hogy ezek a dolgok most veszélyben vannak és szükség van egy ilyen felhívásra?

Hölgyem, nem egy bizonyos pillanatról van szó. Ott, a felhívásban az van, hogy fontos felhívni erre a figyelmet. Arról van szó, hogy fel kell hívni a figyelmet ezeknek az értékeknek a jelentőségére. Nem arról van szó, hogy tegnap vagy ma történt valamilyen esemény, mely megköveteli ezt a felhívást. Ezt valamikor közzé kell tenni. Akármikor jelenik meg, összefüggésbe hozható azokkal az eseményekkel, melyek közvetlenül a felhívás megjelenése előtt történtek. De a tartalmát kell nézni, mely tartós. Ha azt figyeljük, nehogy mostani dolgokhoz kössék az emberek, akkor sohasem tesszük közzé. Nem ért ezzel egyet?

Egyetértek, de nem tudom elhinni, hogy véletlenszerű a megjelenése.

Nem látja, hölgyem, hogy ellentmond magának? Ez azt jelentené, hogy sohasem jelenik meg.

Mindig vannak események az esemény bekövetkezése előtt. Ezt elemi dolognak tartom.

Ebben a felhívásban a hazafiság megvédésére szólítják fel az értelmiségieket. Hogyan kellene ezt megtenniük?

Hölgyem, azért írtam alá ezt a felhívást, mert azt hittem, hasznos felhívni a figyelmet ezekre a dolgokra. Nagyon sok dologra hívják fel a figyelmet, ezekre a dolgokra nem nagyon szokás felhívni a figyelmet. Jó dolog felhívni a figyelmet ezekre a dolgokra is. Mindenkiét.

És ön szerint milyen változást kellene kiváltania ennek a felhívásnak?

Nincs szó semmilyen változásról, a figyelmet kell felhívni arra, hogy támogatni kell ezeket az értékeket.

Úgy értsem, hogy ezeket most nem támogatják?

Sok ember gondol ezekre a dolgokra, mert senki sem beszél róluk. Miért nem beszélnek róluk? Mert az foglalkoztat minket, nehogy félreértsék. Vagyis mindezeket nacionalizmusnak lehet minősíteni. De ha én hazafiságnak minősítem őket, milyen érveket tud felhozni? Az emberek az egész világon hazafiak. Ragaszkodnak az identitásukhoz, ragaszkodnak országuk szuverenitásához és így tovább.

És mégis, ez az identitás nem fejlődik idővel, nem változik?

Hogyhogy? Vagyis

van egy saját nemzeti identitásunk és kapunk egy másik nemzeti identitást?

Nem kapunk másikat, de az az idők folyamán változik.

Önnek van egy bizonyos identitása egy család tagjaként, egy bizonyos megyében született, ez idővel átalakul?

Nem ez alakul át idővel, de az idők folyamán hozzáadódnak más elemek, egy részük pedig eltűnik.

Amit mond, az nonszensz. Nem adódik hozzá semmi. Odaszülettél, ott van a helyed. Az identitásod nem változik. Nem beszél világosan, nem szoktunk hozzá a világos beszédhez és ezért telepszik mindenre rá a zavarnak ezt a szövete. Ön azt hiszi, hogy folyamatosan változik az, hogy egy bizonyos helyre született és egy bizonyos nyelvet beszél.

De a nemzeti identitás nemcsak ezzel kapcsolatos.

Másról beszél, nem amiről én.

Talán ennek a felhívásnak tartalmaznia bizonyos meghatározásokat a használt kifejezésekre, mint például a nemzeti identitásra.

Persze, hogy ami az identitást, a szuverenitást, az egységet illeti, fontos, hogy ugyanúgy használjuk a szavakat. De nem kezdhetjük ezzel. Sohasem látott olyan felhívást, mely egy szótárral kezdődne. Abból indulnak ki, hogy ezeket a szavakat egy bizonyos módon használják általában. Persze, ha valaki rosszindulatból, vagy tudatlanságból másképp értelmezi őket, ez elkerülhetetlen. De vannak jóhiszemű emberek, és mi hozzájuk szóltunk.

Nagyon köszönöm, hogy tisztázta.

Nagyon szívesen. Azt szeretném, ha megpróbálná úgy bemutatni a dolgokat, hogy az megfeleljen a felhívást aláírók szándékának. Ez egy kísérlet olyan idősebb, bizonyos tapasztalattal rendelkező emberek részéről, akik a közjóra gondolnak, nem a csoportérdekekre, és bizonyos állandó értékekre hívják fel a figyelmet.

Ion-Aurel Pop, történész, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, a felhívás kezdeményezője:

„A Román Akadémiába sem csak zsenik kerültek be”

Elektronikus levélben három kérdést küldtünk el Pop úrnak. Volt olyan kedves, hogy válaszolt és arra kért bennünket, hogy teljes terjedelmükben közöljük a válaszát.

S9: Miért tartották most szükségesnek egy ilyen felhívás közzétételét?

Ion-Aurel Pop: Kérem, induljon ki abból, hogy én is ember vagyok, ennek az országnak a polgára, aki aggódik a sorsáért. Őszintén átélem ezt az érzést, holott – talán – nem kellett volna nyilvánosságra hozni.

Miért most? Jó kérdés, mivel ez egy régebbi projekt. De ez enyhén szónoki! Egyáltalán nem érzik úgy, hogy most békére, harmóniára és egységre van szükségünk? Ugyanakkor emlékeztetem önöket arra, hogy a Román Akadémia (AR), időről időre, közzétett ilyenfajta állásfoglalásokat társadalmunkban. De ki emlékezne még ezekre, tekintettel arra, hogy az ország intellektuális értékeinek érvényesülésére több mint 150 évvel ezelőtt létrehozott legfőbb intézményt

elbagatellizálják, szidják, megbélyegezik és lenézik?

Most folyamatosan 2018-ra gondolunk – egyesek közülünk –, az akkori „kivételes pillanatra”, az akkori nagy tettekre, melyek végrehajtására most nem vagyunk felkészülve. Sőt, bennünket, akik erről beszélünk, gyógyíthatatlan „nacionalistáknak” és álcázott „kommunistáknak” minősítenek. Nagy nehézségekkel vívtuk ki a jogot arra, hogy eltérő véleményeink legyenek, de nem mindig tudunk élni ezzel a jogunkkal. Egymással összeütközésbe kerülő demokratikus intézményeink vannak, miközben az együttélést kellene gyakorolják. Nem tartjuk tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztását és törvényeket hozunk, amikor a hatályos törvényeket kellene betartanunk és a parlamentre kellene bíznunk a törvényhozást és a többi. Szégyenkezve eltüntetjük az identitásunkat, a nemzeti jellegzetességünket és már nem tudunk/nem akarunk románokként megjelenni a világ színe előtt. Hamut szórunk a fejünkre, önmagunkat ostorozzuk, állandóan viccet csinálunk magunkból, egyfajta végtelen gúnyolódásban, melyet már mi is ízetlennek tartunk. Összeesküvésekkel, machinációkkal, okkult tevékenységekkel gyanúsítjuk egymást. Világgá megyünk, ebek harmincadjára itthon hagyva szülőket, gyermekeket, még megműveletlen földeket is, de főleg sok szegénységet… Mint jól tudják, ezekben a napokban szinte az egész média az „ország szétszakításáról”, a „társadalmon belüli törésvonalról”, „két Romániáról” és más hasonlókról beszélt. Nem gondolják, hogy itt lenne az idő önvizsgálatot tartani és valami jót felépíteni együtt? Természetesen, majd újra összeveszünk, hiszen ilyen a természet, de vannak pillanatok, amikor egyetértésre van szükség.

Ha karikatúrát akarunk Romániából csinálni –

melyet az 1918-as nemzedék írt bele a történelembe –, akkor ezt kell folytatnunk, mert jó irányban haladunk! De ha még mindig hiszünk abban, hogy „a románoknak Romániában a helyük” – ahogy azt a kommunizmus idején a Szabad Európa Rádióban mondták –, akkor mindnyájunknak ügyelnünk kell erre a helyre! Természetesen ez nehéz, de létfontosságú tennünk valamit a kohézió és a harmónia felé.

Ön szerint fenyegetik valamik Románia nemzeti identitását, szuverenitását és egységét? Mik lennének azok?

Ezek léteznek és mindig is léteztek! Úgy tűnik, hogy az ügy most akutabbá vált. Ma már e tekintetben még a nagyhatalmak sincsenek teljes biztonságban. De a kis- és közepes méretű országokra mindig veszélyt jelentettek a szomszédok és mások. A nemzetközi porondon az államok egyenlősége egy eszme, egy szlogen, egy dokumentumokba beleírt elv, de nem valóság. Itt, Európa délkeleti részén mindig agresszió ért minket a birodalmak és nagy királyságok, de saját magunk részéről is. Bibó István – magyar elemző, az 1956-os forradalom egyik szereplője – írt egy emblematikus tanulmányt A kelet-európai kisállamok nyomorúsága címen, melyben „sebészi” pontossággal boncolgatja az ezzel a térségünkben létező valósággal kapcsolatos helyzetet és közvélekedést.

A minden irányból érkező agressziók hatására mind nagyok akartunk lenni:

Nagy-Magyarország, Nagy-Bulgária, Nagy-Szerbia, Nagy-Románia, Nagy-Lengyelország, Nagy-Görögország és a többi. De honnan ennyi „nagyság”, amikor a földterület korlátozott! Nemzetállamokat hoztunk létre – a nyugati civilizált államok (Franciaország, Anglia, Spanyolország, Olaszország, Németország, mely bár szövetségi, mégis csak németeket foglal/foglalt magába) mintájára – és arra ébredtünk, hogy az emberek, a közösségek kilógnak a határok kereteiből, hogy magyar csoportok maradnak Romániában, románok Szerbiában, görögök Törökországban, bolgárok a volt Jugoszláviában és így tovább. Legyen világos: az identitás mániája modellként Nyugatról érkezik, ott történtek az első etnikai kritériumok szerinti homogenizálások, ott kaptak hangot az első nemzeti gyűlöletek, ott történtek az első etnikai és vallási diszkriminációk (ld. a történelem során a nemzeti és felekezeti háborúkat), ott épültek ki az első csoportkohéziós formákként szolgáló nemzetek! Azt reméltük, hogy az euro-atlanti világba és főleg az EU-ba belépve megszabadulunk az identitásoknak ettől a mániájától. És mit tapasztaltunk? Azt, hogy az EU kezd nemzeti kritériumok, nemzeti önzés alapján szétesni, hogy a hollandok és a franciák nem akarnak európai alkotmányt, hogy az angolok ki akarják szorítani az idegeneket, a „lengyel vízszerelővel” kezdve, hogy a csehek és a magyarok bezárkóznak, hogy a Brexit után idegenekre vadásznak a londoni vagy manchesteri utcákon és így tovább. Persze, az érvelés viharában eltúlzom a dolgokat, de a lényeg nem változik. Ahhoz, hogy biztonságban legyünk, idehozzuk az amerikaiakat és akkor megfenyegetnek minket az oroszok! Most úgy tűnik, hogy az oroszok és az amerikaiak kiegyeznek! Mi vár ránk?

Az etnikai kritériumok szerinti autonómiák napirendre kerülnek Romániában,

miközben az alkotmány tiltja az ilyenfajta alakulatokat és így tovább. Kivágjuk az erdőinket, elpazaroljuk az altalaji kincseinket, nyakló nélkül szennyezzük a levegőnket, a vizünket, a földünket! Egyre több államelnök fenyegeti nyíltan vagy burkoltan a térségünket és egyre többen támaszkodnak populista és nacionalista üzenetekre. Mindenféle forgatókönyvek terjednek az interneten, melyek – egy részük biztosan – különféle apokaliptikus hírekkel mérgezik a lakosságot, a kiárusított, szétesőben lévő, közvetve megszállt, háttérhatalom által irányított Románia sorsáról. Mit gondoljon az egyszerű ember ezek hallatán, ha nem azt, hogy világgá kell menni! Akkor, vajon, nem kellene mindezt alaposabban végiggondolni? Nem lenne szükség, vajon, egy kis józanságra? Ha nem tanulunk meg a jóhiszeműségből is kiindulni, ha csak rosszat feltételezünk egymásról, ha nagy hangon demokratáknak mondjuk magunkat, de eleve elutasítjuk a másik véleményét, ha ismeretlenül címkézzük egymást, akkor hova fogunk jutni? Semmi esetre sem megértéshez és párbeszédhez!

Tekintettel arra, hogy a BBTE azon rendkívül kevés romániai egyetemek egyike volt, mely nyilvánosan állást foglalt a legutóbbi polgári megmozdulások és korrupcióellenes tüntetések ügyében, most némileg paradoxnak tűnhet, hogy ön ugyanakkor ennek a felhívásnak a kezdeményezője. Ezt azért mondom, mert a tüntetések nyomán azoknak a politikusoknak egy része, akik ellen tüntetnek, „megosztással” és a nemzeti egység elleni támadással vádolják a tüntetőket. Hogyan fér meg egymás mellett ez a két állásfoglalás?

Ez csak látszólagos paradoxon! Én és sok kollégám és hallgatóm szükséges, sőt elengedhetetlen riadójelzésnek láttuk és látjuk ahhoz, hogy visszatérjünk a normalitáshoz, az átlátható kormányzáshoz, az alkotmánnyal összhangban történő törvényhozáshoz, a demokráciához, a társadalmi párbeszédhez, az állami intézmények normális működéséhez és főleg a korrupció kiirtásához, megbüntetéséhez vagy a – legalább ebben szakaszban történő – drasztikus korlátozásához. Értjük, hogy nálunk ez nem mehetett másképp, mint több százezres tüntetésekkel a nagyvárosokban, olyan tüntetésekkel, melyeket a fiatalok csodálatos módon hajtottak végre. De ha a román társadalom demokratikus szempontból egészséges és szilárd lett volna,

ha a nemzet identitárius szempontból stabil lett volna,

ha létezett volna a közösség, az ország, Románia iránti felelősség polgári tudata, akkor nem feltétlenül lett volna szükség ilyen óriási energiák felhasználására. Másrészről az a tény, hogy a románok tüntetései – legalább bizonyos mértékig – ráébresztették a valóságra a vezetőket, azt mutatja, hogy a román nép már nem egy irányítható tömeg! Elragadtatott kommentárokat láttam egyes nemzetközi hírügynökségek és tévék részéről, blogbejegyzéseket, melyekben azt mondták, hogy „Bravó románok!”, vagy „Nekünk is fel kellene ébrednünk, mint a románoknak!”, vagy „Ilyen aktív közvéleménnyel Románia leckéket adhat másoknak!” stb. Az utca általában sorsdöntő pillanatokban oldja meg egy nemzeti legfontosabb gondjait. Ha már az Egyesülésre gondolunk, emlékeztetni akarok arra, hogy Alexandru Ioan Cuza 1859. január 24-i bukaresti megválasztása is (Jászvásáron – Iaşi – 1859. január 5-én lett fejedelem) nagyjából 40.000 ember nyomására történt, akik körbevették a Metropolia-dombot és az 1848-as forradalmi ideálok voltak a lelkükben. Havasalföld Választógyűlésének tagjai megijedtek a nép elszántságától, ami akkor eldöntötte az ország sorsát! A modern Franciaország a nép által Párizsban emelt barikádokra épült. Ennek ellenére ahhoz, hogy egy nép nagy vállalkozásai sikeresek legyenek, tudatos, képzett és elkötelezett elitekre is szükség van. A jó elitek nélküli nép könnyen eltévelyedhet, mint ahogy az elitek is kompromittálják magukat, ha nem tartják tiszteletben a nép akaratát. Ez egy nehezen megvalósítható szimbiózis, de törekednünk kell rá.

2018. március 27-én örömmel és ugyanakkor fájdalommal fogjuk ünnepelni Besszarábia Román Királysággal történt egyesülésének századék évfordulóját.

Sokan elvitatják majd ezt a jogunkat:

vagy azzal, hogy nem mutat jól, vagy azzal, hogy ez nacionalizmus, vagy azzal, hogy a Moldovai Köztársaság szent függetlenségére törünk, vagy azzal, hogy a nagy keleti hatalom ellen lázadunk és így tovább! És a károgók közül egyesek éppenséggel honfitársaink, román állampolgárságúak és etnikumúak. Nyilvánvaló, hogy Havasalföld sok tekintetben nem olyan, mint amilyen 1918 decemberében volt. Sokat változott! De a románok, még így is, a történelem és önmaguk által megkínzottan (főleg a kommunista rezsim több mint négy évtizede alatt), még mindig a legnépesebb nemzet Európa délkeleti részében, az ország pedig, területe és lakossága nagyságát tekintve a hatodik az EU-ban. Ebben az irányt vesztett, megcsonkított és fenyegetett EU-ban! Nem tudom, miért van, hogy mindig zárórára jutunk be az „elit klubokba”, amikor ezek már éppen kimúlóban vannak! Ennek ellenére, vajon nem lenne-e jobb tovább építkezni, mindenkinek tennie a dolgát ott, ahol azt a felkészültség és képességek alapján a legjobban tehetjük, ha munka közben filozofálgatnánk és nem miközben nem termelünk semmit… Siralmas vitákban pazaroljuk el magunkat naponta. Ha készítünk egy felhívást, akkor az a kérdés, hogy miért csináltuk, ha nem készítünk, akkor passzivitással vádolnak bennünket… Szomorúan látom,

hogyan hurcolják meg a Román Akadémiát, mert állítólag „lepukkant öregekből” áll,

akik állítólag „vén kommunisták” és így tovább. Egyesek még azt is felvetik, hogy miként és miért merészeltünk a kommunizmus alatt élni, mintha mi választhattuk volna meg, hogy milyen korszakba szülessünk bele! Egyik hallgatóm azt akarta tudni, hogy miként lehet az, hogy latin paleográfiát és középkori latint tanítok, hogy franciául, angolul, olaszul és más nyelveken beszélek, oktatok és írok, holott a kommunisták alatt tanultam, hiszen ezek mind barlanglakók voltak! Persze, sokan közülük azok voltak, de nem mind voltunk azok, nem mi voltunk azok! A legnagyobb és legjobb tanáraink voltak Kolozsváron a kommunizmus alatt, akik a két háború között Franciaországban, Németországban és Olaszországban folytatták a tanulmányaikat, Párizsban, Berlinben, Rómában szereztek doktori címet, akik megtanították nekünk az egyetemes kultúra értékeit és ablakot nyitottak számunkra a Nyugat felé. A kommunizmus alatt 11 éves koromtól kezdve, az iskolában franciául, majd angolul és az ezekhez a nyelvekhez tartozó irodalmat tanultam. Egyetemi hallgatóként tanultam meg megfejteni a görög és latin forrásokat. Ahhoz, hogy bejussanak az Akadémiába, a mostani tudósok évtizedeken keresztül igyekeztek tanulni és kiváló eredményeket értek el. Hogyan lehetséges – a névtelenség mögé bújva – gyalázkodásokat, aljas rágalmazásokat írni róluk, tele nyelvtani hibákkal és avval vádolva őket, hogy „vének” és „kommunisták”? Sőt, vannak olyan „névtelenek”, akik egyetlen sort sem közöltek egész életükben, akik sohasem végeztek semmilyen komoly kutatást és nem tudnak felmutatni semmilyen felfedezést és akik „ostobáknak”, „értékteleneknek” és más hasonlóknak nevezik az akadémikusokat. Vajon milyen kritériumok alapján teszik ezt? Egy társadalomban fiatalokra és öregekre egyaránt szükség van.

A Román Akadémia több mint másfél évszázada áll a nemzet szolgálatában,

és azért hozták létre, hogy gondozza, normákkal szabályozza és védelmezze indentitárius jegyekként a román nyelvet és a nemzeti történelmet. Az Akadémia már 1866–1867-től magába foglalt tudósokat az összes román tartományból, már azelőtt a nemzeti egységet képviselte, hogy Románia politikai valóságként létrejött! Egyértelmű, hogy a Román Akadémiába (mint ahogy még a franciába sem!) nemcsak zsenik kerültek be! Ilyen a sors! Igaz, hogy a kommunizmus alatt átpolitizálták az Akadémiát, de ez így volt az összes „testvéri országban”, a „nagy keleti szomszéd” mintájára, mely tankokkal hozta ide a kommunizmust. Az Akadémia szenvedéseken is átesett, voltak kizárt, börtönbe zárt, a Csatornánál (Duna–Fekete-tenger-csatorna – a szerk.) és Máramarosszigeten (a politikai foglyok egyik fő börtöne volt – a szerk.) meggyilkolt tagjai. Az Akadémia 1974-től nem vehetett fel új tagokat, mert a rezsim fizikailag fel akarta számolni. Ennek ellenére az Akadémia fennmaradt! A törvény szerint az Akadémia a romániai intellektuális értékek érvényesülésének és kutatásának legfőbb fóruma és továbbra is e nemzet tudományával, kultúrájával és művészetével foglalkozik. Természetéből fakadóan konzervatív intézmény, vagyis az elismert és ellenőrzött értékek szavatolója, a hagyomány őrzője. Az egész világon ilyenek az akadémiák és amúgy azt, sajnos, nem mi, románok találtuk ki. Természetesen az Akadémiánkat le is lehet rombolni, pont most, a demokráciában, de a nemzet ebből nem nyerne semmit, legfeljebb néhány újabb, vénemberekkel teli koporsót! Amíg az ellenkezőjét nem bizonyítják be, a Román Akadémia a sikereivel történelmi jogot nyert arra, hogy e nemzet javai felett őrködjön és néha-néha egységre, identitásra, méltóságra, párbeszédre és bölcsességre szólítson fel. Ezek a felhívások lehetne akár „patetikusak” és „porosak” (hisz mégiscsak a hagyományból fakadnak!) és akár „elkopottak” is a sok használattól. Meglehet, hogy ezek a felhívások nem változtatják jobbá a világot, de semmiképpen sem ártanak. Mégis emlékeztethetnek bennünket egy elfelejtett régi szólásra: „Akinek nincsenek öregjei, az vegyen magának!”. Ők, ezek az „öregek” azonban akár el is hallgathatnak és idő előtt örök álomra szenderülhetnek, csakhogy az „ész álma szörnyeket szül”.

Az Akadémia ugyanabban a koordinátarendszerben van, mint az Egyetem, az első a tapasztalatát hozza, a második a fiatalság erejét, de mindkettő a közjót akarja.

Az eredeti forrás, itt.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/19726
Az ünnep mellett vagy ellen állást foglaló nacionalistákkal szemben intézkedni fognak a hatóságok – szögezi le a prefektúra közleménye.
Sem az ügyiratokhoz, sem a gyanúsítottakhoz nem férhetnek hozzá a sajtósok, ha a CSM bevezeti drasztikus szigorításait. De akkor ki fogja megírni, hogy éppen kit visz el a DNA?
Ahogy szorul a hurok Liviu Dragnea és bandája körül, úgy tolják büntetőügyes vezérek a szociáldemokrata pártot a nemzeti szocializmus irányába.
A szökevényt több találta érte, de túlélte.
Mert tömegesen megy külföldre dolgozni a fiatal szürkeállomány.
Nem, nem „départament”, ahogy a frissen kihelyezett négynyelvű táblákon olvasható.
Ratko Mladics egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot többek között népirtásban is felelősnek találták.
Ha ezt hamarabb megteszi, a helyzet talán nem is mérgesedett volna ennyire el. Bár az is lehet, hogy csak egy politikai mézesmadzag a decemberi regionális választások előtt.
Egymilliárd forintról akár másfél milliárd forintra is emelkedhet az erdélyi gazdaságfejlesztési program kerete.
A képviselőház megszavazta, hogy december 18-án kell ünnepelni a nemzeti kisebbségek napját.
A Tel Drum-ügy minden gyanúsítottja így járt.
A város polgármestere elnézést kért a hiányosságért.
Ez az a helyzet, amikor a becsületbíróság tagjait megnézve akárki büszke lehetne arra, hogy megvonták tőle a kitüntetést. És ezt még néhány román is belátja.
Hétfő este eldőlt: Londonból Amszterdamba kerül át az Európai Gyógyszerügynökség székhelye. A költözés a Brexit miatt vált szükségessé.