Ma elolvastam a Román akadémikusok felhívása a Román Néphez és a Román Állam intézményeihez című anyagot. Felmerül bennem a kérdés, hogy a felhívás – amely az okok bőkezű felsorolásából áll – nem érkezett-e túl későn, bizonyos befolyások hatására és egy kényes társadalmi-politikai kontextusban. Ami legalábbis vitathatóvá teszi.

Az érdemes akadémikusok kijelentik, hogy számukra „aggasztóak az utóbbi évtizedek belpolitikai és nemzetközi fejleményei, melyeket Románia identitásának, szuverenitásának és nemzeti egységének erodálására tett folyamatos és riasztó kísérlet jellemez, illetve különböző, a mindent kiegyenlítő globalizmus vagy egy túlzásba vitt politikai korrektség nevében végrehajtott cselekmények”. Továbbá számos olyan cselekményről is beszélnek az akadémikusok, amelyek

közvetlenül a Román Állam és Nép ellen irányulnak:

(a történelem tendenciózus, hiányos vagy éppenséggel misztifikáló átírása, a nemzeti jelképek gyalázása, az alapvető értékek és intézmények aláásása, a jövő elszabotálása, az utánunk követő nemzedékek megrövidítése a föld, a talaj és altalaj forrásainak eladásával, a masszív erdőirtásokkal, a gazdasági egységek elidegenítésével vagy csődbe juttatásával, az oktatás és az egészségügyi rendszer lerontásával, az állam és a társadalom összes alegységének túlzásba vitt átpolitizálásával, amelynek a szakmaiatlanság elterjedése, az értékzavar, a korrupció, a hatékonyság hiánya, bizonyos társadalmi feszültségek megjelenése a következménye)…

Persze, számos meglátásuk pontos, könnyen felismerhető tényeket tükröznek, de ezek mind belföldön, mind külföldön már évtizedek óta zajlanak, és egy részük itt, éppen az orrunk előtt.

Mi magunk is évek óta jártatjuk – feleslegesen – a szánkat a felsorolt témákról a román médiában.

Lehet, hogy ha a mi véleményünk nem számított annyira, amennyire szerettük volna és amennyire szükséges lett volna,

az akadémikus urak hangját viszont visszhangozták volna a hegyek meg a völgyek,

leállítva a rablást, megfékezve a „masszív erdőirtásokat”, még mielőtt erre sor került volna; Románia hektáronkénti eladását, még mielőtt elkezdődött volna a feldarabolás, egy – legalábbis ostoba – törvény alapján; talán, ha időben lépnek, nem terjedhetett volna el a korrupció, a gazdaság becsődöltetése, az oktatás és az egészségügyi rendszer leromlása, a szakmaiatlanság elterjedése; nem alakultak volna ki társadalmi feszültségek; és – nyilvánvalóan – nem történt volna meg „a történelem tendenciózus, hiányos, vagy éppenséggel misztifikáló átírása” és „a nemzeti jelképek gyalázása, az alapvető értékek és intézmények aláásása” sem.

Lehet, hogy ha az akadémikus urak, mint állítják, tényleg

„különösen aggódtak volna a Románia ’regionalizálására’

vagy az etnikai alapú, Románia Alkotmányával és az európai integráció tendenciáival ellentétes, e térségek gazdasági, társadalmi és életminőségi szempontból teljesen improduktív autonóm enklávék létrehozására irányuló visszatérő próbálkozások miatt…”, továbbá „határozottan és eréllyel” hangot adtak volna ennek (ahogy azt állításuk szerint most teszik), de főleg ismételten, ahányszor csak szükség lett volna „mindezen ilyenfajta cselekmények ellen” és „a nemzeti identitás, szuverenitás és egység javára”, akkor a dolgok másképp állnának, a fiatal románok nemzettudata pedig jóval fejlettebb lenne a mostaninál.

Mert így, pont egy izgatott társadalmi kontextusban védelmezni a fentieket, amikor több százezer román az utcákon tüntet a politikai vagy másfajta korrupció ellen, azt a nyílt követelést intézve a „Román Állam minden szintű illetékes intézményeihez”, hogy őrködjenek és cselekedjenek „a Románia identitása, szuverenitása és nemzeti egysége, valamint a jogállamiság stabilitása elleni összes diverzió és agresszió megelőzése, elhárítása és – amikor törvényt sértenek – megbüntetése érdekében”, hozzátéve még az egész román néphez, „e föld valamennyi lakójához” intézett felhívást is, hogy csatlakozzanak hozzájuk ebben a kezdeményezésben, de főleg és kimondottan az „értelmiségiekhez, arra biztatva őket, hogy a bölcsesség és hazafiság példaképei legyenek”, valamint a politikusokhoz, akiket arra szólítanak fel, hogy „dolgozzanak együtt felelősséggel és hazafisággal Románia érdekében”, az akadémikus urak sokkal inkább olyanoknak tűnnek, akiket inkább az érdekel, hogy miként harcol a nemzet és a politikusok egy része a korrupció jelenségével, semmint hogy ők maguk

harcolnának e kór ellen, melyet nagyon is hagytak elterjedni,

hogy aztán csak a „demokratikus” megszületése után negyedszázaddal háborodjanak fel miatta.

U. i. Apropó. Nincs két-három ügyeletes akadémikus, aki összedobna egy rövid felhívást a tisztességességre és akik – esetleg – határozottan és eréllyel arra kérhetnék a PSD-t (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), hogy mondjanak le a társadalom Ana Birchall ideiglenes igazságügy-miniszterré nevelésével való provokálásáról?

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.