A legrászorultabbakkal tolt ki a baloldali PSD-kormány

Miközben nyugdíj- és ösztöndíjemeléssel fényezi magát, a kormány felfüggesztette az ágyhoz kötött betegeket és időseket gondozó szociális szervezetek támogatását.
Hirdetés
 A Gyulafehérvári Caritas szerint a munkaügyi minisztérium felfüggesztette februárra az otthoni beteggondozási program támogatásának folyósítását, az intézkedés nyomán több mint ezer személy ellátása kerül veszélybe. 
 
Péter György, a Caritas szociomedikális részlegének igazgatója pénteken úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy a döntés előzmény nélküli, konzultálás nélkül döntöttek, ez pedig nemcsak a rászorulókat, hanem az egyesület munkatársait is negatívan érinti, akik így munkahely nélkül maradhatnak. 
 
„A távozó kormány a 2017-es évre jóváhagyta a támogatást a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, alapítványok számára. A mostani kormány, Olguţa Vasilescu asszonnyal, felfüggesztette februárban ezt a támogatást. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottaink 20 százalékát el kell bocsájtanunk, és csökken a gondozottak száma is. Ez egy általános helyzet, az ország összes szolgáltatóját érinti, és nem hivatalosan úgy értesültem, hogy ezt a februári csökkentést egész évre meghosszabbítanák” – nyilatkozta Péter György. 
 
Az igazgató szerint a Caritas ápolói körülbelül 5000 háztartásba látogatnak el Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Hunyad és Fehér megyékben is, ahol 
6500 idős, fogyatékos, krónikus vagy ágyhoz kötött beteget ápolnak. 
Ezeknek a személyeknek nemcsak a gyógyulásban segítenek az ápolók, hanem a ház körüli teendőkben, bevásárlásban is. A Caritas-igazgató szerint a munkaügyi minisztérium döntése miatt több mint ezer személy esik el a szolgáltatásoktól, akik nem tudják fedezni teljes mértékben a költségeket. 
 
Péter György elmondta, az otthoni beteggondozás támogatásában az állami finanszírozás mellett a helyi önkormányzatok is segítenek, illetve az összeg egy részét maguk az érintettek állják, az állami finanszírozás kiesése azonban nagy hiányosságokat fog eredményezni a program folytatásában. 
 
„Én többször hangsúlyoztam, hogy az lenne a megoldás, ha a munkaügyi minisztérium nem avatkozna bele, hanem a helyi önkormányzatok számára utalják a szociális gondozásra szánt összegeket (…). Így nem lehet felépíteni egy szolgáltatást, mert folytonosságot kell biztosítanunk, nálunk pedig évről évre változik minden. Így nem lehet! A szenvedő személyek pedig nem vonulhatnak utcára tüntetni, mert otthon vannak, ágyhoz kötött betegek. Az ő sorsuk senkit sem érdekel” – magyarázta Péter György.

Hirdetés