Kifejezetten a Székelyföld autonómiatervezete miatt született az akadémikusok állásfoglalása

Az Antena3 és a România TV orbános-putyinos-trumpos összeesküvés-elmélete ihlette.
Hirdetés

A több mint nyolcvan román akadémikus által aláírt és csütörtökön közzétett állásfoglalás igazi kiindulópontja az volt, hogy január végén megjelent a Hivatalos Közlönyben a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet – mondja Eugen Simion akadémikus a Gândul hírportálnak.

Vélhetően fölöslegesen ijedtek meg az akadémikusok a Székelyföld autonómiájától, a Hivatalos Közlönyben megjelent törvnytervezetet ugyanis előreláthatólag nem sikerül polgári kezdeményezéssel benyújtani a parlamentben. Ennek kezdeményezője egy tíztagú bizottság, amelyet az Árus Zsolt vezetésével működő Gyergyószéki Székely Tanács hozott létre. A tervezet parlament elé terjesztéséhez féléven belül legalább százezer támogató aláírást kell összegyűjteni az ország tizenegy megyéjében (megyénként legalább ötezret), ez pedig igen nehezen teljesíthető feladat a Gyergyószéki Székely Tanácsnak, ugyanis a Székely Nemzeti tanács (SZNT) nem állt a kezdeményezésük mögé.

Erről bővebben itt olvashat.

Ez pedig megmagyarázza, hogy miért beszélnek az állásfoglalásban arról, hogy az állami hatóságok legyenek résen, és lépjenek fel minden, a nemzeti identitás, illetve Románia szuverenitása és területi épsége elleni „diverzió és agresszió” ellen, ha pedig törvénysértés történik, azt büntessék meg.

„Ezen törekvésünkben felszólítjuk az egész román népet, e föld minden lakóját, különösen pedig az értelmiségieket, hogy járjanak elöl a bölcsesség és hazafiság jó példájával, és álljanak mellénk” – áll a felhívásban.

Az dokumentum közzététele véletlenül esett egye a tíz napja zajló tüntetéssorozattal – erősítette meg Ioan Aurel Pop, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora, az állásfoglalás kezdeményezője.

Pop szerint az akadémikusok felhívása fokozatosan állt össze, ez idő alatt az aláírók javaslatokat tettek, módosították a szöveget. „Azért éppen most tettük közzé, mivel mostanra készült el” – mondta Ioan Aurel Pop. Elismeri azonban, hogy a Büntető törvénykönyv korrupcióra vonatkozó szankcióit enyhítő kormányrendelet nyomán kialakult helyzetre is alkalmazható az állásfoglalás.

Mircea Dumitru előző oktatásügyi miniszter, akinek a neve szerepel a dokumentum aláírói között, elhatárolódott az állásfoglalástól. Mint Facebook-bejegyzésében írja, nem tud egyetérteni sem a fehívás stílusával, sem pedig a tartalmával, a szöveget pedig csak a megjelenés pillanatában látta.

Hirdetés

Dumitru további részleteket is elárul az állásfoglalás készüléséről. Azt írja, hogy három héttel ezelőtt tájékoztatták a kezdeményezésről, amelynek az volt a tágabb kontextusa, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök állítólag találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, majd Vlagyimir Putyin orosz államfővel is.

Ez viszont súlyos, mivel azt jelenti, hogy a Román Akadémia felült az Antena3 és a România TV tüntetéseket ekéző műsoraiban elhangzottaknak. A két hírtelevízió műsorvezetői és vendégei rendszeresen aggasztónak nevezik azt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök után állításuk szerint Donald Trump amerikai elnök is Magyarországra készül, azt sejtetve, hogy akár – a tüntetések által meggyengített – Románia területi épsége is veszélybe kerülhet, ha Budapestet úgymond a nagyhatalmak közötti közvetítő rangjára emelik. És innen már csak egy lépés Erdély elszakítása, ugye.

Szintén elhatárolódott az akadémikusok állásfoglalásától Wilhelm Danca teológus és filozófus, a Román Akadémia levelező tagja. „Ez az állásfoglalás nem tükrözi sem az akadémia feladatát, sem az én keresztény meggyőződésemet” – írja Facebook-bejegyzésében a tudós.
 

Időközben a Román Akadémia is elhatárolódó sajtóközleményt tett közzé, melynek tartalmát itt ismertetjük. 

Hirdetés