Kövesi: nem gyártunk dossziékat

A korrupcióellenes főügyészség vezetője mérleget vont, és visszautasította az intézmény elleni vádakat.
Hirdetés

Nevetséges, hazug rágalmaknak nevezte Laura Codruța Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze azokat a vádakat, amelyek szerint a teljes igazságügyi rendszer összefogott, hogy koholt vádak alapján kreáljon dossziékat egyes személyek ellen.

A főügyész a bukaresti közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, egy ügy nyomozati, majd bírósági szakaszában esetenként 10-15 ügyész és bíró is részt vesz, a bírók pedig újra átvizsgálják az ügyészek által összegyűjtött bizonyítékokat.

„Kizárt, hogy fabrikált dossziék létezzenek, ez hazugság” – mondta Kövesi.

Azon vádakat, miszerint a „politikai rendőrség” bármikor bárkit elvihet, úgy minősítette: azokat olyan személyek terjesztik, akik ellen a DNA éppen vizsgálódik. Rámutatott: az ügyészek tevékenységét egyrészt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), másrészt a bírák ellenőrzik, utóbbiak bármikor hatályon kívül helyezhetik a jogtalannak ítélt ügyészi intézkedéseket.

Kövesi elmondta, nem hisz abban, hogy Romániában bűnvádi dossziét fabrikálhatnak olyasvalaki ellen, aki nem követett el semmit.

Hirdetés

Szerinte a DNA elleni összehangolt támadás zajlik, a cél pedig az ügyészek megfélemlítése.

A főügyész azt is elmondta, hogy a DNA 2016-ban 403 ügyben emelt vádat. Ebből csupán négyet, vagyis a teljes szám 1 százalékát küldték vissza a bíróságok, ez ráadásul nem jelenti azt, hogy ártatlannak nyilvánították az érintetteket.

Az elmúlt három év kapcsán elmondta, összesen 1 170 személy ellen emeltek vádat hivatali visszaélés miatt, az okozott kár mértéke pedig megközelítőleg egymilliárd euró. Ugyanebben az időszakban a DNA 1,5 milliárd euró értékben zárolt különböző javakat, amiből csak 2016-ban 600 millió értékben hozott ilyen intézkedést. Hozzátette: nagyon fontos lenne, hogy a pénzügyminisztérium behajtsa ezeket a pénzeket, és azok az államkasszába kerüljenek.
 

Hirdetés