Beperelte Băsescu Igor Dodont a moldovai állampolgársága megvonása miatt

Nem olyan régen volt meg, de a jelek szerint már nagyon hozzánőtt.
Hirdetés

Traian Băsescu volt elnök beperelte Igor Dodon oroszbarát moldovai államfőt, amiért megfosztotta őt moldovai állampolgárságától.

A Mediafax hírügynökség idézte csütörtök este Băsescu ügyvédjét, Andrei Bivolt, aki szerint a keresetet a moldovai legfelsőbb bíróságon nyújtották be aznap, a moldovai állampolgársági törvénnyel összhangban.

Bivol szerint Băsescut önkényesen fosztották meg moldovai állampolgárságától, ami sérti az állampolgársági törvényt és a vonatkozó európai egyezményt is. Az ügyvéd szerint a legfelsőbb bíróságnak öt napon belül döntést kell hoznia.

Igor Dodon január 2-án írta alá a rendeletét, amellyel megvonta Băsescutól a moldovai állampolgárságot, azzal indokolva ezt, hogy jogellenesen jutott hozzá. Az elnöki hivatalban kifejtették, hogy moldovai állampolgárságot nem kaphat olyan személy, aki terrorizmussal, a nemzetbiztonság, a közrend és a lakosság egészségének és erkölcsének veszélyeztetésével hozható összefüggésbe.

Megjegyezték, hogyBăsescut Romániában korrupcióval vádolják, és több bűnügyben is gyanúsítottként szerepel.

Hirdetés

A Moszkva-barát szocialista politikus, Igor Dodon, november 13-án nyerte meg a moldovai elnökválasztást. Băsescu és felesége a választási kampányban, november 3-án tette le Chişinăuban a moldovai állampolgársági esküt. A gesztussal Igor Dodon ellenjelöltjének, a Bukaresthez és az Európai Unióhoz való közeledést szorgalmazó Maria Sandunak a választási esélyeit próbálta növelni.

Mint ismeretes, a romániai politikában a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöki tisztségét betöltő Traian Băsescu számít a Moldovával való egyesülés leghangosabb szószólójának. Băsescu még elnöki mandátuma idején többször kijelentette: a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás után Romániának a legfontosabb célja a Moldovával való egyesülés kell legyen.
 

Hirdetés