Népszavazást akar Iohannis a közkegyelmi tervezetről

Az államfő kezdeményezését a parlamentnek is véleményeznie kell, de a honatyák nem akadályozhatják meg abban, hogy kiírja a népszavazást.
Hirdetés

FRISSÍTÉS: Klaus Iohannis már el is indította a népszavazási folyamatot: levélben tájékoztatta Sorin Grindeanu miniszterelnököt, Călin Popescu Tăriceanut, a szenátus, valamint Liviu Dragneát, a képviselőház elnökét a szándékáról. A levél megfogalmazása szerint Iohannis a korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztségek betöltőinek feddhetetlenségéről kívánja kikérni a polgárok véleményét.

„Nyilvánvaló, hogy nagy érdeklődés övezi a büntető törvénykönyv módosítása és a közkegyelem témakörét. Kezdeményezni fogok egy referendumot, amelynek keretében az emberek kinyilváníthatják, hogy egyetértenek-e mindezekkel vagy sem, mert amikor a PSD-re szavaztak, ezek a törekvések nem szerepeltek az alakulat kormányprogramjában”

– fogalmazott Klaus Iohannis a Cotroceni-palotában, a volt román fejedelemségek egyesülésének évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

Az elnök – ellentétbe állítva a nemzeti törekvéseket mindenek elé helyező elődöket és a mai politikusokat – élesen bírálta a Szociáldemokrata Pártot (PSD) és liberális koalíciós szövetségesét, amiért választási ígéretek teljesítése helyett szerinte legfőbb gondjuk, hogy a büntetőjog módosítása révén megakadályozzák a korrupt politikusok felelősségre vonását.

Iohannis azt mondta: megkezdi az előkészületeket a referendum kiírására. Bár kezdeményezését a parlamentnek is véleményeznie kell, de nem gátolhathatja meg. 

Hirdetés

Az államfő hangsúlyozta, „látszólag” az „igazságszolgáltatással kapcsolatos dolgokról, sürgősségi rendeletekről, konkrét témákról” zajlik a vita, de valójában arról szól, hogy „erős nemzetet és jogállamot, vagy csak egy langyos nemzetet és vitatható jogállamot szeretnénk”.

„El kell döntenünk tehát, hogy milyen nemzet vagyunk, milyen nemzet szeretnénk lenni. Én erős nemzetet szeretnénk, büszke és szabad emberek alkotta nemzetet. A román nép büszke és szabad, és én azt szeretném, ha ezt a nemzetet feddhetetlen, hozzáértő politikusok vezetnék. Ennél kevesebbel nem érem be, és nincs olyan ár, amit ne fizetnék meg ennek elérése érdekében”

– tette hozzá Klaus Iohannis. 

Az államfő vasárnap a bukaresti tüntetőkhőz csatlakozva is kifejezte a felháborodását a Btk. módosítására és a jogállam gyengítésére irányuló törekvésekkel szemben. 

Hirdetés