Magunkon nevetünk, ha össze is dől a világ

Méghozzá a legjobb szívvel. Nae Caranfil filmjei ugyanis szinte mind ilyenek.
Hirdetés

Péntek este mutatták be a kolozsvári Győzelem moziban Nae Caranfil legújabb, 2016-os alkotását, a 6,9 a Richter-skálán című filmet, többek közt a rendező jelenlétében. Ja, és habár egy tűt le lehetett volna ejteni a nézőtéren, egy partvist már nemigen. Így jó a mozizás.

Bevezető gyanánt Ioan Pavel Azap filmkritikus felmondta a leckét: hogy Nae Caranfil 1960-ban született, 1984-ben végezte el a bukaresti filmfőiskolát, forgatókönyvíró, színész és rendező, első ismert filmjét (Kihajolni veszélyes) 1993-ban készítette el, aztán jöttek sorban a többiek: Aszfalt tangó (1995), Dolce far niente (1999), Filantrópia, avagy emberbaráti szeretet (jelen szöveg szerzőjének egyik kedvenc román filmje, 2001), A többi néma csend (2008), Közelebb a Holdhoz (2014) és végül az épp bemutatott alkotás.

Csak azért soroljuk fel ezeket a címeket, hogy ha valaki épp kiábrándult a román újhullám pokolsötét világképéből, és netán valami másra, emberközelire, szerethetőre és nem utolsó sorban szórakoztatóra vágyik, nézze meg nyugodtan bármelyiket. Maga a rendező is bájos mosollyal ismerte be, hogy ő biza magányos farkas a román filmművészetben, akit természetesen szintén az ember meg az ő sorsa érdekel, csak nem feltétlenül látja a világot olyan sötéten, mint újhullámos kollégái.

Hirdetés

Pedig van baj az emberek sorsával a Richter-skála szerint is. Amint Caranfil megjegyezte: próbáljunk meg nevetni széteső kapcsolatainkon, depresszióinkon, tehetetlenségünkön, önbizalomhiányunkon, kicsinyességeinken, megannyi kis-nagy problémánkon. Mert ha nevetni tudunk rajtuk, az már fél győzelem.

És nevettünk, majdnem két órán keresztül, a földrengésiszonyban szenvedő passzív férj, a munkanélküli, önbizalomhiányban szenvedő feleség és az időzített bombaként működő, minden nőt levegőben elkapó, kicsit infantilis apuka (tragi)komikus kalandjain. A filmben ráadásul van egy musical is, amely fokozatosan beépül a történetbe, hogy a nagy fináléban aztán teljesen átvegye az uralmat a sztori fölött. Kalaplevéve jegyezzük meg: a zenei betéteket szintén Nae Caranfil írta-szerezte.

A vetítés utáni beszélgetés során a rendező elmondta: a humor olyan, mint a fogmosás. Naponta csinálni kell. Ha nem csináljuk, oda a személyi higiéniánk. Adott esetben fogatlan vénemberekké válunk idő előtt. És ez nem jó. A világot (és önmagunkat) érdemes néha másképp is nézni: mint egy musicalt. Vagy mint egy vígjátékot. És jót nevetni rajta (önmagunkon). Még ha összedőléssel fenyeget is. Higgyék el, így sokkal könnyebben elviselhető.

Hirdetés