Dragnea nem akart kérkedni azzal, hogy meghívták Washingtonba

Ja, és közpénzből utazik, mert „ez a bevett szokás”.
Hirdetés

Eleget tesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump beiktatási ceremóniájára szóló meghívásnak – erősítette meg Liviu Dragnea.

„Nem értem, mi ez a bosszúság e téma kapcsán. Egy fontos eseményről van szó, amelyre meghívást kaptam, és úgy döntöttem, eleget teszek ennek. Én is, és a miniszterelnök is. Én holnap (kedden – szerk. megj.) utazom el az Egyesült Államokba, a kormányfő szerdán. Én az eseményt szervező bizottságtól kaptam a meghívást, hiszen tisztségben levő adminisztráció hiányában, ez a testület az egyetlen, amely hivatalos meghívókat küldhet ki mindazoknak, akiket ott szeretne látni ezekben a napokban. Én a bizottság alelnökétől kaptam a meghívót. (…) Tudomásul vettem, hogy nem képviselhetem a román államot, rendben van, de majd ha Romániáról kérdeznek, csak gyűjtök egy kis bátorságot, hogy válaszoljak. Ez, azt hiszem, nem tilos” – eresztett meg némi szarkazmust Klaus Iohannis felé a PSD elnöke.

A pártelnök hozzátette, nem állt szándékában nyilvánosságra hozni azt, hogy meghívást kapott az eseményre, nem akart „kérkedni” ezzel, azért értesült róla a sajtó, mert a képviselőház állandó bizottságának napirendjén szerepelt a téma. Újságírói kérdésre azt is elmondta, az alsóház – amelynek Dragnea az elnöke – állja utazásának és ott-tartózkodásának költségeit, ugyanis „ez a bevett gyakorlat”.

A képviselőház titkára, Marcel Ciolacu közölte, az alsóház állandó bizottsága egyhangúan jóváhagyta, hogy Liviu Dragnea házelnök részt vegyen az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump beiktatási ceremóniáján.

Hirdetés

Az államelnöki hivatal is közleményt adott ki az ügyben, amelyben hangsúlyozza, hivatalosan egyetlen külföldi delegációt sem hívnak meg az eseményre, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal is a washingtoni román nagykövet képviseli az országot a beiktatási ceremónián. A közlemény hozzáteszi: azon intézmények vagy pártok küldöttségei, amelyek részt vesznek a beiktatáson, nem a román állam hivatalos képviseletében lesznek jelen az eseményen.

 

Hirdetés