A brit nagykövetek körében, úgy tűnik, a versmondás rendkívül népszerű módja a fogadó ország kultúrája iránti tisztelet kifejezésének. Emlékszünk még, ugye, hogyan szaval József Attilát Iain Lindsay, az Egyesült Királyság skót származású magyarországi nagykövete?

Nos, Paul Bremmell azért nem épp annyira színes és rokonszenves figura, mint budapesti kollégája, és versmondásának értékét némiképp rontja, hogy láthatóan a súgógépet figyeli közben, de mindenképpen szép gesztus, hogy a Román Kultúra Napjára – amelyet hagyományosan Mihai Eminescu születésnapján, január 15-én tartanak – az Első levél egyik részletével készült.

Ezzel:

„S míg a holdvilág reásüt könyvek régi limlomára,
A pillanat s gondolat száll ezredévek őskorába,
Ősi kezdetig, mikor még lét nem volt, s nem volt nemlét,
Akarat sem létezett, de nem lehetett élet sem még.
Minden rejtve volt, de semmi sem rejtette önmagát…
És az áthatolhatatlan önmagát hatotta át.
Mélység volt-e? Tán az ősköd? Vízörvények végtelenje?
Nem volt értő fény, de ész sem, mely a fény értője lenne,
Mert sötét volt, mint a tenger vigasztalan vak homálya,
Nem volt semmi látható, de látó szem se volt, ki lássa.
Még nem lévő dolgok árnya el sem vált a nagy homályban,
S béke volt, az örök béke, megbékélve önmagában!…
Most egy pont mozdúl, az első, még erőtlen és magányos,
S Apa lesz ebből a pontból, s ősanyává lesz a Káosz.
Ez a kis pontocska gyöngébb, mint egy habcseppecske, s árván
Mégis határtalan úr a vajúdó világ határán…
És azóta az örök köd sávjai kibomlanak,
S föld és hold és nap kibukkan, s formát kér az ősanyag.
És azóta Káosz szürke völgyei felől szüntelen
Tűnt világok jönnek egyre, máig, útjuk ismeretlen,
Végtelenből fényességbe feltörekvő sok sereg,
Végtelen vágy vonzza őket, vágy, hogy végre éljenek.”

(Mihai Eminescu: Első levél – részlet; Áprily Lajos fordítása)