Kelemen Hunor: alaptalanul vádaskodik Ágoston Hugó

Az RMDSZ elnöke szerint nem közügy, hogy nem hosszabbították meg a Maszol volt publicistájának munkaszerződését.
Hirdetés

Korábbi nyilatkozatával ellentétben mégis nyilvánosan, a Transindexen válaszolt Ágoston Hugó nyílt levelére Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Mint írja, eredetileg azért akart magánlevélben reagálni, mert nem tartja közügynek, ha egy rovatvezetőnek nem hosszabbítja meg a lejárt munkaszerződését a kiadója és a főszerkesztője. Úgy látja azonban, hogy Ágoston levele „mindent tartalmaz, vagy majdnem mindent, ami nem tartozik a tárgyhoz, de a manipulációra kiválóan alkalmas”.

„Nincs semmi titkolnivalóm. A Szövetség elnökeként sohasem foglalkoztam az általunk támogatott, vagy kiadott és működtetett lapok, rádió vagy televízió tartalmi és személyzeti ügyeivel. Ezek nem az én feladatkörömbe tartoznak. Sohasem gondoltam, hogy az RMDSZ elnökének mindennel kell foglalkoznia, mindenről kell tudnia és mindenbe bele kell szólnia” – szögezi le Kelemen.

Az elnök szerint senki sem nélkülözhetetlen, sem a politikában, sem a médiában, és ezt nem mindenkinek könnyű feldolgozni, Ágostonnak pedig sem lapalapítói minősége, sem egyéb érdemei „nem jelentik azt, hogy vezető beosztásban kell dolgoznia az idők végezetéig”.

Kelemen alaptalan vádaskodásnak nevezi azt, hogy Ágoston azt inszinuálja, szerződését csak azért nem hosszabbították meg, mert egyik-másik véleményével a kiadó vagy az azt működtető RMDSZ elnöke nem ért egyet. Tudomása szerint – mivel erről tájékoztatta őt a Maszol kiadója és főszerkesztője – a publicista elbocsátásának nem politikai vagy ideológiai okai vannak, hanem mert arra a konklúzióra jutottak, hogy újításra, váltásra van szükség.

Mint írja, Ágoston Hugó ellenőrizetlen, helytelen információkat, féligazságokat is közöl levelében, de ő meg van győződve arról, hogy ez nem valami hátsó szándéknak vagy rosszhiszeműségnek tudható be, hanem annak, hogy a publicistát „félretájékoztatták”.

Hirdetés

„Kedves Hugó, értem és megértem az Ön személyes sértődését, de nem tartom helyesnek, hogy csak azért, mert egy lejárt munkaszerződést nem hosszabbított meg az Ön főszerkesztője és kiadója, cenzúrát kiált és a sajtószabadságot láttatja megsértve. Ön, aki pontosan tudja, hogy mi a cenzúra, és tudja, hogy milyen, amikor nincs sajtószabadság. Ez most az lenne?” – zárja válaszlevelét az RMDSZ elnöke.

Agoston Hugó nyílt levele itt, Kelemen Hunor válasza pedig teljes terjedelmében itt olvasható.

Hirdetés