Iskola, példa
béel
2017. január 10. kedd, 13:49
Szerdáig be kell nyújtani a beiskolázási terveket, ám az igazgatót eltiltották hivatása gyakorlásától.

A Krónika szerint a megszűnés küszöbére került a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium, az önkormányzat ugyanis nem döntött arról, hogy felveszi az iskolahálózatba, a tanintézet pedig igazgatójának eltiltása miatt nem tudja benyújtani a jövő évi beiskolázási tervét.

A Krónika a Civilek a Katolikus Iskoláért elnevezésű szülői kezdeményező csoportot idézte, mely arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy szerdán lejár a határidő, ameddig a tanintézetek benyújthatják beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek.

„Nagyon reméljük, hogy iskolánk (...) igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. E nélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra" - hívták fel a figyelmet a civilek.

A szülők szerint amennyiben ez nem történik meg, „újabb lépéssel kerülünk közelebb a katolikus iskola megszűnéséhez".
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint patthelyzet alakult ki, mert az első lépést az önkormányzatnak kellene megtennie. „Ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kap a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszélnünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés" - mutatott rá Illés Ildikó.

A polgármester nem hívta össze a marosvásárhelyi önkormányzat decemberi rendes ülését, amelyen dönthettek volna az iskola ügyéről. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért beiskolázási javaslatokat az iskoláktól, majd 11-éig tolta ki a határidőt.

Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Stefan Someşant hivatali visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsítja, és mindkettejüket eltiltotta a hivatásuk gyakorlásától.

Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.
 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/18928
A hollandok világcsúccsal is csak bronzérmesek lettek.
Hány sebből és miért vérzik a Kínát is „legyőző” román gazdaság? Tessék. És persze a magyarok megint jobban teljesítenek.
Mindenki nyugodjon le, nem a magyarok keze van a dologban. Hanem az anyatermészeté. Igaz, nem tudni, ő milyen nemzetiségű.
Hasznos és jó dolog a korrupcióellenes harc. De a saját háztájon is rendet kell tartani. Mert könnyen megfúrhatják a DNA hajóját, ha nem vigyáz.
A tiltakozás egy rendhagyó formájával készül a Musai-Muszáj a táblaper megnyerésének első évfordulóján.
Egy friss tanulmány a 2008 és 2015 közötti időszak adatai alapján összefüggést állapított meg a használt autók behozatala és a közúti balesetek gyakorisága között.
Románia egyik leginkább megosztó személyisége, Lucian Boia történész többek között a hivatásos román történetírás nagyromán merevgörcséről is szól.
És itt a olimpia első doppingesete is, mégpedig a rendkívül megerőltető curling-ben.
Ha a külhoni magyarok jogai ellen kell uszítani, akkor egy kis lopás és hazudozás is bocsánatos bűn egyesek szerint.
Utolsó útjára kísérték Kallós Zoltánt, aki mindenkinek a lelkét megérintette, akivel csak találkozott.
A miniszterelnök 20. évértékelő beszédét tartotta. Leszögezte: Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, a keresztény kultúrájukat.
A háromszéki származású tornászcsillag életregénye igazi mese – lidérces fordulatokkal. A Szabó Katiról írott könyv szerzőjével, Csinta Samuval beszélgettünk.
Szépen és alaposan becsomagolva, az üzenet a következő: Románia alsóbbrendűségéért tulajdonképpen a gonosz Magyarország a hibás.
Mert a román menedékkérők száma ugrásszerűen megnőtt.