Február 1-től ingyen vonatoznak az egyetemisták

Az országos hallgatói szervezet elismeri, hogy egyetemistának ilyen jó dolga még nem volt Romániában. De azért lenne itt még pár dolog...
Hirdetés

A romániai egyetemista szervezetek országos ernyőszervezete (ANOSR) kezdeményezésére az új kormány sürgősségi rendeletben döntött a hallgatói ösztöndíjak 83 lejről 201 lejre emeléséről, továbbá arról, hogy az egyetemisták február 1-től ingyen utazhassanak a vonatokon.

Az ANOSR még a tavaly októberben 15 pontban foglalta össze javaslatait a felsőoktatást illetően, a dokumentumot pedig elküldték az összes politikai pártnak azt kérve, hogy foglalják bele választási programjukba.

A Grindeanu-kormány január 6-án módosította a 2011/1 oktatási törvény erre vonatkozó cikkelyeit, teljesítve az egyetemi hallgatók két legfontosabb követelését.

Az egyetemisták közleményben üdvözölték a kormány döntését, történelmi pillanatként értelmezve az elért kedvezményeket. Reményüket fejezték ki, hogy az egyetemek legkésőbb a második félévtől már az emelt összegeket folyósítják. Az ANOSR azt kéri, hogy változtassák meg az ösztöndíjak odaítélésének kritériumrendszerét is, úgy, hogy az ösztöndíjaknak legalább 30 százalékát szociális alapon ítéljék oda. Továbbá az egyetemek biztosítsanak ingyenes bentlakási helyeket és étkezést a hátrányos helyzetű egyetemistáknak.

Az ANOSR szeretné, ha az egyetemistáknak járó támogatási rendszer átláthatóvá válna, és az ingyenes utazást is minél kevésbé bürokratikus módon intéznék. 

Hirdetés