Cioloş: nincs semmiféle lyuk a költségvetésen, Dragnea kamuzik

A PSD adósságokba veri az országot, miután a kampányban felelőtlenül ígért fűt-fát – mondja a volt kormányfő.
Hirdetés

Nem létezik az a tíz milliárd lejes hiány az állami költségvetésben, amiről Livu Dragnea PSD-elnök beszélt – reagált hétfői Facebook-bejegyzésében Dacian Cioloş korábbi miniszterelnök.

„Minden, minimális gazdasági ismerettel rendelkező ember tudja, hogy egy ilyen »hiány« vagy kevesebb bevételt, vagy az előrejelzettnél nagyobb költségeket feltételez – mindkét esetben meg kéne jelennie a költségvetési deficitben – ami nem történt meg. Ez a hiány NEM létezik” – írja a volt kormányfő, hozzátéve, hogy 2016-ban az állam bevétele nagyobb volt, mint 2015-ben, az év végi deficit pedig kisebb volt annál az értéknél, amelyet a parlament a múlt évi költségvetés tárgyalásakor elfogadott.

Cioloş szerint a választásokat megnyert párt populista ígéretei miatt a becsületesen dolgozó adófizetők hátán csattan az ostor. „Adósságba fogja taszítani az országunkat és a jövőnket. Igaz is, miért nem mondta a kampány alatt, hogy megemeli az alkalmazottak egy részének az adóját, ahogyan a második kormányülésen tette?” – fogalmaz.

Hirdetés

A volt miniszterelnök szerint a PSD elnökét valószínűleg szembesítették a román gazdaság számadataival, és most tudatosodott benne, hogy nincs költségvetési fedezete a választási kampányban tett ígéreteinek.

„Decemberben 2,1 milliárd lej értékben fizettünk vissza áfát a cégeknek, hogy ne terheljük a következő évi költségvetést, ahogy az általában lenni szokott, éppen azért, hogy enyhítsünk az új kormányra nehezedő terheken. A többi csak mese. Különben meg 2017-re más költségvetés érvényes. Ha ebben az évben nem tudja betartani a kampányban tett ígéreteit, Liviu Dragnea úr nem hibáztathatja a múlt évi költségvetést. De ugyebár Liviu Dragnea úr nem akad fenn a részleteken. Ez ugyanaz a munkastílus, amelyet a PSD a mi kormányzatunk alatt is alkalmazott: a technokraták a hibásak mindenért. A PSD diverzióval és propagandával takargatja a kudarcát és a hazug ígéreteit” – írja Cioloş.

Hirdetés