Erdély cserbenhagyta Romániát? Az aranytojások és a részeg tyúk

Ez a román jobboldal nem is érdemelte meg, hogy az erdélyiek és a bánságiak rá szavazzanak – írja Sabin Gherman.
Hirdetés

Nagyjából így hangzanak a Kárpátokon túli jobboldal szemrehányásai: ti, erdélyiek és bánságiak, ti, akik állandóan feltartóztattátok a baloldal ostromát, most elárultatok minket és otthon maradtatok; ti, az ország feje és homloka, ezúttal átfordultatok a másik oldalatokra, nem törődve azzal, hogy a neokommunisták magukhoz ragadják és a falhoz csapják ezt az országot.

A tévék képernyőjére kiírták, hogy a PSD meghódította Erdélyt,

még a szocialisták stúdióbeli ellenfelei is elégedetteknek tűnnek, hogy az erdélyiek és a bánságiak is „beálltak sorba” és egyívásúvá váltak a „nemzettel”.

Innen, a hegyeken túlról a dolgok nagyjából így néznek ki: a baloldal Erdélyben és a Bánságban csak Máramaros, Beszterce, Hunyad, Krassó-Szörény megyéket szerezte meg, a többi 12 megyében a legtöbb szavazatot a jobboldal kapta meg, vagy legalábbis az, amit nálunk, románoknál jobboldalnak lehetne nevezni. Vagy úgy, nem mentek el az emberek szavazni? Volt miért? Azon a rettegésen kívül, hogy „hatalomra jut a pészédé”, mi volt a jobboldal üzenete? – és itt lenne mit mondani a PNL-ről, az eddigi éltanulóról, a fáintosságról és a cifraságról.

Beképzelt zagyvaság, nagyjából ez volt a liberálisok választási kampánya – és zagyvaság volt a választás napja utáni elemzés is. A PNL abból az előfeltevésből indult ki, hogy Erdélyben még akkor is megszavazzák, ha egy részeg tyúkot tesz fel a listára, a liberálisok a mindig szívesen fogadott vendég eufóriájával érkeztek ide;

csakhogy ezúttal a vendég seggrészeg volt, a házigazda pedig inkább az alvást választotta

és nem kívánta újra végighallgatni ugyanazt a mesét az aranytojásokról.

Arról beszélt Alina Gorghiu, hogy a PNL történelmet fog írni; akkor nesze, történelem: 1938. december 15-én Iuliu Maniu a következőket írta II. Károlynak: „Az ezekben a tartományokban ismertségnek és népszerűségnek teljes mértékben híján lévő pártok rászabadították politikai klientúrájukat Erdélyre és a Bánságra, ismeretlen személyekből csináltak parlamenti képviselőket, (…) hivatalból elutasítottak közismert, a tartomány szükségleteit és szellemét ismerő erdélyieket és bánságiakat”. A különbség? – most nemzeti-egységes a játék, ravaszkodás van a hegyek innenső és túlsó oldalán is.

Mit keresett a galaci Gorghiu Temes megyében? A konstancai Boagiu Máramarosban, a gyulafehérvári Atanasiu Buzău megyében?

Mit tudnak ezek az ejtőernyősök azokról a vidékekről,

amelyeket állítólag fel kellett volna emelniük? Mit ismernek ők a párt székházán és a gyűlés utáni kocsmán kívül? Milyen lehetőségei, milyen kihívásai vannak a térségnek? Milyen források, viselkedések, törekvések vannak?

Kolozsvárra egy Bukarestről érkezett alakot ejtőernyőztek, állítólag Blaga valamelyik rokona – Biharban született, Bukaresten nőtt fel. „Mi köze van Kolozsvárhoz?” „Itt jártam óvodába” – így válaszolt a tévériporternek a gyámfiú. 2012-ben az illető urat… Vaslui-ba küldték jelöltnek.

Kolozsvárhoz visszatérve: a listát az a személy vezette, aki pornószenátorként vált ismertté és akit ráadásul bíróság elé is állítottak egy kb. 1,65 g/l-es véralkoholszint miatt. Ráadásul még balesetet is okozott.

Hirdetés

Nem maradt Erdélyben és a Bánságban más, aki a liberális szellemet képviselhette volna? Máramaros, Buzău, Kolozs megyékben sem? Buşoi nekirontott Temesvár polgármesterének – Buşoi, aki a Colectivben történt drámán építgette az ismertségét. Ugyanazt a nagy Mehedinţi megyei „bánságit” hallgatták le az ügyészek Adrian Duicu Mehedinţi megyei kiskirály aktájában és ugyanaz a „bánsági”, még a Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnökeként tömte a pénzt a Mehedinţi Megyei Egészségbiztosítási Pénztárba (CJAS) (melynek költségvetését csak a bukaresti körözte le).

Miről beszéljünk még? Az 1938-as Iuliu Maniuról: „Vegyük például Temes tartományt, egy viszonylag gazdag tartományt. Ebből a tartományból az állam nagyjából 5-6 milliárdot szed be évente. Tudja, mennyi marad ezekből a milliárdokból a közigazgatási, kulturális, gazdasági, egészségügyi szükségletekre és egyebekre? 200 millió! Ennyi Temes tartomány költségvetése!” Mikor hallottál liberálisokat erről beszélni?

Valójában a PNL a mostani vezetőivel úgy ír történelmet, hogy kivonul a történelemből:

akárcsak a parasztpártiak hajdanán, a mostani liberálisok sem felelnek meg az emberek elvárásainak. És nem konjuktúráról van szó – a PNL már évek óta befullasztotta a saját válogatási rendszerét; a vezetők feltétlenül kijárnak néhány kurzust a Nemzeti Védelmi Főiskolán, beülnek két-három bizottságba és onnan aztán röpülnek az állami állások felé!

Ezeknek a vidéken szétszórt és a központi karosszékekben lazsáló ideologikus tisztviselőknek már nincs semmilyen elképzelésük: nézed a dadogásukat, és az osztály nagyszájú alakjai jutnak eszedbe, amint ott állnak a táblánál és magukat majd összeszarva próbálják bebizonyítani a tanárnak, hogy készültek, csak éppen nem tudják kifejezni magukat. És kínosan vigyorognak, miközben ömlik róluk a víz.

Miért ment volna szavazni Erdély és a Bánság? Bukarest? Iaşi?

Alinuţáért, Atanasiuért, Buşoiért és a társaikért? Végül is, amikor bedobom azt az összehajtogatott papírt az urnába, vállalom, hogy kifizetem a juttatásaikat, a repülőjegyeiket, a hivatali gépkocsijukat, a titkárnőjüket, a rezsijüket – még a nyomtatópatron kifizetésére is kötelezettséget vállalok. Igen, a saját pénzemből. Miért folytassam ezt tovább? Csak azért, mert én azt mondom, hogy jobboldali vagyok és ők azt, hogy szintén jobboldaliak?

Coposu valamikor ezt mondta a nagy átokról: hogy ezt az országot ugyanaz a FSN (Nemzeti Megmentési Front) vezeti majd a politikai színpad bal- és jobboldalán is. A szocialistákkal világos a helyzet: akárhogy teszed le az iránytűt, ők akkor is kelet felé mutatnak, lehet valami a fertőzött DNS-ükben; most pedig ezzel a „jobboldali” tisztviselősereggel újabb felvilágosodás zuhan a fejünkre, mint a mennyezet: miért legyünk állandóan mi másnaposak, ha a liberálisok holmi részeg tyúkokat tettek fel a listákra?

(Az alcímeket a szerkesztőség adta.)

Hirdetés