Aleppóban arat a halál

Az Aszad-rezsim csapatai, orosz támogatással, nagyjából visszafoglalták a felkelők utolsó bástyájának számító szíriai várost.
Hirdetés

Többórás tűzszünet után a szír kormányerők ismét támadást indítottak az Aszad-rendszer elleni felkelők által kézben tartott aleppói övezet ellen – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet. A korábbi hírekkel ellentétben nincs fegyvernyugvás, a kormánycsapatok gránátlövedékekkel támadták meg szerdán reggel az utolsó lázadófészeknek szmító Kelet-Aleppó városrészt.

Az eredeti tervek alapján szerda hajnalban evakuálni kellett volna a civileket és a felkelőket, de a hírek szerint ez nem történt meg. A Reuters beszámolója szerint senki nem hagyta el az ostrom alatt lévő városrészt, az ENSZ szíriai különmegbízottja, Staffan de Mistura szerint mintegy 50 ezer civil maradt Kelet-Aleppóban.

Kedden ugyanis még úgy tűnt, hogy a kormányerők győzelmével véget értek a harcok, és arról is megállapodás született, hogy a felkelők és családtagjaik elhagyhatják az ostromlott városrészt. Az evakuálást lebonyolítani hivatott autóbuszok ugyan bementek a kétmilliós városba, de egyik sem hagyta el azt.

Miközben a szír hadsereg Aleppó visszafoglalásával volt elfoglalva, az Iszlám Állam harcosai néhány napja ismét betörtek Palmürába, és gyakorlatilag visszafoglalták a szírai várost, ahol korábban brutális pusztítást végeztek. Az IÁ szélsőségesei először 2015 májusában foglalták el Palmürát, ahonnan csak idén március 27-én sikerült kifüstölnie őket a kormányerőknek az oroszok légi támogatásával. Az IÁ ezalatt számos olyan egyedülálló, nagyjából 2 ezer éves ókori műemléket megsemmisített, amelyek az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján szerepeltek.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kedd délutánra összehívta a világszervezet Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését, amelyen tájékoztatást adott a szíriai kormányerők által ostromlott észak-szíriai városban kialakult helyzetről. „Eddig mindannyian cserben hagytuk a szíriai embereket” – jelentette ki a világszervezet vezetője.

Az összecsapások kiújulásának hírét az Aszad-rezsimet támogató orosz hadsereg is megerősítette, ők azt mondják, a felkelők támadásaira válaszul folytatják a harcot.

Nem kétséges, hogy az ostrom a támadó szír hadsereg győzelmével fog véget érni: a felkelőknek nemigen vannak már tartalékaik a kormányerőkkel és az őket támogató orosz légierővel szemben. A lázadóknak – akik között iszlamista (de nem az Iszlám Államhoz köthető) és szekuláris irányultságú fegyveresek egyaránt vannak – Kelet-Aleppó volt az utolsó fellegváruk.

Hirdetés

Hírügynökségi jelentések és a felvételek tanúsága szerint Aleppóban elképzelhetetlen pusztítás ment végbe, és – az eddigi tapasztalatok alapján – a helyiek joggal tartanak tőle, hogy az ostrom után véres megtorlás következik. 

A napokban bejárták a világhálót azok a torokszorító felvételek, amelyeken aleppói civilek kérik a világ segítségét, és azt mondják, talán utoljára jelentkeznek.
 

Hirdetés