Így néz ki ma Románia – a választások percről percre

Majdnem teljes feldolgozottságnál ez a helyzet.
Hirdetés

 

 

A szociológust is meglepte a PSD tarolása
2016-12-12 18:15:00
Meglepőnek nevezte a román Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyarányú választási győzelmét Mircea Kivu román szociológus és politikai elemző, aki szerint főleg az alacsony részvételi aránynak tudható be a magabiztos diadal.
 
A szociológus az MTI-nek elmondta: számított a szociáldemokraták győzelmére, arra viszont nem, hogy ilyen nagyarányú lesz. Emlékeztetett, hogy a PSD a legjobb eredményt érte el történetében a vasárnapi parlamenti választáson a szavazatok mintegy 45 százalékának megszerzésével. Felhívta a figyelmet, hogy 
 

az elmúlt 15-20 évben szavazóbázisuk változatlan, mindig körülbelül 3 millió szavazatot kaptak, akárcsak most. 

A nagy arányú győzelemhez viszont az alacsony országos részvétel járult hozzá, hiszen most hozzávetőlegesen ugyanannyi szavazó arányaiban jóval többet jelentett, mint más korábbi választásokon.
 
Az elemző szerint a második helyen végzett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hibát követett el, hogy teljes kampányát a jelenlegi szakértői kormány támogatására alapozta, mert ez a kabinet nem örvend akkora népszerűségnek, hogy a PNL eredményét javíthatta volna. Az MTI kérdésére elmondta: már a nyári önkormányzati választáson látszott, hogy 
 

a PNL nem rendelkezik karizmatikus személyiségekkel, 

de a sikertelenségükhöz az is hozzájárult, hogy a régi PNL, valamint az egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) összeolvadása nyomán létrejött új liberális párt helyi szinten megosztott, a két egykori alakulat helyi vezetői nem cselekszenek összehangoltan, ezért nem kellően egységes a PNL területi szervezeteinek vezetősége.
 
Marius Kivu
 
Marius Kivu szociológus | A kép forrása az elemző Facebook-oldala
 
A kormányalakításról úgy vélte, hogy a PSD a Călin Popescu Tăriceanu vezette szabadelvű ALDE-val várhatóan kormányzati többséget alkot, és ők fognak miniszterelnököt adni. Az elemző szerint ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy több órával a választás után sem nevezte meg a PSD miniszterelnök-jelöltjét. 
 
Szerinte ez arra enged következtetni, hogy mégsem Liviu Dragneát, a PSD elnökét fogják javasolni Iohannisnak. Dragneát ugyanis két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban, és Iohannis már novemberben leszögezte, hogy Romániának nem lesz elítélt miniszterelnöke.
 
Nem tartotta kizártnak, hogy amennyiben a PSD mégis Dragneát javasolja, politikai válság alakul ki. Úgy vélte, amennyiben Iohannis ragaszkodik korábbi álláspontjához, és megtagadja Dragnea megbízását kormányátalakítással, 
 

a PSD kezdeményezheti Iohannisnak az államfői tisztségből történő felfüggesztését.

Az MTI kérdésére Mircea Kivu elmondta: elképzelhető, hogy a PSD az RMDSZ-t is beemeli a koalícióba, ugyanis amennyiben az ALDE a szociáldemokraták számára elfogadhatatlan követelésekkel áll elő, akkor a PSD-nek jól jön, ha rendelkezik egy „tartalék szövetségessel”.
Többszáz feljelentés, de szinte a fele megalapozatlan
2016-12-12 16:53:00

473 feljelentés érkezett a választások napján a választási törvény lehetséges megszegése miatt, 22%-al kevesebb mint 2012-ben – írja az Agerpres a belügyminisztérium hétfői közleményére hivatkozva. 

„Az ellenőrzések során a feljelentések 45%-a megalapozatlannak bizonyult. Azokban az esetekben, ahol bebizonyosodott a gyanú, megtettük a megfelelő jogi lépéseket, 64 esetben osztottak ki pénzbírságot összesen 26 100 lej értékben. 104 bűncselekmény ügyében vizsgálódnak, 141 személy ellen” – áll a közleményben. 

Az idézett forrás szerint az informatikai rendszerben 201 esetben észleltek rendellenességeket, egyes személyek valószínűleg többször szavaztak. Ezeket az eseteket még vizsgálják. 

Többen jelezték ugyanakkor, hogy a választási kampány folytatódott a szavazás napján is, illetve nagyon sok megalapozatlan hívás érkezett az 112-es egységes segélyhívó számra. 

A választások napján a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények munkatársai megfelelően biztosították a szavazás zökkenőmentességét. Dragoş Tudorache tárcavezető megköszönte a belügyminisztérium alkalmazottainak a példásan végzett munkát. 

Hahó, Iohannis, hahó, Cioloș!
2016-12-12 15:02:00

Mi ez a hallgatás? Az ország népe mégis csak elvárná, hogy az államelnök és a miniszterelnök mondjon két szót a választásokról. De sem Iohannis, sem Cioloș (aki ráadásul a New Hope szerepében tetszelgett a kampányban, mint a PNL és az USR közös miniszterelnök-jelöltje) nem szólalt meg az urnazárás óta.

Lehet, valahol kölcsönösen borogatják egymás homlokát.

Lemondott a PNL elnöke, Alina Ghorghiu
2016-12-12 14:09:00
A PNL berkeiből szivárgó hírek már a választás estéjén Alina Ghorghiu PNL-elnök lemondásáról szóltak. A híresztelések pár perccel ezelőtt beigazolódtak: az elnökasszony rövid sajtótájékoztató keretében nyújtotta be lemondását.  
 
Holnap összeül a párt országos vezetősége, hogy ideiglenes elnököt válasszanak a megüresedett elnöki posztra. A lehetséges jelöltek között található Ilie Bolojan főtitkár, Nagyvárad polgármestere is. Az is elképzelhető, hogy a vezetőségi gyűlésen további bizalmat szavaznak Ghorghiunak.
 
Bárki is legyen az ideiglenes elnök, legfeljebb két hónapig vezeti a pártot, ugyanis jövő év elején esedékes a PNL országos kongresszusa, mely alkalmat teremt arra, hogy megfejtsék a vereség okait, és új elnököt válasszanak.
 
  
Lehet rácsodálkozni: a választások eredményei, színek szerint
2016-12-12 12:37:00

A vasárnapi parlamenti választások után így néz ki Románia pártszínek szerinti térképe. A vörös természetesen a Román Szociáldemokrata Pártot (PSD) jelképezi. Olyan, mint a Vörös-tenger. A zöld a választások másik „nagy” nyertesének színe. Az RMDSZ-ről van szó, hát persze. Maros, Hargita, Kovászna és Szatmár megye. A kék pedig a Nemzeti Liberális Párté (PNL). Akik Kolozs, Fehér és Szeben megyében arattak.

Hát, ez van most. Azért Mózes legyen a talpán, aki száraz lábbal át tud kelni ezen a Vörös-tengeren.

(Egy-egy megyére kattintva a térkép megjeleníti az adott megyében a képviselőjelölti listákra leadott szavazatok pontos arányát.)

 

82 százalékos feldolgozottság mellett is a PSD és az RMDSZ örülhet
2016-12-12 12:18:00

Közzé tette a Központi Választási Iroda (BEC) a 82 százalékos feldolgozottság melletti hivatalos adatokat. Ezek szerint a képviselőjelölti listákon

    a PSD a szavazatok 45,26 százalékát szerezte meg,
    a PNL a 19,99 százalékát,
    az USR a 9,13 százalékát,
    az RMDSZ a 6,26 százalékát,
    az ALDE az 5,58 százalékát,
    a PMP az 5,23 százalékát.

 
A szenátusi listákra leadott voksok

    45,43 százalékát kapta a PSD,
    a PNL 20,34 százalékot,
    az USR 9,18 százalékot,
    az RMDSZ 6,33 százalékot,
    az ALDE 5,99 százalékot,
    a PMP 5,52 százalékot.

Az LMP is örül az RMDSZ eredményének
2016-12-12 12:00:00

Az LMP örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar közösségnek továbbra is lesz képviselete a román törvényhozásban - reagált a romániai választások eredményére az ellenzéki párt hétfőn.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei közleményükben azt írták, az LMP „kifejezett örömmel veszi tudomásul", hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetségének sikerült bejutnia a román törvényhozásba, és ennek köszönhetően a magyar közösségnek továbbra is lesz képviselete a romániai politika legfelsőbb szintjein.

AZ LMP szerint bizakodásra ad okot, hogy a magyarok ezen a kiemelkedő fontosságú választáson képesnek bizonyultak az összetartásra, ugyanakkor úgy vélik, a most szerzett felhatalmazás komoly felelősséget is jelent a törvényhozásba bejutott magyar képviselők számára.

Az LMP arra biztatja a leendő magyar képviselőket, hogy a folyamatosan változó romániai politikai térben felelősséggel és sikerrel lássák el a magyar közösség érdekeinek védelmezését, különös tekintettel arra, hogy ez a kihívás a közigazgatási reformtörekvések tükrében a korábbiaknál sokkal súlyosabb feladatokat támaszthat eléjük.

Az LMP egyben gratulált azon pártoknak, amelyek a választók döntése nyomán kormányt alakíthatnak, és megkülönböztetett örömmel vette tudomásul a Mentsétek Meg Romániát Szövetség eredményét, amely szerintük újabb lendületet adhat a rendszerkritikus politikai erők előretörésének.

Az ellenzéki párt a magyar kormánytól azt várja, hogy megosztás helyett a magyar-román párbeszéd megteremtésére törekedjen, a kétoldalú kapcsolatok szintjén pedig határozott, de konstruktív fellépést tanúsítson a leendő vezetéssel szemben „az elmúlt években tapasztalható következetlenség és hangulatkeltés helyett". 

A hivatalos feldolgozottság még nem annyira magas
2016-12-12 10:41:00

A Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn délelőtt közzétette az első hivatalos adatokat, amelyek a megyei választási irodák által klasszikus módszerrel végzett szavazatszámlálás nyomán állnak rendelkezésre. Eddig az elektronikus módszerrel végzett párhuzamos szavazás eredményei voltak nyilvánosak.

Ugyanakkor a hivatalos eredmények sem mutatnak mást. A BEC által most, 60 százalékos feldolgozottság mellett közzé tett eredmények szerint a képviselőjelölti listákon

    a PSD a szavazatok 45,09 százalékát szerezte meg,
    a PNL a 19,96 százalékát,
    az USR a 9,26 százalékát,
    az RMDSZ a 6,15 százalékát,
    az ALDE az 5,62 százalékát,
    a PMP az 5,22 százalékát.

 
A szenátusi listákra leadott voksok

    45,25 százalékát kapta a PSD,
    a PNL 20,32 százalékot,
    az USR 9,31 százalékot,
    az RMDSZ 6,22 százalékot,
    az ALDE 6,06 százalékot,
    a PMP 5,51 százalékot.

Nem tolongtak az urnák előtt a külföldön élő román állampolgárok
2016-12-12 09:41:00

A külügyminisztérium összesítette a 417 külföldi szavazókörben leadott szavazatokat. Eszerint a vasárnapi választáson összesen 106 038 választópolgár vett részt.

Már 99 százalékos a feldolgozottság
2016-12-12 08:53:00

Ennél az állásnál már gyakorlatilag véglegesek az adatok. Következik a mandátumok elosztása.

A képviselőjelölti listákon 
  • a PSD a szavazatok 45,90 százalékát szerezte meg, 
  • a PNL a 19,88 százalékát, 
  • az USR a 8,49 százalékát, 
  • az RMDSZ a 6,29 százalékát,
  • az ALDE az 5,64 százalékát, 
  • a PMP az 5,06 százalékát.
 
A szenátusi listákra leadott voksok 
  • 46,09 százalékát kapta a PSD, 
  • a PNL 20,26 százalékot, 
  • az USR 8,55 százalékot, 
  • az RMDSZ 6,28 százalékot,
  • az ALDE 6,07 százalékot,
  • a PMP 5,34 százalékot.
Semjén a magyar összefogást méltatja
2016-12-12 07:27:00

Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak a román törvényhozásban - így reagált a választások eredményére Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.

A politikus közleményében hangsúlyozta, „ez a nagyszerű eredmény visszaigazolta, hogy a magyarság sorskérdéseiben erkölcsi parancs az összefogás, és nem engedhető meg a széthúzás".

Semjén Zsolt hozzátette: „köszönet illet minden felelősen gondolkodó, nemzetünkért, erdélyi közösségünkért cselekvő magyart, aki szavazatával hangsúlyos képviselethez juttatta képviselőinket Bukarestben".

96 százalékos feldolgozottságnál
2016-12-12 03:59:00

Az ideiglenes eredmények nem sokat változtak: picit zsugorodnak a régi pártok százalékai, nagyjából ugyanannyival nőnek az újakéi.

 
A képviselőjelölti listákon 
  • a PSD a szavazatok 46,03 százalékát szerezte meg, 
  • a PNL a 19,91 százalékát, 
  • az USR a 8,32 százalékát, 
  • az RMDSZ a 6,37 százalékát,
  • az ALDE az 5,62 százalékát, 
  • a PMP az 5,01 százalékát, és ezzel Băsescu pártja is bejutott az alsóházba.
 
A szenátusi listákra leadott voksok 
  • 46,22 százalékát kapta a PSD, 
  • a PNL 20,30 százalékot, 
  • az USR 8,39 százalékot, 
  • az RMDSZ 6,38 százalékot,
  • az ALDE 6,05 százalékot,
  • a PMP 5,30 százalékot.
Részeredmények 92 százalékos feldolgozottságnál
2016-12-12 03:03:00

A Központi Választási Iroda (BEC) a parlamenti választásokon leadott szavazatok 92 százalékát dolgozta már fel. Eszerint jönnek fel az új pártok a régiek rovására: a korábbi adatokhoz képest nagyon enyhén visszaesett a PSD, a PNL és az RMDSZ, és enyhén erősödött az USR, az ALDE és a PMP.

Mi a politika és a metál közti kapcsolat? Kinizsi Zoltán elmagyarázza:
2016-12-12 02:46:00

 

Biró Zsolt a Főtérnek: jól döntöttünk, hogy összefogtunk
2016-12-12 02:27:00

 

Hegedüs Csilla a Főtérnek: szükségünk volt egy ilyen sikerélményre
2016-12-12 02:09:00

 

Saccolják a mandátumokat
2016-12-12 02:03:00

A Központi Választási Iroda már a szavazatok 85 százalékát dolgozta fel, ezek alapján a Digi 24 hírtelevízió elkészítette a mandátumok eloszlásának első szimulálását:

Mandátumszimulálás
  Képviselőház Szenátus
 PSD 144 48
 PNL 51 10
 USR 14 3
 RMDSZ 16 3

 

Rajtuk kívül a képviselőházba biztosan bejut az ALDE, a szenátusba pedig az ALDE és a PMP.

Ezt nyilatkozta Kelemen Hunor a Főtérnek:
2016-12-12 02:02:00

 

Fejét veszti a PNL az eredmények miatt?
2016-12-12 02:01:00

A PNL egyre egyértelműbb csúfos veresége miatt sajtóértesülések szerint a PNL elnöke, Alina Gorghiu és főtitkára, Ilie Bolojan felajánlották a lemondásukat a megyei szervezetek vezetőinek, akik viszont nem fogadták el. Azt javasolták, hogy a jövő évi kongresszusig tarsák meg tisztségeiket. A News.ro szerint ebben a kérdésben nem egységesek a liberálisok.  

Dragnea már nem zárkózik el az RMDSZ elől
2016-12-12 01:47:00

Finomított urnazárás utáni nyilatkozatán Liviu Dragnea, a parlamenti választásokat utcahosszal megnyerő PSD elnöke. 

Nincs szándékukban szövetséget kötni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Băsescu-féle Népi Mozgalom Pártjával (PMP). Attól viszont nem zárkózik el a Szociáldemokrata Párt, hogy tárgyaljon az RMDSZ-szel.

„Előbb tárgyalunk a párton belül, aztán a kollégákkal az ALDE-ból, majd eldöntjük, merre tovább, mert ez így természetes. Annyit mondhatok, kizárható, hogy szövetséget kössünk a PNL-vel, az USR-vel, a PMP-vel, mással nem” – mondta a pártelnök.

Dragnea szavaz

Dragnea szavaz | A kép forrása a pártelnök Facebook-oldala

Az MSZP nagyon örül „testvérpártja” és az RMDSZ sikerének
2016-12-12 01:25:00

Az MSZP üdvözli, hogy 2016-tól is lesz képviselete a magyarságnak a román parlamentben –  közölte az ellenzéki párt az MTI-vel vasárnap este.

Mint közleményükben írták, a romániai magyarság képviselőinek együttműködése az alacsony országos részvétel ellenére eredményre vezetett.

Gratuláltak a győztes Szociáldemokrata Pártnak, és remélik, hogy az MSZP testvérpártja sikerrel fogja kormányozni az országot. „Bízunk abban is, hogy a legnagyobb kormányzó párt együtt tud majd működni a magyarság képviselőivel a következő ciklusban” – fogalmaztak.

A magyarok érdeke határon innen és túl egyaránt az, hogy a román és magyar kormány megtalálja a hangot egymással. Ezt a célt nem szolgálja a Fidesz hiteltelen szélkakas-politikája és a nacionalista retorika sem – írták.

„Mi Magyarországot és Romániát egyaránt az Európai Unió tagjaként szeretnénk megtartani, barátságban, együttműködésben a két ország és a határon túli magyarok közös érdekében” – hangsúlyozza a közlemény.

Részleges: az RMDSZ szinte 7 százalékon áll
2016-12-12 01:13:00

Jönnek a részleges eredmények a Központi Választási Irodától, a grafikon a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságát tükrözi:

 

 

 

Bravúr: a 444.hu egy mondatban említi a PSD-t és a politikai korrektséget
2016-12-12 00:29:00

„A szomszédban még nincs vége a politikai korrektségnek” – ezzel a felvezetővel számol be a 444.hu a PSD választási győzelméről.

Ilyen az, amikor valaki nem látja a fától az erdőt, azaz az ideológiai panelektől a kontextust, és azt hiszi, hogy a köztörvényes bűnöző elnökkel rendelkező, az ortodox klérussal igencsak meghitt viszonyt ápoló, a kampányban sorosozó, a Diaconu-féle szélsőnackó pártot keblére ölelő román szocipárt az európai értelemben vett szivárványos progresszió zászlóshajója.

Külön élvezet volt olvasni a kommenteket, amelyek szerint végre itt egy nép, a felvilágosult románok, akik elűzik az Európa (és Amerika) fölött úszkáló nacionalizmus sötét felhőit vagy valami ilyesmi.

Most erre mit lehet mondani?

Hát valami olyasmit, hogy eltalálták szarva közt a tőgyét.

Emelkedik a hangulat a kolozsvári USR-nél
2016-12-12 00:01:00

Futnak be lassan az ideiglenes eredmények a kolozsvári és Kolozs megyei szavazókörzetekből. Az egyik népes Hajnal megyei körzetben az USR listája a szavazatok ötven százalékát szerezte meg, míg a PSD csak öt százalékot.

Bár messze még a szavazatszámlálás vége, ez a pici részeredmény megdobta az ifjú megmentők hangulatát és munkamorálját. Egyébként még csak a Kolozs megyei körzetek mintegy öt százalékának eredménye érkezett be a központi stábhoz.

Kolozsvár csendes, újra csendes
2016-12-11 23:48:00

A Főtéren mintha még az átlag hétvégi estéhez képest is kevesebben lézengenének. A vásárnak is rég vége. Nyoma sincs annak az eufóriának, amely Klaus Iohannis elnökké választásakor öntötte el a kincses várost. Nincs hömpölygő tömeg, öröm, éljenzés.

A kolozsvári eredmények valószínűleg igazolják majd ezt a tartózkodást...

Băsescu hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a PNL-vel
2016-12-11 23:37:00

Elégedett a Népi Mozgalom Párt (PMP) által elért eredményekkel Traian Băsescu. A volt államfő azt nyilatkozta, pártja „kemény ellenzék” lesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) számára. A PMP elnöke arra a felvetésre, hogy egy másik exit-poll eredmény szerint pártja nem éri el a mandátumszerzéshez szükséges küszöböt, úgy reagált: azt a felmérést Dîncu készítette.

Băsescu elismerte ugyanakkor, hogy a bejutási küszöb átlépésétől függ a párt jövője, de szerinte a külföldön élő román állampolgárok részéről is számíthatnak még szavazatokra. Traian Băsescu arra a kérdésre, hogy a következő miniszterelnök szociáldemokrata lesz-e, úgy fogalmazott: „Az igaz, hogy nincs 50%-uk, de túl nagy az előnyük a PNL-vel szemben.” Amennyiben akarnak tárgyalni vele, a liberális vezetőkkel is hajlandó szóba állni. 

Ezt mondta Kelemen Hunor az urnazárás után
2016-12-11 23:09:00
Bakk Miklós: az RMDSZ túlnyerte magát, és ennek két oka van
2016-12-11 23:09:00

Bakk Miklós politológust kérdeztük a körvonalazódó választási eredményekről. Bakk szerint a helyzet a következő:

„Az exit-pollokból ítélve, két párt nyerte túl magát saját és mások korábbi várakozásaihoz képest: a PSD és az RMDSZ. A PSD győzelmének egyik kovácsa – milyen iróniája a sorsnak ! – némiképp maga Iohannis, aki a Cioloș vezette technokrata kormány megbízásának kikényszerítésével elérte, hogy az ezer sebből és perből vérző PSD egy kvázi-ellenzéki pozícióban rendezhesse a sorait, és megerősödhessen a várakozásokban.

Az RMDSZ várakozásai két-három héttel ezelőtt még az 5% teljesítéséhez kapcsolódtak, most pedig a 6% körüli eredmény hitelesítésére vár. E sikernek, amennyiben a számok beigazolódnak, megítélésem szerint két magyarázata van:

1) egyrészt a román kormány magyarellenes kurzusa sikeresen instrumentalizálható volt az RMDSZ-kampányban,

2) sikeres volt az Orbán-kormány népszerűségtranszfere, illetve az a mód, ahogy Magyarország bekapcsolódott az RMDSZ kampányába Orbán és Kövér erdélyi szereplései révén, illetve a hivatalos Magyarország által biztosított médiaháttérrel.

Sokak számára visszatetsző volt, hogy az RMDSZ kampánya félelemkeltésre alapozott, a képviselet elvesztésének a veszélyére. De tudomásul kell vennünk, hogy a kampányok, és a modern kampányok különösképpen nem racionális érvelésmódokra, hanem erős emóciók keltésére alapoznak, erős emóciókat pedig két módon lehet kelteni a politikában, ellenségképzéssel és félelemkeltéssel. Az ellenségképzés lehetősége nagymértékben redukálódott azzal, hogy az RMDSZ-nek nem volt kihívója az etnikai szavazóbázison, így a félelemkeltés került az előtérbe.

Hogyan tovább? A vártnál erősebbnek tűnő RMDSZ-frakciók önmagukban még nem tényezők a kormányalakításhoz. De ne feledjük, nem kizárt, hogy a PSD+ALDE-kormány immár számol azzal, amivel eddig nem kellett számolnia. Ahogy nemrégiben Horațiu Pepine is megírta, a román-magyar viszony mérsékelt egyensúlyban való tartásában fontos szerepe van az Egyesült Államoknak. Ezért az új Trump-adminisztrációnak szerepe lehet abban, hogy korrekciókat sugalmazzon Románia és Magyarország viszonyának a változásában.

És ez növelheti az RMDSZ esélyeit a koalícióra lépésben.”

Cioloș hallgat, Iohannis hallgat, Ponta bezzeg...
2016-12-11 23:05:00

Amint megjelentek az első exit pollok, Victor Ponta, a győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőjelöltje azonnal közölte első impresszióit a Facebook-on. Egy kis ízelítő:

A nép fellázadt a Rendszer ellen. / A „Mocsár” megmozdult, Băsescu és Soros „Elitjeivel” szemben.

A PSD maradt az egyetlen igazi párt. / A Nemzeti Liberális Párt és a Liberális Demokrata Párt fúziója egy katasztrófa.

Az emberek nem hallgattak a fojtogató propagandára, miszerint „gyertek szavazni, hogy ne nyerjen a PSD”. A részvételi arány alacsonyabb, mint 2012-ben.

A szórványból származó szavazatok száma maximum 100 000 (ha nem számítjuk Moldovát, ami nem szórvány, akkor maximum 70 000). Ha nincs „parancs” vagy megamanipuláció, az emberek a saját gondjaikkal törődnek.

Cioloș (és nem Gorghiu) a mai szavazás rossz embere. Ahelyett, hogy megmaradt volna a mindenki által tisztelt technokratának, ambíciója és opportunizmusa miatt hazugabb és perverzebb politikussá vált az összes többinél.

2012-ben ott volt a PPDD (Dan Diaconescu Néppártja – a szerk.), most itt az USR (Mentsük meg Romániát Szövetség – a szerk.). Ugyanaz a demagógia és hozzá nem értés.

A 2015-ös lemondás (Pontáé – a szerk.) fájdalmas, de korrekt döntés volt!

Ezt a csatát megnyertük. Holnap kezdődik egy még nehezebb.

A PRU csúnyán leszerepelt, de Diaconu nem adja fel
2016-12-11 22:59:00

Az Egységes Románia Párt (PRU) a jelen állás szerint nem jut be a parlamentbe. A nacionalista párt 2,5 százalékot ért el az exit pollok szerint. Bogdan Diaconu pártelnök arról biztosította szavazóit, hogy a PRU az eredménytől függetlenül továbbra is nacionalista értékek hű őrzője lesz. Szerinte pártja bebizonyította, hogy a legjobban szervezett nacionalista párt jelenleg Romániában, ezért azt üzente a hasonló értékeket vallóknak, hogy csatlakozzanak hozzájuk.  

Nicuşor Dan: hihetetlen győzelem a hat hónapja alakult USR-nek
2016-12-11 22:42:00

Hihetetlen győzelem ez egy olyan párt számára, amely hat hónappal ezelőtt alakult meg – írta Nicuşor Dan, az USR elnöke Facebook-oldalán.

„Parlamenti képviselőnknek kötelessége megtartani a kampányban tett ígéreteiket, nekünk pedig pártként kötelességünk tovább nőni ugyanazon koordináták, vagyis a feddhetetlenség és a hozzáértés mentén” – fogalmazott.

Az exit pollok szerint az USR a szavazatok 8-10 százalékával jutott be a parlamentbe.

Egyelőre csak a pizza érkezett meg
2016-12-11 22:41:00

... az USR kolozsvári székhelyére, eredmények még nem. Egyetlen jelölt tartózkodik itt, a Szappany / Tipografiei utcai bérház első emeleti lakásában: Adriana Cristian. Az összes többi képviselő- és szenátorjelölt a szavazókörzetekben dolgozik hivatalos küldöttként vagy önkéntes megfigyelőként.

A pizza persze rendesen fogy, előre tankolnak a srácok a legalább fél éjszakán át tartó szavazatszámlálásra.

Tăriceanu: Iohannis ne álljon egy legitim kormány megalakítása útjába
2016-12-11 22:36:00

Klaus Iohannis államfő „hátsó gondolatok” nélkül fogadja el a népakaratot, ahogy az megnyilvánult a szavazóurnáknál és ne álljon az útjába egy legitim kormány megalakításának – nyilatkozta Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke. A párt a PSD-vel készül kormányt alakítani.

Alina Gorghiu még reméli, hogy Dacian Cioloş kormányfő lehet
2016-12-11 22:32:00

Még mindig játszmában van az a projekt, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök legyen – nyilatkozta urnazárás után Alina Gorghiu, a PNL elnöke.

„Remélem, hogy az eredmények, amelyeket rövid időn belül látni fogunk, a külföldi szavazatokkal és a legutolsó szavazókörzetekből beérkező eredményekkel együtt olyan eredmények lesznek, amelyek, bármennyire is nehéz ebben pillanatban elképzelni, esélyt biztosítanak nekünk arra, hogy a Cioloş-projekt többségéről tárgyaljunk a parlamentben” – mondta.

„Megfordult a magyar szavazatok apadási tendenciája”
2016-12-11 22:19:00

Kelemen Hunor szerint a parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok apadási tendenciája. Az RMDSZ elnöke a szövetség kolozsvári eredményvárójában tartott rövid sajtótájékoztatóján köszönte meg a magyar emberek bizalmát.

Elmondta: az első mérések azt jelzik, hogy az RMDSZ magasan az öt százalék fölötti eredményt ért el, és sikerült biztosítania a magyarok arányos képviseletét a román törvényhozásban.

Az MTI kérdésére elmondta, a csökkenési spirál visszafordítása nem tulajdonítható egyetlen dolognak. „Az elmúlt években igyekeztünk a döntéseinkkel a társadalmi elvárásokra válaszolni. Akkor is, amikor az összefogásról volt szó, akkor is amikor az újításokról volt szó, amikor egy hiteles megvalósítható programról volt szó, akkor is, amikor a belső szolidaritást kellett erősíteni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Liviu Dragnea lesz Románia következő miniszterelnöke?
2016-12-11 21:38:00

Semmi kétség afelől, hogy a választópolgárok különbséget tudnak tenni manipuláció és a valóság között, és a gazdasági növekedést, a kisebb adókat, a jobban megfizetett munkahelyeket választják – mondta Liviu Dragnea pártelnök a PSD egyértelmű győzelmét mutató exit pollok bejelentése után.

Egyelőre megkerülte a kérdést a kormányalakításról, illetve arról, hogy ő lesz-e Románia következő miniszterelnöke. Azt azonban elárulta: a románok ma Dacian Cioloș és Liviu Dragnea közül választottak, és az exit pollok alapján egyértelműen.  

Aggódva és pezsgővel fogadták az exit poll eredményeket az ifjú megmentők
2016-12-11 21:33:00

Némileg meglepve és láthatóan aggódva fogadták az USR (Mentsétek Meg Romániát) kolozsvári szervezetében azt, hogy az exit pollok szerint az új párt nem haladta meg a tíz százalékot. Egyedül a Sociopol intézet mérte őket 10,1 százalékra.

Aggódnak a kolozsvári USR-nél

Elek Levente kolozsvári elnök (a képen baloldalon) nem elégedett, nagyon remélte, hogy az országos átlag 12-13 százalék lesz, de az exit poll mérések (8,9% / 9,3% / 9,4% / 10,1%) ellenére meg van győződve, hogy a végső eredmény Kolozsváron legalább öt százalékponttal meg fogja haladni az országos átlagot.

(Mindenki az USR irodájában keres külön Kolozs megyei mérést, de nem talál.)

Ahhoz képest viszont, hogy a párt csak fél éve alakult meg, és a hontyák tizedét fogja adni, nagyon is sikerként könyvelik el az előzetes eredmények szerinti szereplésüket.

Az országban elsősorban az egyetemi központokban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Iaşi-ban, illetve Brassóban, Szebenben várnak jobb eredményeket, nyilatkozta Elek Levente, aki külön gratulált az RMDSZ-nek a vártnál sokkal jobb exit pollos eredményeihez.

Míg az RMDSZ előzetes eredményeit pozitív meglepetésnek, a PNL húsz százalékra mért arányát egyértelműen kudarcnak tartja Elek. Azt, hogy az exit pollok tíz százalék alá mérik az USR-t, annak tulajdonítja, hogy az USR vidéken nem létezik. A 20 és 30 év közöttieket pedig egyáltalán nem érdekli a politika, ez volt a kampányban az egyik nagyon erős tapasztalatuk, ők a legnehezebben mozgósítható korosztály.

Székelyföldi megyékben nem számít sok szavazatra, és bár neki felajánlotta a párt, hogy induljon Hargita megyében, természetesen nem fogadta el. Kolozsváron egyébként nem tart attól, hogy a szavazatszámlálás közben meghamisítanák az eredményeket, ez nem olyan világ, mondta Elek Levente.

Pezsgőzés az USR-nél

A fenébe is, hisz alig három hónapja ismerjük egymást! – felkiáltás kiváltotta örömmel és azzal a reménnyel, hogy Kolozsváron jól szerepel a párt, végül kinyitották a pezsgőt is. 

Mindenki a szavazatlopástól fél
2016-12-11 21:17:00

Új elem tűnt fel a román pártelnökök szokásos köszönőbeszédében: a PSD, az ALDE, az USR és a PC elnöke is azzal zárta a exit pollokat fogadó beszédét, hogy felhívta megfigyelőinek figyelmét, nagyon ügyeljenek a szavazatszámlálásra a körzetekben, nehogy valaki meghamisíthassa a végső eredményeket.

Vagyis mindenki tart a másiktól, és az RMDSZ-en kívül mintha senki se lenne elégedett a mért voksarányokkal.

Ez egy ilyen nap
2016-12-11 21:15:00

A PSD hülyére nyerte magát a parlamenti választáson. Románia hülyére verte Magyarországot (29–21) a svédországi női kézilabda Eb középdöntőjében.

A Fidesz máris üdvözli a magyar összefogás sikerét
2016-12-11 21:13:00

Az előzetes adatokból az látszik, hogy meghozta az eredményét a két magyar párt, az RMDSZ és az MPP összefogása, ami jótékony hatással volt a választói részvételi hajlandóságra és a hangulatra –  értékelte Hídvégi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-nek a romániai választások urnazárás előtti adatait.

A kommunikációs igazgató elmondta: a nem sokkal az urnazárás előtti adatokból az látszik, az országos részvétel 38-40 százalék körül alakul, míg a magyarok lakta megyék többségében ennél magasabb volt a szavazói hajlandóság.

Kiemelte Hargita megyét, ahol 44 százalékos volt a részvételi arány, de jól szerepelt Bihar és Szilágy megye is 43-43 százalékos részvétellel. Kovászna megyében pedig a magyar lakta településeken volt jóval nagyobb a részvétel a voksoláson, mint a román többségű városokban, falvakban.

„Ebből az látható, hogy arányaiban a legutóbbi választásnál jobb eredmény várható magyar szempontból” –mondta, hozzátéve, hogy idén már kisebb parlamentet választanak meg Romániában, így a magyar képviselet arányosan nagyobb lehet.

Az igazgató kérdésre válaszolva kitért arra is, a Fidesz számára kiemelten fontos, hogy a helyi magyar közösségek szélesebb képviselethez jussanak a román parlamentben, hiszen ez nemcsak hosszú, de már középtávon is jelentős javulást hozhat az erdélyi magyar politikában.

Választási csalás miatt elítélt politikus pártja nyerte a választásokat
2016-12-11 21:13:00

Liviu Dragneát, a PSD elnökét jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték áprilisban.

Dragnea ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) indított bűnvádi eljárást, és azzal vádolta, hogy az államfő leváltásáról rendezett 2012-es népszavazáson politikai befolyásával visszaélve csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait annak érdekében, hogy az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt érjenek el, ami Traian Băsescu akkori elnök leváltásához vezetett volna.

Sociopol exit poll-eredmények (Romania TV)
2016-12-11 21:13:00

PSD - 42,3%
PNL - 19,2%
USR - 10,1%
ALDE - 6%
RMDSZ - 5,4%
PMP - 5,2%
PRU - 4,5%
Függetlenek - 2,5%
PRM - 1,1%
PER - 1%
ANR - 0,8%
PSR - 0,5%
Más párt - 1,2%

Curs-Avangarde exit poll-eredmények (Antena3)
2016-12-11 21:07:00

Képviselőház:

PSD – 45,5%
PNL – 21,7%
USR – 8,5%
ALDE – 6%
PMP – 6%
RMDSZ – 6%
PRU – 2,5%

Szenátus:

PSD – 45,2%
PNL – 21,8%
USR – 8,9%
ALDE – 6,5%
PMP – 6%
RMDSZ – 6%
PRU – 2,5%

Így szavazott Románia az IRES exit pollja alapján (Digi24)
2016-12-11 21:02:00

Az IRES felmérése alapján a pártokra érkezett szavazatok aránya a következő:

Képviselőház

  • PSD – 45,3%
  • PNL – 21%
  • USR – 9,3%
  • RMDSZ – 6,7%
  • ALDE – 6,3%
  • PMP – 4,6%
  • PRU – 2,5%

Szenátus

  • PSD – 45,4%
  • PNL – 21%
  • USR – 9,4%
  • RMDSZ – 6,8%
  • ALDE - 6,4%
  • PMP – 4,7%
  • PRU –2,5%

A hibaszázalék: 1,6%

Egyetlen celeb az USR-nél
2016-12-11 20:59:00

 Bogdan Bob Radulescu színész, huomrista az USR kolozsvári kampányközpontjában és eredményváróján. Epic Show lesz?

Bob Radulescu

Bob Radulescu balra, jobb oldalon pedig Elek Levente, az USR kolozsvári szervezetének elnöke

A nem hivatalos exit pollok szerint az RMDSZ...
2016-12-11 20:51:00

bőven megugorja az 5 százalékos küszöböt. A Mediafax közli az Ires, khmm, kiszivárgott adatait, amelynek értelmében:

PSD 47,6%

PNL 20,4%

USR 8,5%

ALDE 6,2%

RMDSZ 6,6%

PMP 4,2%

A Hunyad megyei Cserbelen 100 százalékos a részvételi arány
2016-12-11 20:43:00

Szász százalékos a részvételi arány a Hunyad megyei Cserbel községben: mind a 408 szavazópolgár leszavazott.

Csaknem 46.000-en igényeltek mozgóurnát
2016-12-11 20:38:00

Országos szinten 45.999-en nyújtottak be igénylést mozgóurnára 19 óráig – derül ki a Központi Választási Iroda (BEC) honlapján közzétett adatokból. Ugyanazon időpontig 314.574 állampolgár került fel a hazai körzetek, 88.267 választópolgár pedig a külhoni szavazókörzetek pótlistáira.

19 óráig 6.745.573 szavazati joggal rendelkező román állampolgár adta le voksát az országban, a Románia határain kívül élők közül 89.817-en járultak az urnákhoz. Az országban 18.626, külföldön 417 szavazókörzetet alakítottak ki a vasárnapi parlamenti választásokra – írja az Agerpres

 

Az urnabiztos jelenti Kolozsvárról:
2016-12-11 20:10:00

Megindult az esti front - írja Stanik Bence. A korosztály csökkent, most jönnek a harmincasok. Ez, ha jól sejtjük, nem jó hír a szociknak.

Képes hangulatjelentés az RMDSZ kolozsvári székházából
2016-12-11 20:04:00

Ha ő itt van, nagy baj nem lehet. 

Hegedüs Csilla egyelőre csak az RMDSZ-székházba érkezik, de nemsokára valószínűleg a képviselőházba is.

A sajtó és a sajtótanácsos.

Kamera: kész!

Az ifjúság új honfoglalása.

Mile Lajos főkonzul a magyar állam támogatását hozza lélekszakadva.

Buli lesz, akárki meglássa. 

Mindeközben: Magyarország rosszul kezdett Románia ellen, a női kézilabda Eb-n
2016-12-11 20:03:00

Helyszín: a svédországi Helsingborg. Esemény: a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntője. Szereplők: Magyarország és Románia válogatottja.

Az első félidő végén az eredmény 15–9 volt a román hölgyek javára. Na de majd a második félidőben...

Szóval, nem csak a kedvenc pártunknak lehet drukkolni ma este!

Tőkés NEM a „nemzeti önrendelkezés korrupt elárulóira” szavazott
2016-12-11 19:59:00

Ezt ő maga írja mai közleményében. A Fidesz EP-képviselője így fogalmaz:

„Andrei Pleșu volt román külügyminiszter nem kevés szarkazmussal jelentette ki: románok vagyunk, nem tudjuk, kire szavazzunk. Az erdélyi magyarok még a románoknál is lehetetlenebb helyzetbe kerültek, hiszen számukra az egyetlen választási kínálat a régi egypártrendszer korszakát megtestesítő RMDSZ volt. Következésképpen az erdélyi magyar nem választhatott, hanem legfeljebb – kommunista módon – szavazhatott.

Én magam bihari magyarként nem adhattam szavazatomat a megyei listák korrupt jelöltjeire. Sem a magyar nemzeti önrendelkezés árulóira. A Ceaușescu-diktatúra bukásának évfordulójához közeledve a demokratikus rendszerváltozás lehetséges folytatására szavaztam.”

És akkor most kezdődhet a találgatás, melyik az a politikai erő, amely „a demokratikus rendszerváltozás lehetséges folytatásának” ígéretét hordozza magában.

Kétszer szavazott a palagáz falujában
2016-12-11 19:48:00
Többszörös szavazás gyanúja merült fel egy moldvai faluban – írja a News.ro hírügynökség. A Chevron palagázas próbafúrásáról és a helybéliek ellenállásáról elhíresült Pungeşti községben a választókat regisztráló elektronikus rendszer jelezte, hogy egy férfi kétszer szavazott: egyszer Pungeşti faluban, egyszer pedig az ugyanahhoz a községhez tartozó Armăşoaia faluban.
 

Az esetet a rendőrség vizsgálja, a Vaslui megyei szóvivőjük szerint rendszerhiba is lehet a rendellenesség hátterében. 

Gyarapodnak a választási bűncselekmények
2016-12-11 19:44:00

Monica Dajbog, a belügyminisztérium szóvivője tájékoztatta a népet: a vasárnapi parlamenti választások első 11 órájában összesen 220 bejelentés érkezett, különböző kihágások és bűncselekmények ügyében, ezekből a vizsgálatok alapján 97 nem bizonyult megalapozottnak.

A belügyminisztérium munkatársai 33 személy ellen indítottak vizsgálatot, összesen 35 lehetséges bűncselekmény ügyében. A leggyakoribb esetek: a választópolgárok megvesztegetése, választási csalás, a szavazás titkosságának megsértése, illetve hamis személyazonosság.

A hatóságok 25 kihágást is észleltek, melynek következtében 19 személy megbírságoltak, elsősorban a választási propaganda törvényellenes folytatása, illetve a 112-es sürgősségi szám indokolatlan hívása miatt.

Evvel a dalban mondjuk el
2016-12-11 19:40:00

Annyira belejöttünk a mozgósítási hangulatba, hogy ezt a dalt küldjük figyelmeztetésként azoknak, akik nem mentek el szavazni. A refrénen kívül is vannak izgalmas sorok benne, mint például:

„Szívem, ma vártam a kisszobában,/s helyette jött egy levél,/benne csak ennyi:/el kell most menni,/maga is tudja, miért."

Hajrá!

Furcsa intermezzo a PSD és az RCS&RDS között
2016-12-11 19:30:00

A Szociáldemokrata Párt (PSD) reklamál, mert állítólag akadozik az RCS&RDS kábeltelevízión keresztül a műsorszolgáltatás, és az előfizetők náluk panaszkodnak, hogy egy ilyen fontos napon, mint a mai, nem követhetik figyelemmel a választási hírfolyamokat. A PSD felkérte a kábeltelevíziós szolgáltatást nyújtó vállalat vezetőségét, hogy mihamarabb oldja meg a problémát.

A kábelszolgáltató tagadja, hogy meghibásodás lenne náluk, és azt kéri, hogy egyetlen párt se használja fel a vállalat nevét választási célokra. Bárki, aki konkrét meghibásodást tapasztal, forduljon hozzájuk.

IRES: átverés az urnazárás előtt a médiában közölt exit poll-eredmény
2016-12-11 19:25:00

A romániai média egy része exit poll-eredményeket kezdett közölni jóval a 21 órás urnazárás előtt.

Az IRES közvéleménykutató honlapján közölte, hogy a médiában megjelent felmérés-eredmények hamisak. Az IRES által vasárnap készített exit poll-típusú felmérés adatait teljesen biztonságosan tárolják és csak a 21 órás urnazáráskor kerülnek nyilvánosságra a Digi24 hírtelevízióban, amely a közvéleménykutatást megrendelte – írják.

 

Száz százaléknál is többen szavaztak egy Olt megyei községben
2016-12-11 19:19:00

16 óra 30 perckor meghaladta a 100%-ot a választási részvétel az Olt megyei Coloneşti község egyik szavazókörzetében, községi szinten pedig több mint 64%-os részvételt jegyeztek – derül ki a Központi Választási Iroda (BEC) által közzétett adatokból. Olt megye hat órakor első volt a részvételi rangsorban.

Eszerint a coloneşti-i 156-os körzetben 102,35%-os volt a részvételi arány 17 órakor, miután a körzet választói névjegyzékén szereplő mind a 109 személy élt szavazati jogával, további 65-en pedig pótlistán voksoltak. 

A BEC honlapja szerint Olt megye több északi településén is jóval az országos átlag fölött van a szavazási kedv. Tătuleşti községben a választópolgárok 75,32%-a már voksolt 17 órakor, de 60% feletti volt a részvételi arány – Coloneşti mellett – Sâmbureşti-en és Bărăşti-en is. 

Ezeken a településeken az elmúlt 16 évben minden államelnök- és parlamenti választás alkalmával kiugróan magas volt a szavazási kedv – írja az Agerpres hírügynökség.

Boldogok, akik nem tudják, mire megy a játék a mai szavazáson
2016-12-11 19:08:00

A Craiova megyei Cârcea községben az emberek szépen elmentek szavazni, akkor is, ha nemigen tudták, mi a mai voks tétje. A Digi 24 tévécsatorna riportere fél órán belül 10 szavazópolgárral készített interjút, amint éppen kiléptek a szavazókörzetből. Íme, néhány válasz.

Kérdés: Milyen választás van ma?
Válasz: Elnökválasztás.

Kérdés: Szavazott?
Válasz: Szavaztam. Szavaztam. Szavaztam. Szavaztam.

Kérdés: Milyen választás van ma?
Válasz: Hogyhogy milyen? Hogy kire szavaztunk? A polgármesterre.

Kérdés: Milyen választás van ma?
Válasz: Parlamenti.

Kérdés: Most tudta meg?
Válasz: Most.

Kérdés: Mire szavaznak?
Válasz: Hát én honnan tudjam, lelkem? Nem látok jól. Cukros vagyok.

Kérdés: És mikor akar odamenni?
Válasz: Eljön velem a menyem.

Az RMDSZ-nél átkapcsoltak a pánik-üzemmódra
2016-12-11 19:08:00

Bizonyítjuk, hogy a választásokat idén is megbundázták!
2016-12-11 18:59:00

Egy titokzatos, Tatov nevű jelölt nyer kivétel nélkül minden szavazókörzetben idén is, akárcsak 2014-ben.

Hargita az élmezőnybe voksolta magát
2016-12-11 18:52:00

A hat órakor mért részvétel szerint a Hargita megyei szavazópolgárok egészen aktívak az országos átlaghoz képest. Országszerte a szavazók 34,39 százaléka voksolt 18 óráig, Hargita megyében 38,04 százalék, az országos csúcsot pedig épp Olt megye tartja 42,20 százalékkal.

18 óráig két százalékkal kevesebben szavaztak, mint a 2012-es parlamenti választásokon, akkor ez az arány 36,54 százalék volt. 

Azok közül, akik elmentek szavazni 55,84 százaléka városi, 44,16 százaléka vidéki. Négy évvel ezelőtt a városi lakosok 34,78%, a vidéki polgároknak pedig 38,95% ment el szavazni 18 óra előtt. 

Ami a megyéket illeti, a legnagyobb részvétel most is és négy évvel ezelőtt is, Olt (42,20% - 2016; 44,32% - 2012) és Teleorman (41,81% - 2016; 48,92% - 2012) megyékben volt. 

Az utolsó két helyen, a résztvevők arányát tekintve, most is és négy évvel ezelőtt is, Temes (29,40% - 2016; 26,73% - 2012) és Máramaros (27,53% - 2016; 28,73% - 2012) megyék voltak.

Magyarellenes megnyilvánulásokkal utal a magyar közmédia a szavazás fontosságára
2016-12-11 18:43:00

Az M1 stúdiójában ez a háttérkép:

30,75%-os volt a részvételi arány 17 órakor
2016-12-11 17:55:00

Vasárnap 17 óráig országos szinten a szavazásra jogosultak 30,75%-a adta le voksát a parlamenti választásokon a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint. A Bukarestben élők 31,16%-a szavazott.

Hargita megyében a szavazati joggal rendelkező lakosság 33,53%-a, Kovászna megyében 28,51%, Maros megyében 28,77%, Bihar megyében 32,97%, Szatmár megyében 26,80%, Kolozs megyében 29,47%, Szilágy megyében 33,17% járult az urnákhoz 17 óráig — derül ki a BEC hivatalos honlapján közzétett adatokból.

17 órakor is Olt megyében volt a legmagasabb a részvétel (a szavazásra jogosultak 37,27%-a voksolt), majd Teleorman (37,06%), Dolj (34,13%), Hunyad (33,85%) és Botoșani (33,56%) megye következik.

A legkevesebben Máramaros megyében (24,64%) járultak az urnákhoz 17 óráig, de gyenge a szavazókedv Temes megyében (25,73%) , Szatmár (26,80%) Arad (26,87%) és Szeben megyében (27,12%) is. 

A fiatalok egyelőre távol maradnak az urnáktól
2016-12-11 17:35:00

A Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint a 16 óráig voksolt 5 millió választópolgárból több mint 1 millió 45-64 év közötti férfi, és körülbelül ugyanennyi az azonos korcsoportba sorolható nő. A 65 év felettiek korcsoportjából 740 ezer férfi és 750 ezer nő adta le a voksát 16 óráig.

A külföldi szavazókörökben valamivel biztatóbb a helyzet. A szavazók közül:

  • 2600 férfi és 2400 nő 65 év fölötti,
  • 13 ezer férfi és 11 ezer nő 45-64 év közötti,
  • 9 ezer férfi és 6500 nő a 35-44 év közötti,
  • 8 ezer férfi és 7 ezer nő 25-34 év közötti, illetve
  • 4 ezer férfi és 4 ezer nő 18-24 év közötti korosztályba sorolható.
16 személy ellen indult eljárás választási csalás miatt
2016-12-11 16:30:00

A belügyminisztérium szóvivője szerint kora délutánig közel száz törvénytelenséget jelentettek, ebből 11 esetben szabálysértés, 17 esetben pedig választási csalás gyanúja áll fenn. Országszerte 16 személy ellen nyomoznak. A szóvivő szerint a legtöbb bejelentés a választók korrumpálására, választási csalásra, a választási csend megszegésére vonatkozik, illetve arra, hogy megpróbálnak tanácsot adni a választóknak, kire voksoljanak. A belügyminisztériumhoz érkezett panaszok 35 százaléka alaptalannak bizonyult.

Egy dolog máris biztos:
2016-12-11 16:22:00

a pártszékházakban ma kávéfogyasztási rekordok dőlnek meg. 21 óra után meg a nyugtató-fogyasztás hág új csúcsokra.

Érdekli, milyen egy urnabiztos választási (munka)napja?
2016-12-11 16:22:00

Akkor kattintson ide, Stanik Bence kb. este 11-ig tudósít abból a szavazókörből, ahol ő az egyetlen magyar urnabiztos. Mi követjük.

Magyarellenes mozgósító SMS-ek miatt tesz feljelentést az RMDSZ
2016-12-11 16:17:00

Feljelentést tesz az RMDSZ ismeretlen tettes ellen a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt – mondta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke.

A szövetség közleményben számolt be arról, hogy több megyében is olyan SMS-eket küldözgetnek a választópolgároknak, amelyek arra buzdítják a román szavazókat, hogy járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz azért, hogy kiszorítsák a magyarokat a parlamentből. A Țepes gárdája nevében írt üzenetek arra buzdítják a választókat, hogy szavazzanak a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Pártra (PRU).

Kovács Péter elmondta, az RMDSZ jogászai dolgoznak a feljelentés szövegén. Hozzátette: azt kifogásolják, hogy az üzenet küldői megsértették a kampánycsendet és a nacionalista uszítás eszközét használták.

A kampánycsendet minden bizonnyal nem csak Diaconuék sértették meg, lásd egy korábbi posztunkat.

Bezzeg Dániel pátriárka szülőfalujában mindenki elment szavazni
2016-12-11 15:58:00

Az MTI fotója Csíkszentkirályon készült (Fotó: Veres Nándor)

A részvételi arány meghaladta a száz százalékot. 

Dániel őmagasztosságossága a Temes megyei Dobrosd falu szülötte, amint az köztudott. És a három órakor közzétett hivatalos jelentés szerint éppen ebben a faluban volt maximális a részvételi arány. 

Sőt, a maximálisnál is jobb. Az állandó választási jegyzékben 13 szavazásra jogosult személy szerepel, mint dobrosdi illetőségű. Ők szépen elmentek szavazni, ahogy kell. A pótlistákon viszont további 23 személy szerepel. Akik közül szintén szavaztak páran. Az eredmény: Dobrosdon a részvételi arány 109,09 százalék.

Kár, hogy Dániel pátriárka csak Dobrosdon született. Ha a megye minden helységében megszületett volna, talán nagyobb lenne a szavazási kedv Temesben. A megye ugyanis továbbra is sereghajtó, ami a részvételt illeti: három óráig a szavazásra jogosultak csupán 19,71 százaléka ment el voksolni.

Hargita megyében az országos átlag fölötti a részvétel
2016-12-11 15:38:00

15 óráig a szavazásra jogosultak 23,67 %-a adta le voksát a parlamenti választásokon a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint.

Hargita megyében a szavazati joggal rendelkező lakosság 25,74%-a, Kovászna megyében 21,56%, Maros megyében 21,61%, Bihar megyében 24,35%, Szatmár megyében 19,77 %, Kolozs megyében 22,16%, Szilágy megyében 24,01% járult az urnákhoz 15 óráig – derül ki a BEC hivatalos honlapján közzétett adatokból.

A legmagasabb részvételt Teleorman megyében regisztrálták (a szavazásra jogosultak 28.53 %-a voksolt már), majd Olt (28.47 %), Botoşani (26,87%), Hunyad (26,47%), Dolj (26.27 %) megye következik a sorban.

A legkisebb jelenléti arányt továbbra is Máramaros megyében mérték (18,30%), de kicsi a szavazókedv Temes (19,16%), Arad (19,60%), Beszterce-Naszód (19,76%) és Szatmár megyében (19,77 %) is.

Kolozsváron SMS-ben buzdítanak szavazásra
2016-12-11 15:20:00

Aláírás nélküli, magyar nyelvű SMS-ben mozgósítják a választópolgárokat Kolozsváron a 0751 810 332-es számról. Szerintünk ezzel biztosan nem Bogdan Diaconu PRU-ja mozgósít.

Egy Hunyad megyei község jár az élen a választási részvételben
2016-12-11 15:13:00

A Hunyad megyei Cserbel községben 15:15-kor 77,7 százalékos volt a részvételi arány. Ez 317 személyt jelent. A községben három szavazókörzet van.

Békésen zajlik a szavazás a börtönökben
2016-12-11 14:36:00

Tizenegy fegyházban lezárult, további 35-ben pedig még tart a szavazás. Mindeddig nem érkezett hír egyetlen incidensről sem – nyilatkozta az Agerpresnek Cristina Cîrlan, a Büntetés-végrehajtási Intézetek Országos Igazgatóságának szóvivője. Összesen 881 szabadságvesztésre ítélt személy adta le eddig a voksát.

A szóvivő szerint az összesen 27.486 fogvatartott közül 10.189-nek van joga szavazni a parlamenti választásokon, közülük pedig 7.432-en jelezték, hogy szeretnének voksolni.

Azok a fogvatartottak szavazhatnak, akik betöltötték a 18. életévüket, érvényes személyi igazolvánnyal rendelkeznek, nem vonták meg szavazati jogukat, lakhelyük vagy ideiglenes lakhelyük abban a megyében van, ahol fogva tartják, román állampolgársággal rendelkeznek és írásban igénylik a mozgóurnát szavazás előtt.

 

Ha még mindig a szavazókörzetét keresné,
2016-12-11 14:34:00

akkor a képre kattanva megtalálja:

Nem mindenkinek dobja ki a rendszer, hogy melyik szavazókörzethez tartozik. A választói névjegyzéket térképpel összekapcsoló rendszer akkor is csuklik egyet, amikor le szeretné kérni a kérdező aktuális földrajzi helyzetét. Ennek ellenére kiadja a kért információt, vagyis hogy melyik szavazókörzethez tartozunk, és annak mi a pontos címe.

Balesetek a szavazóhelyiségben: elcsúszás a mosdóban, összetörő szék
2016-12-11 14:31:00

A Galac megyei Tecuci-on a szavazóhelyiség személyzetének egyik tagja elcsúszott a mosdóban és beverte a fejét, ezért le kellett cserélni.

Ploieşti-en az egyik szavazóhelyiség számítógép-kezelője alatt letört a szék. Az egyik ujja megsérült, így nem tudja folytatni a pötyögést.

Vérnyomás-ingadozás miatt lett rosszul egy câmpinai szavazóbiztos, kórházba szállították.

Bârladon egy szavazóhelyiség elnökhelyettese rosszul lett, a szavazás szünetelt, amíg a férfi orvosi ellátásban részesült.

Részvételi adatok majdhogynem élőben
2016-12-11 13:52:00

A képre kattintva szinte élőben követhetjük a választási kedv alakulását. Az adatok ötpercenként frissülnek.

A linkelt oldalon érdemes a kurzort egy-egy megye fölött tartani, mert akkor kiírja a már szavazott polgárok számát is, nemcsak az arányát. Így kiderül, hogy Kolozs vagy Maros megyében például többen szavaztak már, mint a részvételben legalább 6 százalékponttal vezető Teleorman megyében.

(Ez árnyalhatja a választói preferenciákra vonatkozó következtetéseinket, amennyiben azokat a földrajzi helyzetből és a részvételi arányokból szeretnénk levonni. Fél órája például Kolozsváron magasabb volt a részvételi arány, mint az idei önkormányzati választásoknak ugyanebben az órájában.)

Bréking nyúz Teleormanból! Részeg az egyik szavazókörzet elnöke
2016-12-11 13:18:00

A Teleorman megyei Beciu községben a 96-os számú választókörzet elnökének lecserélését kéri a kerületi választási iroda az Állandó Választási Hatóságtól, miután többen jelezték, hogy ittas állapotban van.

Teodora Dragole, a Teleorman megyei rendőr-felügyelőség szóvivője szerint a szóban forgó szavazókörzet elnöke visszautasította, hogy alkoholtesztnek vessék alá.

Eugen Ovidiu Vlad, a Teleorman megyei kerületi választási iroda szóvivője kijelentette, kérni fogják a 96. szavazókörzet elnökének lecserélését. A végső döntést az Állandó Választási Hatóság (AEP) hozza meg ez ügyben.

Részvételi arány 13 órakor: 16,62%
2016-12-11 13:06:00

Hahóó, Erdély! Dél-Romániában ismét nagyobb a szavazási kedv!

Dragnealand, azaz Teleorman megye vezeti az országos listát, a szavazópolgárok 21,05 százaléka már megfordult a szavazófülkében.

A második Olt megye 20,65 százalékkal, majd következik Dolj 19,36 százalékkal és Konstanca 19,07 százalékkal.

A sereghajtók: Máramaros (12,01%), Beszterce-Naszód (12,45%) és Temes (13%)

Részvételi arány 11 órakor: 8,62%
2016-12-11 13:04:00

11 órakor országos szinten 8,62 százalékos részvételi arányt jegyeztek. Dél-Románia továbbra is az élen volt, Erdélyből csak Hargita és Hunyad megye zárkózott fel az élmezőnyhöz.

A politikusok mindig arra szavaznak, hogy jó legyen
2016-12-11 10:02:00

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szülőfalujában, Csíkkarcfalván szavazott. „Arra az erős képviseletre, erős Erdélyre szavaztam ma, amelyről az elmúlt hetekben, hónapokban beszéltünk, és egy jobb Romániára. Egy olyan országra, ahol az emberek biztonságban érzik magukat minden tekintetben, és egy olyan parlamentre, amely képes lesz az elmúlt évek hibáit korrigálni, és azokat a törvényeket kiigazítani, amelyeket sokan sokféleképpen értelmeztek, de semmiképpen nem a törvényhozó eredeti szándékának megfelelően - különösen akkor, amikor a magyar közösség jogairól van szó: akár az anyanyelvhasználatról, a közösségi szimbólumok használatáról, az ingatlan-visszaszolgáltatásról vagy az oktatásról. Azt remélem, hogy a következő parlamentben lesz erő a jogállamiság alapjait megszilárdítani, és a kisebbségi jogok tekintetében, a megszerzett jogokat megőrizni, bővíteni a következő esztendőben" - nyilatkozta Kelemen.

Kelemen azt mondta, reméli, hogy az elmúlt hetekben mind jelöltjeik, mind a programjuk által fel tudták mutatni, hogy a magyar ügy iránt elkötelezett erős csapat száll harcba a parlamenti választáson.

Klaus Johannis államfő már reggel kilenc óra körül leadta voksát. Mint elmondta, egy virágzó és erős Romániára szavazott.

Dacian Cioloş miniszterelnök Zilahon részvételre buzdította a polgárokat, hogy az eredmény minél reprezentatívabb legyen. Egyben közölte, közös felelősség, hogy a dolgok jobban menjenek az országban, hogy a fiatalok ne akarjanak külföldre menni.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke saját bevallása szerint a hozzáértő és felelős kormányzásra szavazott. Victor Ponta volt miniszterelnök, a PSD korábbi elnöke arról beszélt: vissza kell venni az országot.

Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a ki Temesváron voksolt, kifejtette: nagyon jó csapatra szavazott a normalitás, valamint a valós megoldások és nem a fantáziák érdekében.

Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke elmondta, hisz abban, hogy a szavazás révén „vissza lehet adni Romániát a Románoknak”. A párt társelnöke, Daniel Cosntantin közölte: arra voksolt, hogy a választás után eltűnjön az országból a gyűlölködés és a megosztottság.

Nicuşor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke közölte, a másfajta politizálás és jobb jövő érdekében szavazott, és úgy vélte, történelmi nap lesz a tegnapi.

Traian Băsescu volt államfő, a Nép Mozgalom Párt (PMP) elnöke kifejtette, egy olyan többségre voksolt, amely nem akarja politikai irányítás alá vonni az igazságszolgáltatást, és kifejtette: olyan igazságszolgáltatást szeretne, amely megérti, hogy a polgárok alapvető jogainak tiszteletben tartása alapvető fontossságú egy jogállamban.

Bogdan Diaconu, a magyarellenes Egységes Románia Párt (PRU) elnöke saját bevallása szerint „nemzeti” kományzásra szavazott, a nemzetellenes politika leküzdéséért, hogy a Románok legyenek az urak a saját országukban.

Részvételi arány 9 órakor: 2,60 százalék
2016-12-11 09:20:00

A részvételi arány a már a nyári önkormányzati választáson is alkalmazott számítógépes rendszernek köszönhetően valós időben nyomon követhető, két órával a szavazóhelyiségek kinyitását követően, kilenc órakor országos szinten már 2,60 százalék körüli volt.

Az megállapítható, hogy a szociáldemokraták fellegvárának számító dél- és kelet-romániai megyékben az országos átlagnál jóval nagyobb a részvétel, míg Erdélyben alulmúlja azt.

A választásról dióhéjban
2016-12-11 08:07:00

Mint ismeretes, a képviselőház esetében 312, a szenátusnál 136 mandátum sorsáról döntenek. A bukaresti képviselőházba rajtuk kívül 18 nemzeti kisebbségi szervezet könnyített eljárással juttathat egy-egy parlamenti képviselőt.
Románia idén visszatért a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás választási rendszerhez. Az országot 41 megyéje mellett a főváros a 42. választókerület. A külföldön élő román állampolgárok egy számukra kialakított 43. választókerület jelöltjeire voksolhatnak.

A polgárok szavazataikat tíz politikai alakulat - megyénként különböző - jelöltlistáira adják le, amelyekről a szavazólapon feltüntetett sorrendben jutnak mandátumhoz a képviselő- illetve szenátorjelöltek a pártjukra helyben leadott szavazatok arányában. A mandátumelosztásban azok a pártok vesznek részt, amelyek országosan megszerzik a voksok legalább öt százalékát, vagy legalább négy megyében 20 százalék fölötti támogatottságot érnek el. A töredékszavazatok sem vesznek el, hanem az országos kosárba kerülnek, majd - helyben vagy más megyében - további mandátumokként hasznosulnak.

A névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió választópolgár számára belföldön 18 600, külföldön pedig 417 szavazóhelyiséget alakítottak ki. Mindenki csak abban a választókerületben adhatja le voksát, amelyhez állandó lakóhelye, vagy igazolható ideiglenes lakcíme alapján tartozik. Ennek megfelelően a külképviseleteken is csak azok voksolhatnak, akik igazolni tudják, hogy nem turisták, hanem külföldön élnek.

Ez a fickó szavazott először – Új-Zélandon
2016-12-11 07:20:00

Kinyitottak a szavazóhelyiségek
2016-12-11 07:05:00

És elkezdődött: vasárnap reggel 7 órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, mivel képviselőket és szenátorokat választanak a kétkamarás parlamentbe a következő négy évre.