Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában jelent meg Gidó Attila holokausztkutató Két évtized – A kolozsvári zsidóság a két világháború között című kötete, amelyet a szerző jelenlétében Tibori Szabó Zoltán újságíró, szerkesztő mutatott be. A könyv 22 éves időszakot vizsgál,  átfogó képet festve a kolozsvári zsidóság életéről, az asszimilációval és a jogfosztottsággal szembeni túlélési mechanizmusairól, mely

tanulságként szolgálhat a napjainkban szintén nehéz helyzetben lévő erdélyi magyarság számára.

Gidó Attila a legnagyobb szakértője az erdélyi, illetve a kolozsvári zsidóság történetének, és amikor a zsidóságról ír, a mi történetünket írja meg – indított Tibori Szabó Zoltán. A kötet keresztmetszetet nyújt a kolozsvári, erdélyi zsidó társadalomról, melynek sorsa egyrészt a Kolozsvár–Budapest, másrészt Kolozsvár–Bukarest tengelyen követhető nyomon.  Mindkét főváros ugyanis meghatározó szereppel bírt nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a zsidóság számára is.

Ahogy már megszokhattuk Gidó Attilától, ebben a kötetben is rendkívüli körültekintéssel és szakértelemmel nyúlt a témához, kutatásait a kolozsvári levéltár mellett magyarországi, izraeli, németországi levéltárak forrásaira alapozta.

Gidó Attila és Tibori Szabó Zoltán | Fotók: Mészáros Tímea 

Tibori Szabó Zoltán ismertetőjéből kiderült, a könyv sorba veszi a kolozsvári zsidóságot érintő legfontosabb kérdéseket, foglalkozik a demográfiai, településszerkezeti, foglalkoztatási, felekezeti tényezőkkel, és külön fejezetben tárgyalja a jogkorlátozásokat. Ahhoz, hogy mindez értelmezhető legyen, visszatekint a zsidóság 1914 előtti történetére is, illetve arra, hogy mikor és hogyan telepedik meg a zsidóság Kolozsváron, és milyen történelmi feltételek között kezdi el az asszimilációt.

Általános képet kaphatunk Kolozsvár két világháború közötti gazdaságáról, az ipari ágazatok, a szolgáltatások, a közigazgatási intézmények működéséről, a szabadfoglalkozásúak térhódításáról a kolozsvári társadalomban.

A zsidóellenesség az első világháború után szinte azonnal általánossá vált, a zsidóknak a tanácsköztársaságban való hangsúlyos részvétele miatt az antiszemita diskurzus megerősödött mind állami, mind társadalmi szinten. 1922-től a tettlegességek száma egyre nőtt Romániában,

a zsidóverések Kolozsváron is elterjedtek.

1927-ben a nagyváradi kongresszusra tartó antiszemita bukaresti és iași-i egyetemisták úgy robognak át Erdélyen, hogy közben szétverik a zsidó templomokat, üzleteket, intézményeket. Ez csak a felszíni megnyilvánulása a valóságban sokkal mélyebb antiszemita politikának, amelyet a román állam folytatott – fogalmazott Tibori. Az utazó progromként elhíresült, rengeteg kárt okozó erőszakhullám nemzetközi visszhangot váltott ki, Romániát pedig kártérítés kifizetésére kötelezték.

Az első világháborút lezáró békerendszer nyomán létrejött nemzetközi kisebbségvédő dokumentumok nyomására Románia 1923-as alkotmánya rendezte a zsidók  állampolgárságát, ennek revíziója viszont Damoklész-kardként lebegett a zsidóság feje fölött. 1938-ban éppen a Goga-Cuza kormány hirdette ki a zsidók állampolgárságát megvonó törvényrendeletet.

A román politikum célja a zsidóság mihamarabbi betagolása volt – pontosabban az, hogy ne a magyarokhoz asszimilálódjanak –, ezért ellehetetlenítették az oktatást. Sőt irredentának kiáltották ki az anyanyelvéhez ragaszkodó zsidóságot, mely kénytelen volt sorait összezárni, befele fordulni, összefogni és megkeresni azokat a stratégiákat, melyekkel sikerülhet túlélni az üldöztetést.

Gidó Attila dedikál

Tibori elmondta: számára a legizgalmasabb a zsidók identitáspolitikájának vizsgálata. Általánosan elterjedt az a vád a zsidósággal szemben, hogy önként vált le a magyarság testéről, és választotta a beolvadást, pedig mindvégig hűségesek maradtak a magyar nyelvhez és identitáshoz. A kötet korrekt módon mutatja be, kik állítják be ezt a perspektívát, és lebontja az efféle téves hiedelmeket – magyarázta az újságíró.

A méltató végezetül elmondta: a romániai magyarság számára példaértékű lehet a zsidóság identitásstratégiája. A statisztikák 300 ezer vegyes házasságot tartanak számon – hogy ez miként befolyásolja a magyarság jövőjét, könnyebben megérthető a zsidók példájából. Ezen túlmenően pedig a könyv választ ad arra is, hogy

mi történhet egy megvetett és bűnbakká tett kisebbséggel, ha nem úgy viselkedik, ahogy a többség elvárná.

Gidó Attila a könyvbemutatón köszönetet mondott mindenkinek, aki szerepet vállalt abban, hogy ez a könyv elkészüljön. Mint mondta: több dilemmával küszködött, amikor a kéziraton – mely a doktori disszertációjának bővített változata – dolgozott. Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a száraz adatok, a szakszerűség és az olvasóbarátabb leírások között.

Számára ez a kötet arról szól, hogyan alakul át Kolozsvár zsidó közössége (mely vallásában és identitásában is rendkívül rétegezett) magyar kultúrájú közösségből egy önmagát megszervező, identitását kereső, világi struktúrákat kialakítani próbáló közösséggé, amelyet időközben a történelem ide-oda sodor.

A könyvbemutató végén a szerző válaszolt a közönség kérdéseire, és dedikálta a hamar elkapkodott köteteket.