Antal Árpád elvesztette a pert, ki kell fizetnie a 10 ezer lej büntetést

A visszaszolgáltatás az egész országban akadozik, mégis csak Kovászna megyében büntetnek érte.
Hirdetés

A Kovászna megyei törvényszék jogerősen elutasította annak a bírságnak az érvénytelenítését, amelyet Sebastian Cucu prefektus rótt ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterre az ingatlan-visszaigénylések elbírálásának a késlekedéséért – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

A perről maga Antal Árpád számolt be egy hétfői sajtótájékoztatón, jelezvén, hogy az adóhivatal a személyes bankszámláinak a zárolásával próbálta behajtani rajta a tízezer lejes bírságot, ám a bank feloldotta a zárlatot, miután bizonyította, hogy még pereskedik a bírság érvénytelítéséért.

Antal Árpád akkor azt is vélelmezte, hogy rosszhiszeműen jártak el vele szemben, hiszen a visszaszolgáltatás folyamata mindenütt akadozik az országban, de tudomása szerint ő az egyetlen polgármester, akit erre hivatkozva megbírságoltak. Hozzátette: közérdekű adatigényléssel kereste meg az ország valamennyi prefektusi hivatalát. Annak a közlésére kérte a prefektusokat, hogy

hány polgármestert bírságoltak meg hasonló okból.

Sebastian Cucu prefektus szerdán az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában visszautasította a rosszhiszeműség vádját. Kijelentette: ő a törvény értelmében járt el, mert Sepsiszentgyörgyön 470 restitúciós kérelem vár elbírálásra. Hozzátette: megrovásban részesítette Bodzaforduló polgármesterét is, mert a román többségű székelyföldi kisvárosban is három kérelmet még nem bíráltak el.

Antal Árpád korábban azt mondta: a restitúciós kérelmek elbírálása rendszerhiba miatt késlekedik. Nem találnak ugyanis olyan jogászokat, akik a városháza által kifizethető csekély fizetésért vállalnák a visszaszolgáltatási döntések felelősségét. „Az 1200 lejes minimálbérért nem fog senki a városházára szegődni, hogy itt olyan dokumentumokat írjon alá, amelyek esetleges vesszőhibáiért aztán tízezer lejes bírságot rónak ki rá” – jelentette ki.

Hirdetés

A polgármester úgy vélte: a büntetést voltaképpen nem is azért kapta, amit a jegyzőkönyvbe írtak, hanem azért, mert

a prefektus utasítást kapott a megbírságolására Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettestől.

Gabriel Oprea egy évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte amiatt, hogy Sepsiszentgyörgy 1944-es román visszafoglalása évfordulóján az ünnepi ceremónia résztvevői nem tűzhették ki a városháza tornyára a román lobogót.

Hirdetés