Látvány és halvány az 5. Interferenciákon

Oroszok kockáznak Shakespeare-rel, Élektra belezúg Jézusba, Casanova csúfosan leszerepel. Egy színházőrült naplója.
Hirdetés
Költői szépségű előadást mutatott be a temesvári német társulat a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A Fuchsiádát Helmut Stürmer díszlettervező álmodta színpadra: fehér és fekete tónusban, abszurd látványelemekkel, dinamikus koreográfiával, kiváló színpadi zenével. 
 
A tér többszintes, egyszerre kézzelfogható és szimbolikus, irodalmi utalásokat és humort rejtő meglepetésekkel. Jól felismerhető egy görög maszk, talán éppen az Arisztophanészé, akinek Madarak című ógörög komédiájára utalhat az első két, madármaszkos néma szereplő is. 
 
A szférák között trónoló Aphroditét commedia dell’arte szereplő szórakoztatja, de Silviu Purcărete keze nyoma is felismerhető: a neves román rendező Stürmer asszisztenseként jegyzi az előadást, és a salátába, illetve póréhagymába öltöztetett két szereplő a Pantagruel sógornőjét juttatja eszünkbe.
 
Fuchsiada | Fotó: Biró István
 
A Fuchsiádát a hasonló című szöveg ihlette, melynek szerzője a román avantgárd irodalom úttörője, Urmuz. Vetített képen a rendező-tervező magyarázza el, hogyan kell helyesen kiejteni a szerző nevét. Egy megvilágított ajtón többször be- és kilép az előadásból (szintén vetítés), a szereplők köszönnek neki, kérdeznek tőle. 
 

Dinamikus, pörgő és félelmetesen aktuális 

a moszkvai Puskin Színház Szeget szeggel című előadása, melyet az angliai Cheek by Jowl társulattal közösen hoztak létre. (Pontosabb lenne produkciós partnerről beszéni, hiszen a Cheek by Jowl színészei nem lépnek fel az előadásban, csupán a vendégrendező, Declan Donnellan és a díszlettervező, Nick Ormerodt kapcsolódik az angliai társulathoz). 
 
A Shakespeare-darab a mai valóságot is tükrözi: korrupt politikusok, stricik és az áhítatosság álcája mögé bújó emberek mozgatják a rugókat, amelyek rángatják, cibálják, szédülésig forgatják a tisztákat, a semmiségek miatt elítélt csirkefogókat. Akinek hatalma van, annak jelleme nincs, és fordítva, irányíthat jó szándék egy-egy tettet, a következmények könnyen kicsúsznak az irányítás alól. A Herceg például mindenkit ellát jó tanáccsal, de puszta véletlenen múlik, hogy meg tudja menteni Lucio életét. 
 
A ritmust megszabja, hogy minden jelenetben mindenki a színen van, pillanatok alatt történik a váltás a többnyire üres térben. Minden szereplő néma árnyékként követi azokat, akiknek épp van replikájuk, a tömegből egy lépéssel ki lehet válni, hogy újabb jelenet kezdődhessen. A díszlet fő látványelemei, a vörös kockák is kipördülnek, a vöröslámpás negyedek „kirakataira” emlékeztetnek. 
 
Szeget szeggel | Fotó: Biró István
 
Végül egy vörös szőnyeg is kigurul, azon jön vissza a Herceg ítélkezni: a jó szándék ekkor is kétes sikert arat, hiszen Angelo „büntetése”, hogy vissza kell térjen egykori jegyeséhez, az ártatlan Isabella pedig, bár eredetileg kolostorba szeretett volna vonulni, abban a kegyben részesül, hogy a Herceg felajánlja neki kezét.
 
Darja Rizova, Élektra megformálója Andriy Zholdak makedóniai előadásában az Interferenciák egyik legkimagaslóbb teljesítményét nyújtotta: energiája, mozgása, szívóssága (az előadás négy órája alatt alig van szusszanásnyi, átöltözésnyi ideje a színfalak mögött), szemforgatása, szenvedélye és szenvedése, kínzó bizonytalansága, rettegése és magabiztossága sokkal, de sokkal közelebb visz ahhoz, hogy megértsük ezt a bonyolult női szereplőt. 

Zholdak a végletekig feszít minden húrt: 

a tragédia mindhárom ógörög változatát felhasználja, több ízben eljátszanak egy-egy mozzanatot, visszatérnek, ismételnek, és természetesen aktualizálnak is: Élektra őrületére magyarázat, hogy anyja szeretője megerőszakolja, ezért öli meg mindkettőt. 
 
Első alkalommal a Gépnarancsra emlékeztető jelenetben (újra-meg-újrajátszva). Aztán elveszítjük a számlálás sorát, észveszejtő hangerővel zeng a techno-mix (egy-egy jelenetben elektromos gitárokon játszott élőzenét is kevernek rá), a több részre felosztott színpadon szimultán jelenetek zajlanak (kivetítve, kinagyítva is). Van itt csónakház, kispolgári konténer-lakás, fejedelmi díszek, szállodai lakrész, hűtőkamra és kutyaól is. 
 
Élektra | Fotó: Biró István
 
Mitológia és pszichológia. És keresztény szimbolika. Első látásra röhejes, amikor bejön a képbe a keresztre feszített Jézus, aki előtt Élektra le is térdel. Elrugaszkodott magyarázat, de úgy tűnik, kettejük között nagyon sok a hasonlóság, és hogy a blaszfémia teljes legyen, szerelmi kapcsolat is szövődik, Jézust pedig lepuffantja Agamemnón. 
 
Az előadás egyébként nagyon megosztotta a közönséget: az első felvonás után sokan távoztak, de akik maradtak, az előadás végén zajosan ünnepeltek (erről Pippo Delbono interferenciás teljesítménye jut eszünkbe).
 

Lehet, hogy jobb lenne agyonhallgatni a gyenge vagy érdektelen előadásokat, 

de így a kívülállók téves képet alkotnak a fesztiválról. Mert bizony nem fenékig nagyszerű előadás az ötödik Interferenciák. Az elmúlt napokban is került kétes színvonalú produkció a fesztivál műsorába. Ilyen volt Giacomo Casanova utolsó éjszakája, ami nagy eséllyel pályázik a minden idők leggyengébb interferenciás fellépése citromdíjra. 
 
Mario Mattia Giorgetti, aki magát nagyszerű színésznek tartja, ál-beleéléssel, műpátosszal és gesztikulálva olvassa fel a monodrámát. És nem, nem felolvasószínház, amit látunk, a szövegkönyv rejtve marad, feltehetőleg a házigazda színház kelléktárából kölcsönkért sorozattal (a sok „antik” díszletelem között nagyon feltűnő a Biblioteca pentru toți néhány rongyos példánya). 
 
Casanova utolsó éjszakája | Fotó: Biró István
 
Csak az marad rejtély számomra, hogy miért mi, a közönség soraiban ülők érezzük kínosnak a helyzetet, és nem az előadó vagy a szervezők. (Ha egyszer megérem, hogy fesztiválelőadásokat válogatok, és valamilyen félreértés miatt becsúszik a programba egy ekkora baki, ígérem, hogy mindenkinek visszaadom a belépő árát, és bocsánatot is kérek.)
 
Tompa Gábor Toys: a Dark Fairytale című előadását is nagy érdeklődés övezte, sokan felkeresték a Reactor fesztiválhelyszínt, hogy aztán be se férjenek a szűk nézőtérre. Nekik üzenem: ne bánják, nem maradtak le semmiről. Madonna/Shari és Clara/Fatma története pár szóban összefoglalható: egyik kérdez, másik válaszol, könyv íródik a háborús övezetben élő nők helyzetéről. És kiderül, hogy ők ketten testvérek, akiket a háború elsodort egymás mellől. Pont. 
 
Az előadás csak azért több ennél a történetnél, mert a jelenetek között régi tűs nyomtató perceg (a könyv elkészült fejezetei, ok), a hófehér térbe néhány suta kellék kerül (egy csésze, egy cigi, egy játékmaci), a háború borzalmait a kis teret betöltő játékbabák érzékeltetik. Shari dühödten tépi is fejüket, lábukat. 
 
Toys | Fotó: Biró István
 
Jó lenne legalább a színésznőkről írni két jó szót, mert ők elmélyíthették volna a dialógusokat, tartalommal tölthették volna meg a darab kanavászát, de semmi emlékezetes nem történt, azokat a lehetőségeket sem használták ki, amiket a szöveg felkínált (fordított dominanciahelyzet az első jelenetben, a felismerés és az elfogadás mint folyamat, stb.). 
 

Oroszok

Az Interferenciák műsora az idegenség téma köré csoportosul, de ezen belül is tovább lehet csoportosítani az előadásokat. Ilyen blokk a klasszikus drámairodalomra, az abszurd-avantgárd színművekre vagy a klasszikus orosz irodalomra építő előadások sora. 
 
Az Egy őrült naplójáról Keresztes Tamás előadásban csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A közönséget az első jelenetben pikk-pakk maga mellé állította, élőben keverte a hanghatásokat. A picuri játéktér – szó szerint 2 köbméter – hangsúlyozta a főhős esetlenségét. Sok apró, humoros játékra adott lehetőséget minden kellék, az asztal például többféle szögben, többféle rögzítéssel más és más helyszínt sugallt. 
 
És ritka hatásos színházi pillanat az is, amikor az egész tér átfordul, és egyik fal padlóvá válik, a korábbi deszkapadló pedig ráccsá az elmegyógyintézetben. A hétköznapi hangokból kevert loop-zene is végigkíséri az előadást, és szerencsés módon sokat hozzátesz a pazar színészi teljesítményhez: ezekben a rövid átállásokban, míg a következő jelenet hangsávja összeáll, a színész is áthangolja minden idegszálát a következő feladatra.
 
 
A magyar „fordítás” gazdagra, a bolgár nagyon üresre sikeredett: a Sfumato színház több Gogol-műből összeállított előadásában a színészek mint egy divatbemutató kifutóján felvonultatnak szereplőket, majd rövid szkeccseket, a mesélő részeket pedig kórusban hadarják. Sablonos skiccek egy régi képeskönyvben – ezzel össze is foglaltuk a kétórás produkciót. 
 
A kolozsvári társulat A mélyben című előadásában az idegenség motívuma Luka figuráján keresztül mélyül el. A műsorfüzet válaszol arra a kérdésre, hogy miért is cipel keresztet ez az öreg zarándok, és mi a szerepe ebben a történetben, ahol sok szerencsétlen sorstörténet fut össze egy éjjeli menedékül szolgáló, leégett padlástérben. Luka (Bogdán Zsolt) egy jurogyivij, aki éjjel istenhez fohászkodik, nappal pedig őrületben leledzik. A jurodszvto jelentése: Krisztus kedvéért való ostobaság. 
 

Hirdetés