Új épületet kapott a temesvári színház

Egy kormányhatározat tette lehetővé az opera és a színház különköltöztetését. A Kultúrpalotát továbbra is közösen fogják használni.
Hirdetés
Saját épületet kapott a Temesvári Nemzeti Színház. A kormány határozata értelmében állami köztulajdonná vált a Sala 2 néven ismert épület, és a Nemzeti Színház adminisztrációjába került. Ada Hausvater, a kulturális intézmény menedzsere az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleményben azt írja: meggyőződése, hogy az új épülettel új korszak is kezdődik a színház történetében.
 
Az épület Mária Terézia idejében császári lovarda volt, a kommunizmus évtizedeiben sportteremként működött, majd a forradalom után parlagon állt. 2008-ban a helyi tanács 49 évre haszonbérbe adta az épületet a Temesvári Nemzeti Színháznak, amely a Kulturális Minisztérium segítségével felújíttatta. 2010-ben adták át a multifunkcionálissá alakított ingatlant, ekkor merült fel annak ötlete, hogy Temesvár pályázzon az Európa Kulturális Fővárosa — 2021 címre, emlékeztet Hausvater.
 
A Temesvári Nemzeti Színház székhelye a Kultúrpalotában marad, ahol a Temesvári Nemzeti Operával osztozik a színpadon. Az új épület jelentősen megkönnyíti mindkét intézmény tevékenységét. 

Hirdetés