Egy zászlót leszedettek – öt lett helyette

A Kovászna megyei prefektusnak mos többek között az Egyesült Államok, Izrael és Németország zászlajával is meg kell küzdenie a magyar és a székely mellett.
Hirdetés

Miután a prefektus levetette a Kulcsár-Terza József által a megyei tanácsnak adományozott székely zászlót, szerdán a Magyar Polgári Párt elnöke öt másik zászlót hozott helyette, és azokat kitűzte a tanács termébe: az Egyesült Államokét, Németországét, Izraelét, Magyarországét és Székelyföldét.

Kulcsár indoklása szerint Amerika, mert stratégiai partnere az országnak, Németország, mert – ha kevesen is – de élnek itt még szászok, Izrael, mert – ha még annál is kevesebben, de – élnek itt még zsidók, Magyarország – bár azok is fogynak –, de élnek még magyarok és Székelyföld, mert ez a föld örök időktől székely. Deaconu Ion liberális tanácsos azt vetette fel, hogy ezzel nem szegik-e meg az alkotmányt.

Tamás Sándor, a megyei közgyűlés elnöke úgy vélekedett, hogy nem, főleg hogy Gura Humoruluiban katonai tisztelet­adással lehet felvonni Bukovina zászlaját.

Cătălin Morar szociáldemokrata tanácsos szerint a hasonlat nem jó, mert míg a bukovinai egy régió zászlója, addig a székely zászló egy etnikumé. Tamás Sándor gyorsan kiigazította: ez nem a székelyek, hanem Székelyföld zászlója, az összes itt élő néppel együtt.

Hirdetés