Kihallgatták volna, de hirtelen megbetegedett a rádió vezérigazgatója

Hétfőn kellett volna megjelennie a rendőrségen.
Hirdetés

A múlt hét végén rosszul lett, ezért kórházba kellett utalni Oviciu Miculescut, a Román Rádiótársaság (SRR) vezérigazgatóját – tudta meg egészségügyi forrásokból a Mediafax.

Miculescut hétfőre kihallgatásra idézték be az országos rendőr-főkapitányságra abban az ügyben, amelyben vizsgálat folyik a rádiótársaság igazgatótanácsának több tagja ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés és érdekütközés miatt.

Az ügyészek tizenegy igazgatótanácsi tag ellen indítottak vizsgálatot, kihallgatásuk hétfőn zajlik. A feltételezés szerint az érintettek részt vettek olyan döntések meghozatalában, amelyek nyomán törvénytelen módon jutottak gazdasági előnyökhöz. Az okozott kár becsült értéke 400 000 lej. Az ügyészség szerint a rádió vezetőtanácsa 2011 és 2014 között több, turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szerződést is kötött, amelyek nyomán egyes tagjai jogosulatlan haszonra tettek szert.

Hirdetés