Nagy hullámokat vetett a romániai Samsung-leányvállalat egyik igazgatójának nyilatkozata: „Jobbnak tartom, ha előbb tabletekkel látjuk el az iskolákat és csak azután oldjuk meg az udvari budi helyzetét” (Cristian Cojocaru, Samsung Románia). Ahogy az várható volt, a nyilatkozatot számos bírálat követte, de ez – talán – kevésbé fontos. Nem minden ostobaság vált ki bírálatokat, csak a lényegre tapintó. Hiszen a fenti kérdés – általánosítva – a hosszú távon mélyreható változásokhoz vezető intelligenciába való befektetés melletti döntésként is átfogalmazható, szembeállítva az azonnali következményekkel járó anyagi infrastruktúrába történő beruházással, ami azért egy kicsit másképp néz ki.

Közpolitikára lefordítva, a tablet a szó igazi értelmében vett oktatásba történő beruházást jelképezheti. Sokszor hallottunk az oktatás elsődlegességéről, de

ezek a nyilatkozatok vagy demagógok voltak, vagy valami másra vonatkoztak,

például a felszerelésbe történő anyagi befektetésre vagy az oktatók bérére. Az állítólagos reformok ellenére az oktatás változatlan maradt, legfeljebb felületes modernizáláson esett át. Az oktatásból általában éppen a kultúra hiányzik, vagyis a „tablet”, a „szoftver”, mely képessé teheti az embert arra, hogy más értékűvé tegye az életét. Az irodalomórákon már senki sem olvas irodalmat, a zeneórákon nem hallgatnak zenét, a rajzórákon pedig nem látogatnak műcsarnokokba. Amúgy pedig, a matematikaórák kivételével, a diákoknak „projekteket” kell készíteniük, ami alatt a wikipédiából másolt tartalmakat kell érteni.

Nem azt mondjuk, hogy gyertyafénynél is lehet olvasni (bár nyilvánvalóan lehet), hanem arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy az új technológiák és az összes kényelmi tényező nem helyettesítheti a komoly oktatást. Természetesen, az udvari budis falusi iskoláink drámai tünetei a falusi közösségek tehetetlenségének, de ha kizárólag a tárgyi infrastruktúrába fognak befektetni, akkor az oktatás képtelen lesz ellátni a feladatait. Végső soron

bármelyik bevásárlóközpont kényelmesebb bármelyik iskolánál, mégsem lehet ott semmit sem tanulni.

Mi haszna a szép és világos iskolának, ha – úgymond – „funkcionális analfabéták” kerülnek ki onnan?

A tablet a közszolgálati televízió kulturális műsorait is jelképezheti, melyekből egyre kevesebb és egyre „piacosabb”, vagyis magyarán csak reklámszerzésre jó van. Amikor a televíziót elsősorban a „csatornahálózat korszerűsítése” érdekli, akkor ezt elsőként a kultúra fogja megszenvedni.

Nemrég értesültem arról, hogy az utóbbi évek egyik meglepő sikere, a Bukaresti Városi Könyvtár, mely újra beindította az összes lakótelepi könyvtárat és számos új kötetet szerzett be, szintén átalakításra készül és a könyvek egy részét videojátékokra és más szórakoztató anyagokra cseréli. Elsőként a „filozófia” részleget áldozzák fel, a könyveket pedig ismeretlen helyre már el is szállították. Nos, ez azt jelenti, hogy a könyvtárak szintén a felszínes modernizálást helyezik előtérbe és – ez a súlyosabb –

nemcsak a „budit hozzák be a házba”, de még a „tabletet” is kihajítják az ablakon.

Azt mondják, hogy ez egy szélesebb körű tendencia, vagyis ugyanez történik a világon mindenhol és az új vezető tartani akarja a lépést!

Valaki megjegyezte, hogy nincs szükség a fentebbi vagy-vagy döntésre és hogy az informatizálás és a csatornázás nagyon jól végrehajtható párhuzamosan is. Valójában azonban, tekintettel a források korlátozottságára, a döntés drámaivá válhat. Ha pedig megmaradunk a fentebb kifejtett metaforánál, akkor néha nem árt egy bizonyos radikális hozzáállás és egyértelmű állásfoglalás az intelligencia mellett, a mindenféle kényelem rovására. Végül visszatérve az iskola példájához, a román társadalom valódi tartalmi változás nélkül a jövőben sem rendelkezik majd a modernizálás eszközeivel. „Tablet” nélkül saját elmaradottsága foglya mard majd, bizonyos kis külső csinosítások dacára.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.