Por és kamu
Szerző: Papp Attila Zsolt
2016. november 18. péntek, 14:07
A világháló eddig is hemzsegett az álhírektől, de furcsamód ez csak Trump győzelme után kezdett aggasztani sokakat.

Megvan hát, ki a felelős az amerikai elnökválasztás apokaliptikus végkimeneteléért: ő Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és teljhatalmú ura, aki azzal járult hozzá a nem kívánt fejleményhez, hogy húzódozott tartalmi korlátozásokat bevezetni az általa birtokolt felületen. Zuckerberg cenzúraellenes álláspontja valóban érthetetlen kissé, annak ismeretében, hogy az általa vezetett közösségimédia-óriás – kiszivárogtatott információk szerint – korábban egyáltalán nem volt olyan finnyás, ami a politikát befolyásoló hírek szelektálását illeti; álhírek is átcsúsztak a rendszeren, csakhogy ez pont azoknak nem fájt akkoriban, akik most mindent eldöntő jelentőségűnek tüntetik fel a „kamu tartalmak” burjánzását.

Az, hogy a Facebook tele van hajmeresztő álhírekkel, hoaxokkal, hogy a „közösségi média” (milyen eufemisztikus szép hazugság már ez a megnevezés is) a szándékos dezinformáció legfőbb keltetője, egyáltalán nem újkeletű felismerés; és az is kétségtelen, hogy a valóságos és a virtuális közti határvonalakat egyre inkább fellazító online nyilvánosság tudatos kezelése gazdasági és politikai folyamatok tömkelegére lehet döntő hatással. Az objektíven ellenőrizhető tartalmak – a felület nivelláló jellege miatt – ma már egyre nehezebben, csak nagyon tudatos felhasználói hozzáállással különíthetők el Az orvosok el akarják titkolni: a rák gyógynövényekkel gyógyítható!! vagy Itt a megdönthetetlen bizonyíték: ufók jártak a Fehér Házban!!! típusú tőrőlmetszett marhaságoktól.

Minderre azonban – politikai motivációkból kifolyólag – azt a választ adni, hogy akkor ezentúl fokozott éberséggel, központilag szűrjék a megosztott tartalmakat, egyszerre álságos, veszélyes és reménytelen vállalkozás.

Némiképp lehangoló, hogy azok, akik – joggal – tartanak attól, hogy az internet egészének működésmódját átalakító és azt szinte teljesen leuraló közösségi háló a manipulatív technikák gyakorlóterepévé válik (vagy már azzá vált), ekkora lelkesedéssel fogadják azt a gondolatot, miszerint egy demokratikus legitimitással nem bíró, viszonylag szűk vállalati apparátus gyakoroljon ellenőrzést a „szabad világ” információforgalmának jelentős része felett.

Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy ez a feladat pusztán humán erőforrás igénybevételével jószerivel kivitelezhetetlen; az algoritmusok pedig, mint tudjuk, nem gondolkodnak – egyelőre. De mi garantálja azt, hogy ekkora hatalom nem szül visszaélést, hogy a hírszelekció mindig korrekt módon történik, hogy a tartalmak központi akarat általi szűrése nem a minden eddiginél tökéletesebben kivitelezett manipulációnak kedvez, hogy a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága nem sérül? Hogyan lehet minden esetben hajszálpontosan megkülönböztetni a tényt a véleménytől a hírforrások soha nem látott pluralizálódása (és ezáltal elbizonytalanítása) közepette? Ki dönti ezt el? Honnan ez a bizalom és kivel szemben?

Abba a korszakba léptünk (csakazértsem nevezem posztakármilyennek), amelynek eljöveteléért annyi kiváló elme küzdött. A tudás demokratizálása, az információkhoz való korlátlan és ellenőrző fórumokat kiiktató hozzáférés (és az az illúzió, hogy ez majd jobbá teszi az embert), a totálisan szabad tájékozódás és önkifejezés, amelyet nem korlátoznak sem tabuk, sem tekintélyek, és nem korlátoz maga az igazság sem, mert nincsen abszolút igazság – itt vagyunk, megérkeztünk. Valamivel azonban a jelek szerint nem számoltunk: amikor nemcsak egyes tabuk és tekintélyek kérdőjeleződnek meg, hanem úgy általában a gondolat, hogy szükség van ilyenekre, akkor minden világos tájékozódási pont meg fog kérdőjeleződni.

És ez – politikai kampányokon innen és túl – pontosan úgy néz ki a gyakorlatban, amilyennek ma látjuk.

És azért nehéz erről beszélnünk, mert mi magunk is részei vagyunk ennek a mindinkább virtualizálódó nyilvánosságnak. „Minden krétai hazudik”, mondja egy krétai: a kör bezárult.

A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem veszítjük el teljesen a józan eszünket. Ennél nincs jobb (ál?)hírem.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/18102
Még államtitkárként segített Teleorman megyei tulajdonba, majd magánhasználatba juttatni egy dunai szigetet és a folyam Pavel-ágának egy részét.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács nagyváradi ülésén nem mindenben értettek egyet a résztvevők, de abban igen, hogy tovább kell folytatni az autonómiaküzdelemet.
Nehéz másként értelmezni az RMDSZ-elnöknek a kolozsvári magyar ügyintéző iroda megnyitóján elhangzott szavait.
És akkor esetleg az erdélyi magyarok meg a székelyek meg más „tiltott népek” is vérszemet kapnak.
Fél éve „azonnali szerződésbontást” ígért Nagy Zoltán.
Pazar előadással kápráztatta el közönségét a Magyar Állami Operaház erdélyi turnéjának utolsó helyszínén, Kolozsváron. Azt ígérik, visszajönnek.
Befutott, nagy nevek és roppant ígéretes fiatalok rendeznek majd Kolozsváron, miközben a társulat rengeteget utazik bel- és külföldön.
Tamási Zsolt mellett a volt megyei főtanfelügyelőt, Ștefan Someșant is hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják.
Marius Nicoară gondolt egy nagyot és előállt korszakalkotó javaslatával.
Bíró és Márton több mint 3, illetve 4 ezer kilométert repültek, míg Bolomey egyelőre félúton van.
Negyven éves az erdélyi táncházmozgalom, zenészek és táncosok százai lépnek fel három napon át.
Mondandójának lényege az volt, hogy Románia továbbra is támogatja a terrorizmus elleni fellépést.
A Madrid által törvénytelennek tartott függetlenségi népszavazás miatt zaklatják a katalán elöljárókat. A katalán kormány azonban nem hátrál meg.
Letört faág ütött agyon egy járókelőt.