Por és kamu
Szerző: Papp Attila Zsolt
2016. november 18. péntek, 14:07
A világháló eddig is hemzsegett az álhírektől, de furcsamód ez csak Trump győzelme után kezdett aggasztani sokakat.

Megvan hát, ki a felelős az amerikai elnökválasztás apokaliptikus végkimeneteléért: ő Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és teljhatalmú ura, aki azzal járult hozzá a nem kívánt fejleményhez, hogy húzódozott tartalmi korlátozásokat bevezetni az általa birtokolt felületen. Zuckerberg cenzúraellenes álláspontja valóban érthetetlen kissé, annak ismeretében, hogy az általa vezetett közösségimédia-óriás – kiszivárogtatott információk szerint – korábban egyáltalán nem volt olyan finnyás, ami a politikát befolyásoló hírek szelektálását illeti; álhírek is átcsúsztak a rendszeren, csakhogy ez pont azoknak nem fájt akkoriban, akik most mindent eldöntő jelentőségűnek tüntetik fel a „kamu tartalmak” burjánzását.

Az, hogy a Facebook tele van hajmeresztő álhírekkel, hoaxokkal, hogy a „közösségi média” (milyen eufemisztikus szép hazugság már ez a megnevezés is) a szándékos dezinformáció legfőbb keltetője, egyáltalán nem újkeletű felismerés; és az is kétségtelen, hogy a valóságos és a virtuális közti határvonalakat egyre inkább fellazító online nyilvánosság tudatos kezelése gazdasági és politikai folyamatok tömkelegére lehet döntő hatással. Az objektíven ellenőrizhető tartalmak – a felület nivelláló jellege miatt – ma már egyre nehezebben, csak nagyon tudatos felhasználói hozzáállással különíthetők el Az orvosok el akarják titkolni: a rák gyógynövényekkel gyógyítható!! vagy Itt a megdönthetetlen bizonyíték: ufók jártak a Fehér Házban!!! típusú tőrőlmetszett marhaságoktól.

Minderre azonban – politikai motivációkból kifolyólag – azt a választ adni, hogy akkor ezentúl fokozott éberséggel, központilag szűrjék a megosztott tartalmakat, egyszerre álságos, veszélyes és reménytelen vállalkozás.

Némiképp lehangoló, hogy azok, akik – joggal – tartanak attól, hogy az internet egészének működésmódját átalakító és azt szinte teljesen leuraló közösségi háló a manipulatív technikák gyakorlóterepévé válik (vagy már azzá vált), ekkora lelkesedéssel fogadják azt a gondolatot, miszerint egy demokratikus legitimitással nem bíró, viszonylag szűk vállalati apparátus gyakoroljon ellenőrzést a „szabad világ” információforgalmának jelentős része felett.

Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy ez a feladat pusztán humán erőforrás igénybevételével jószerivel kivitelezhetetlen; az algoritmusok pedig, mint tudjuk, nem gondolkodnak – egyelőre. De mi garantálja azt, hogy ekkora hatalom nem szül visszaélést, hogy a hírszelekció mindig korrekt módon történik, hogy a tartalmak központi akarat általi szűrése nem a minden eddiginél tökéletesebben kivitelezett manipulációnak kedvez, hogy a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága nem sérül? Hogyan lehet minden esetben hajszálpontosan megkülönböztetni a tényt a véleménytől a hírforrások soha nem látott pluralizálódása (és ezáltal elbizonytalanítása) közepette? Ki dönti ezt el? Honnan ez a bizalom és kivel szemben?

Abba a korszakba léptünk (csakazértsem nevezem posztakármilyennek), amelynek eljöveteléért annyi kiváló elme küzdött. A tudás demokratizálása, az információkhoz való korlátlan és ellenőrző fórumokat kiiktató hozzáférés (és az az illúzió, hogy ez majd jobbá teszi az embert), a totálisan szabad tájékozódás és önkifejezés, amelyet nem korlátoznak sem tabuk, sem tekintélyek, és nem korlátoz maga az igazság sem, mert nincsen abszolút igazság – itt vagyunk, megérkeztünk. Valamivel azonban a jelek szerint nem számoltunk: amikor nemcsak egyes tabuk és tekintélyek kérdőjeleződnek meg, hanem úgy általában a gondolat, hogy szükség van ilyenekre, akkor minden világos tájékozódási pont meg fog kérdőjeleződni.

És ez – politikai kampányokon innen és túl – pontosan úgy néz ki a gyakorlatban, amilyennek ma látjuk.

És azért nehéz erről beszélnünk, mert mi magunk is részei vagyunk ennek a mindinkább virtualizálódó nyilvánosságnak. „Minden krétai hazudik”, mondja egy krétai: a kör bezárult.

A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem veszítjük el teljesen a józan eszünket. Ennél nincs jobb (ál?)hírem.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/18102
Jogos a kérdés: ha Olténiának már van saját ünnepe, akkor miért ne lehetne Erdélynek is? Csakhogy nem mindegy, mit jelképez a kiválasztott dátum.
Még mielőtt bárki félreértené: nem az idehaza élő kisebbségek, hanem a külföldön élő románok gyermekei számára szeretné megkönnyítené a nyelvtanulást.
A Szamosban ünnepelte ötödik bajnoki címét az U férfi kosárlabda-csapata.
Trump Twitteren közölte, hogy jövő héten dönt, támogatja-e Amerika a párizsi klímaegyezményt.
Két gyergyói világvándor Kolozsváron beszélt arról, hogy miért érdemes saját tapasztalat alapján véleményt alkotni a világról, az afrikai éhezésről, az iráni nőkről vagy éppenséggel a menekültválságról.
A médiát politikai és gazdasági előnyszerzésre használják.
Dodon és Orbán találkoztak.
Amiből kiderül, hogyan is működik egy ideje a román állam.
Klein Dávid is visszafordult, úgyhogy továbbra sincs olyan magyar hegymászó, aki oxigénpalack nélkül ért volna fel a csúcsra.
A város lassan belefullad a közlekedési dugókba.
Emellett Bulgáriában és Görögországban is, mintegy négyezer katona részvételével.
Á, nem, a magyarok jogaiért küzd. Csak a palotákban jobban lehet küzdeni. Már ha összejön a viszony.
Az Erdély-rajongó brit trónörökös először látogat a kincses városba.
Erdély egyik legnagyobb reneszánsz kastélyának lombos kertjében második alkalommal szervezik meg a Várkert Fesztivált.