Por és kamu
Szerző: Papp Attila Zsolt
2016. november 18. péntek, 14:07
A világháló eddig is hemzsegett az álhírektől, de furcsamód ez csak Trump győzelme után kezdett aggasztani sokakat.

Megvan hát, ki a felelős az amerikai elnökválasztás apokaliptikus végkimeneteléért: ő Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és teljhatalmú ura, aki azzal járult hozzá a nem kívánt fejleményhez, hogy húzódozott tartalmi korlátozásokat bevezetni az általa birtokolt felületen. Zuckerberg cenzúraellenes álláspontja valóban érthetetlen kissé, annak ismeretében, hogy az általa vezetett közösségimédia-óriás – kiszivárogtatott információk szerint – korábban egyáltalán nem volt olyan finnyás, ami a politikát befolyásoló hírek szelektálását illeti; álhírek is átcsúsztak a rendszeren, csakhogy ez pont azoknak nem fájt akkoriban, akik most mindent eldöntő jelentőségűnek tüntetik fel a „kamu tartalmak” burjánzását.

Az, hogy a Facebook tele van hajmeresztő álhírekkel, hoaxokkal, hogy a „közösségi média” (milyen eufemisztikus szép hazugság már ez a megnevezés is) a szándékos dezinformáció legfőbb keltetője, egyáltalán nem újkeletű felismerés; és az is kétségtelen, hogy a valóságos és a virtuális közti határvonalakat egyre inkább fellazító online nyilvánosság tudatos kezelése gazdasági és politikai folyamatok tömkelegére lehet döntő hatással. Az objektíven ellenőrizhető tartalmak – a felület nivelláló jellege miatt – ma már egyre nehezebben, csak nagyon tudatos felhasználói hozzáállással különíthetők el Az orvosok el akarják titkolni: a rák gyógynövényekkel gyógyítható!! vagy Itt a megdönthetetlen bizonyíték: ufók jártak a Fehér Házban!!! típusú tőrőlmetszett marhaságoktól.

Minderre azonban – politikai motivációkból kifolyólag – azt a választ adni, hogy akkor ezentúl fokozott éberséggel, központilag szűrjék a megosztott tartalmakat, egyszerre álságos, veszélyes és reménytelen vállalkozás.

Némiképp lehangoló, hogy azok, akik – joggal – tartanak attól, hogy az internet egészének működésmódját átalakító és azt szinte teljesen leuraló közösségi háló a manipulatív technikák gyakorlóterepévé válik (vagy már azzá vált), ekkora lelkesedéssel fogadják azt a gondolatot, miszerint egy demokratikus legitimitással nem bíró, viszonylag szűk vállalati apparátus gyakoroljon ellenőrzést a „szabad világ” információforgalmának jelentős része felett.

Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy ez a feladat pusztán humán erőforrás igénybevételével jószerivel kivitelezhetetlen; az algoritmusok pedig, mint tudjuk, nem gondolkodnak – egyelőre. De mi garantálja azt, hogy ekkora hatalom nem szül visszaélést, hogy a hírszelekció mindig korrekt módon történik, hogy a tartalmak központi akarat általi szűrése nem a minden eddiginél tökéletesebben kivitelezett manipulációnak kedvez, hogy a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága nem sérül? Hogyan lehet minden esetben hajszálpontosan megkülönböztetni a tényt a véleménytől a hírforrások soha nem látott pluralizálódása (és ezáltal elbizonytalanítása) közepette? Ki dönti ezt el? Honnan ez a bizalom és kivel szemben?

Abba a korszakba léptünk (csakazértsem nevezem posztakármilyennek), amelynek eljöveteléért annyi kiváló elme küzdött. A tudás demokratizálása, az információkhoz való korlátlan és ellenőrző fórumokat kiiktató hozzáférés (és az az illúzió, hogy ez majd jobbá teszi az embert), a totálisan szabad tájékozódás és önkifejezés, amelyet nem korlátoznak sem tabuk, sem tekintélyek, és nem korlátoz maga az igazság sem, mert nincsen abszolút igazság – itt vagyunk, megérkeztünk. Valamivel azonban a jelek szerint nem számoltunk: amikor nemcsak egyes tabuk és tekintélyek kérdőjeleződnek meg, hanem úgy általában a gondolat, hogy szükség van ilyenekre, akkor minden világos tájékozódási pont meg fog kérdőjeleződni.

És ez – politikai kampányokon innen és túl – pontosan úgy néz ki a gyakorlatban, amilyennek ma látjuk.

És azért nehéz erről beszélnünk, mert mi magunk is részei vagyunk ennek a mindinkább virtualizálódó nyilvánosságnak. „Minden krétai hazudik”, mondja egy krétai: a kör bezárult.

A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem veszítjük el teljesen a józan eszünket. Ennél nincs jobb (ál?)hírem.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/18102
Egyelőre csak hétvégenként használhatók, de már így is jobb a helyzet, mint eddig volt.
Harcsa Veronikával és Gyémánt Bálinttal a kolozsvári koncertjük alkalmából beszélgettünk.
Ha van a diktatúra korabeli romániai magyar könnyűzenei szcénának jó ismerője, egykor fáradhatatlan szervezője és részese, az Boros Zoltán. A vele készült beszélgetés második részét olvashatják.
Megvédte címét a férfi kosárlabda Román Kupában a Kolozsvári U-BT csapata, ám a nagyszebeni döntőre kilátogató fociultrák ezúttal sem bírták ki magyarellenes rigmusok nélkül.
A Fenntartható Erdőgazdálkodási Tanács megvonta az osztrák fűrészüzem tanúsítványait, ami miatt megrendeléseket veszíthetnek el.
Minden totalitarizmusra törekvő rezsim igénybe veszi a konspirációs teóriákat. Miért lenne a román kormány kivétel?
Közel ezer ingatlant kótyavetyélt el törvénytelenül az önkormányzat a korrupcióellenes ügyészek szerint.
Ha van a diktatúra korabeli romániai magyar könnyűzenei szcénának jó ismerője, egykor fáradhatatlan szervezője és részese, az Boros Zoltán. Vele elevenítettük fel ezt a sokszínű, archív felvételekről és emlékezésekből visszaköszönő világot.
Vannak veszélyek. Naná, hogy vannak. Hát ott a székely autonómia. Hát az nem veszély?
Eddig volt a beetetés, most jön az apró betűs rész.
Mert az ócska manipuláció nem maradhat büntetlenül.
„Egye is meg a kormány, amit főzött”-hangsúllyal jelentette be.
Akkor itt a soha vissza nem térő lehetőség. Nem vicc!
Dan Tanasă kekeckedése sikeres volt, a bíróság neki adott igazat.