Forradalom: elképesztő mértékű volt a diverzió

Egyes körök háborús állapotot akartak gerjeszteni.
Hirdetés

Nagyipari mértékű diverzió zajlott az 1989-es forradalom idején a lakosság és a fegyveres erők megtévesztése érdekében – legalábbis ez szűrhető le a forradalom dossziéjából, amelyben tavalyi lezárását követően idén kezdett el újra nyomozni a legfőbb ügyészség katonai osztálya, és amelyből a Digi 24 közölt részleteket.

Az ügyben kihallgatott tanúk vallomásai, illetve a katonai egységek archívumában őrzött iratok arra engednek következtetni, hogy a forradalom napjaiban olyan katonai eszközöket vittek Bukarestbe, amelyek harci helikopterek és repülőgépek hangját utánozták.

A katonai radarok eközben azt mutatták, hogy minden irányból ellenséges erők törnek az országra – miközben ebből sem volt igaz egy szó sem.

A katonai ügyészek szerint a történtek a több száz tanúvallomás nyomán rekonstruálhatók. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a vallomások számos, lényeges elemét figyelmen kívül hagyták a kihallgatások során.

Az ügyészség a hírcsatorna szerint arra a megállapításra jutott, hogy a harci helikopterek és vadászgépek hangját utánzó katonai eszközöket egy, a kihallgatások során megnevezett személy utasítására szállították Bukarestbe, ezt a személyt azonban sohasem hallgatták ki.

A cél az volt, hogy minél nagyobb káoszt okozzanak. A Forradalom téren például az emberek azt hitték, hogy megtámadták őket, amikor meghallották a helikopterek hangját.

Hirdetés

December 23-án és 24-én a katonai radarokon 1300 helikopter jelent meg, ám amikor a légierő megvizsgálta a helyzetet, kiderült, hogy egyetlen helikopter sem lépett be az ország légterébe. Az akció célja az volt, hogy háborús állapotot idézzen elő.

Az ügyészek azt is kiderítették, hogy a forradalom óta eltelt időben nem vizsgálták ki azon információkat, amelyek szerint valakik rálőttek a katonai kórházba szállított emberekre.

Mint arról beszámoltunk, a katonai ügyészség november 2-án terjesztette ki a nyomozást emberiesség bűncselekményének gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettesek ellen. A főügyészség közlése értelmében az 1989-es forradalom dossziéjának irataiból kiderül, hogy az 1989. december 22-e után hatalomra került új politikai és katonai vezetés olyan intézkedéseket rendelt el a hatalom megőrzése érdekében, amelyek sok ember halálát, fizikai vagy pszichikai sérülését okozták

Előzetesben az álforradalmár-gyáros
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a bukaresti törvényszék Adrian Sandát, a forradalmárok ügyeiért felelős, szerdán menesztett államtitkárt a törvénytelenül kibocsátott forradalmári minősítések miatt. Emellett további öt személy is előzetesbe került, egy hatodik pedig házi őrizetbe. Mint megírtuk, az ügyészség szerdán szerdán huszonegy házkutatást tartott öt megyében és Bukarestben. Azt vizsgálják, kik és milyen úton szerezték meg az 1989-es forradalom meghatározó harcosa címet.
 

Hirdetés