Tőkés az RMDSZ-t támogató fideszes politikusokat bírálja

Kinek-kinek lelkiismereti kérdése, hogy mely listán milyen jelöltekre szavaz – véli.
Hirdetés

Történelmi és politikai anakronizmus Tőkés László szerint, hogy ma ugyanarra akarnak rávenni bennünket, mint a Ceaușescu-féle diktatúra idején: hogy az „egypártrendszer” körülményein között „parancsszóra szavazzunk”.

Az európai parlamenti képviselő nagyváradi sajtótájékoztatóján bírálta azokat a magyarországi kormánypárti politikusokat, akik kiálltak az RMDSZ mellett a választási kampányban – például Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezetőt, aki „meghökkentő kortesbeszédben” támogatta a szövetséget.

A magas rangú magyarországi politikai méltóságok „netalán elfelejtették, hogy saját választási sikereiket ők is a demokratikus politikai pluralizmusnak köszönhetik? Netalán legjobb meggyőződésük ellenére ők maguk képesek lettek volna-e Gyurcsány Ferencre szavazni?” – teszi fel a kérdést Tőkés.

A volt püspök ugyanakkor úgy véli: a mostani, „mesterségesen kialakított” viszonyok között nekünk, erdélyi magyaroknak nincs más lehetőségünk, mint az RMDSZ-re szavazni, az SZNT és az EMNP által támasztott feltételek, vagyis hogy jelöltjei képviseljék Bukarestben a nemzeti önrendelkezés ügyét és ne legyenek korruptak.

Hirdetés

„Ne feledjük: a választás és a szavazás minden választópolgár számára lelkiismereti kérdés. Senkinek nincs joga a mások lelkiismeretén erőszakot tenni” – szögezi le.

Tőkés – aki közleményét „volt temesvári lelkipásztorként” írta alá – kitért a visszavont Románia Csillaga érdemrendjének ügyére is. Mint fogalmaz, „az alkotmány- és törvénysértő bírósági ítélet ellen, illetve a szólásszabadság és Temesvár becsületének védelmében” a Legfelső Ítélőtáblához fellebbezést nyújt be.
 

Hirdetés