Romániának jó tanulóból kezdeményezővé kell válnia

De Moldovát nem akarja bekebelezni – mondta Klaus Iohannis a BBTE diákjainak.
Hirdetés
Klaus Iohannis román elnök szerint Románia túl hosszú ideig játszotta a jó tanuló szerepét az Európai Unióban, és elérkezett az ideje annak, hogy kezdeményező módon szóljon bele az EU jövőjéről szóló vitába. Az államelnök a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) európai tanulmányok karának a vitafórumán tartott előadást, és válaszolt a diákok kérdéseire csütörtök délután. 
 

„Románia olyan jó tanuló volt, aki megírja a házi feladatot, 

jól viselkedik, alkalmazkodik, de akinek a hangja alig hallatszik az osztályban. Most azt várja tőlünk a világ, hogy kezdeményező politikát folytassunk, ezért be kell avatkoznunk abba a vitába, hogy milyen legyen a jövő EU-ja” – fogalmazott az elnök.
 
Úgy vélte: helye van a mérlegkészítésnek és a saját szerep újragondolásának, hiszen 2017 január elsején lesz tíz éve annak, hogy Románia belépett az Unióba. Hozzátette: a határozottabb fellépésre az is jó lehetőséget biztosít, hogy 
 

2019 első félévében Románia fogja betölteni az EU soros elnökségét. 

„Gyakorlatiasabb, következetesebb, rugalmasabb, valamint az alapelveit és az értékeit jobban tisztelő Európára van szükség” –jelentette ki az elnök. Úgy vélte: az unió stratégiai céljait kell követni, és ezek közé a külső és belső biztonságot, a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és a belső piac megerősítését sorolta. 
 
Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta: Románia továbbra is meg akarja őrizni a Moldovával kialakított sajátos kapcsolatát. (Románia keleti szomszédja a múlt héten az EU-hoz való közeledést elutasító, oroszbarát elnököt választott magának.) Kijelentette, Románia a moldovai intézmények támogatásával értetheti meg Moldova lakóival, hogy 
 

nem bekebelezni akarja Moldovát, 

hanem segítő kezet kíván számára nyújtani az ország európai integrációjához. Iohannis elhibázottnak tartotta azt a korábbi bukaresti magatartást, amelynek szerint személyek támogatásával akarták befolyásolni a moldovai politikát. 
 
Iohannis – szintén kérdésre válaszolva – nem tartotta valószínűnek, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió viszonya jelentősen változna Donald Trump megválasztása után. Hozzátette: a leendő amerikai elnök NATO-ra vonatkozó kijelentései felébreszthetik azokat a NATO tagállamokat, akik a védelmi ernyő alatt biztonságban tudva magukat visszafogták katonai kiadásaikat. 
 
Megjegyezte: Románia nem tartozik ezek közé az országok közé. Az Egyesült Államok és az EU tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi szerződésével (TTIP) kapcsolatban hangoztatta: Európában, meglehet, sokan örvendenek annak, hogy Donald Trump az egyezmény ellen szólt, mert így nem kell nekik vállalniuk az elgáncsolás ódiumát.

Hirdetés