Alkotmánybíróságon támadta meg Iohannis a 102 adó csökkentéséről szóló törvényt

Mert az elfogadását nem előzte meg előzetes egyeztetés.
Hirdetés

Alkotmányossági normakontrollt kért Klaus Iohannis államfő kedden az alkotmánybíróságtól azon jogszabály kapcsán, amely összesen 102 két illeték, köztük a televízió- és rádió előfizetési díj, valamint a környezetvédelmi illeték eltörléséről rendelkezik.

A tervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea terjesztette be, a képviselőház pedig október 25-én fogadta el.

A köztévé és a rádió hevesen tiltakozott az előfizetési díj eltörlése ellen, Klaus Iohannis pedig jelezte: ebben a kérdésben további egyeztetések szükségesek.

Iohannis most azért emelt alkotmányossági kifogást a törvény ellen, mert meglátása szerint az az alkotmány több cikkelyét is megsérti.

Hirdetés

Mădălina Dobrovolschi, az álalmfői hivatal szóvivője szerint az adók és illetékek csökkentése alapvetően jó dolog, azonban a mostani jogszabályt túlságosan gyorsan fogadták el, és hiányzott az előzetes egyeztetés, valamint a nyilvános vita, pedig jelentős hatással van a költségvetésre, hsizen hatályba lépése esetén jelentősen csökkennének a büdzsé bevételei. Ezért inkább veszélyes és populista kampányfogásnak tűnik.

A kormány már korábban jelezte, hogy a törvény óriási, 1,6 milliárd lejes lyukat ütne a büdzsén, a PSD serint viszont a kieső összeg csupán a bruttó hazai termék 0,1 százalékával lenne egyenértékű.

Hirdetés