Egy felmérésből kiderült, mennyire érdekli Önöket a politika

Röviden: szinte semennyire. A választási kampányról ne is beszéljünk.
Hirdetés

Az IRES készített egy közvélemény-kutatást november 1-2-án, amelyből kiderül, hogy az emberek 28 százalékát egyáltalán nem, 39 százalékát pedig nem nagyon érdekli a politika. Csak a megkérdezettek 13 százaléka mondta, hogy nagyon, 19 százaléka pedig azt, hogy eléggé rdeklődik a politika iránt.

Az emberek kétharmada nincs képben a parlament tevékenységével: 30 százalékuk szinte semmit nem tud róla, 36 százalékuk pedig azt mondja: valamennyire ismeri. Csak 7 százalékuk válaszolta azt, hogy nagyon tájékozott, 26 százalék pedig azt, hogy nagyrészt tájékozott a törvényhozás tevékenységét illetően.

A parlamentben egyébként nem is bíznak az emberek:

csak 10 százalékuk mondja azt, hogy igen. Nem örülnek nagyobb népszerűségnek a pártok sem (11 százalék). Az emberek a polgármesteri hivatalban bíznak meg a leginkább (41 százalék), a második a helyi önkormányzati testület (32 százalék).

A megkérdezettek 71 százalékának fogalma sincs, melyik képviselő vagy szenátor képviseli őt a parlamentben, csak 28 százalékuk mondja, hogy ismeri a képviselőjét.

Mi alapján szavaznak az emberek?

Hirdetés

A jelölt személye számít – mondja a megkérdezettek 38 százaléka. 21 százalékuk szerint az a legfontosabb, hogy a lakóhelyének polgármestere támogassa a jelöltet, a párt kormányprogramját csak 20 százalékuk tartja lényegesnek, míg 11 százalék azt nézi, hogy a jelölt melyik pártnak a tagja. A választási kampány csak 3 százalék számára fontos.

A felmérés 1224 személy megkérdezésével készült, hibalehetősége plusz-mínusz 2,8 százalék.
 

Hirdetés