Dragnea: Kelemen Hunor dicsérje az 1918-as egyesülést!

Ne mondjon olyat, hogy ez veszteség volt a magyaroknak.
Hirdetés

Livu Dragnea azt reméli, hogy egyszer azt is hallani fogja Kelemen Hunortól, hogy az 1918-as egyesülés győzelem volt a romániai magyarok számára is. A PSD-főnök vasárnap este, egy tévéműsorban reagált arra, amit az RMDSZ elnöke a szövetség kolozsvári kampánynyitó rendezvényén mondott beszédében.

„Több mint szerencsétlen Kelemen Hunor ezen kijelentése. (…) Ő azt állítja, hogy nekik előnytelen volt az egyesülés. Mert ők kik? Ők szintén román állampolgárok. Mert remélem, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárokra gondolt, nem pedig magyarországi állampolgárokra, mert akkor súlyos a dolog. Nem értek egyet ezzel a nyilatkozattal. Az egyesülés a román nemzetnek egy győzelem volt, Kelemen Hunor egy Romániában bejegyzett párt elnöke, ezért remélem, hogy hallani fogom Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-a egyesülés egy győzelem volt a romániai magyarságnak is”

– mondta Liviu Dragnea a Realitatea tévében.

A PSD-elnök szerint ezzel a kijelentésével Kelemen Hunor mintha Tőkés László szóhasználatát venné át. „Több szavazatot akar? A szavazatai mindenképpen biztosítva vannak, a nyilatkozat pedig megmarad. Én nem felejtek” – mondta.

Hirdetés

Kelemen Hunor azt nyilatkozta vasárnap Kolozsváron, hogy a magyaroknak a veszteség éve volt 1918, amikor Erdély Románia részévé vált.

Kelemen Hunor úgy fogalmazott a kampánynyitó rendezvényen, hogy az erdélyi magyarok számára 1918 a veszteség éve volt, amelyet egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni és nem lehetett feldolgozni. Ezért fontos, hogy egy új alkotmány rögzítse a gyulafehérvári nagygyűlésen elhangzottakat, amelyek teljes jogegyenlőséget ígértek az ország területén élő őshonos kisebbségeknek az oktatásban, kultúrában, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban.

Hirdetés