Fotó: Veres Nándor/MTI
lármafák
pazs
2016. október 30. vasárnap, 21:36
Ragaszkodnak Székelyföld történelmi határaihoz.

Kiáltványban kérték Székelyföld területi autonómiáját azok a székelyek, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására őrtüzeket gyújtottak vasárnap este a székelyföldi települések környékén levő magaslatokon.

A valamennyi őrtűz mellett felolvasott kiáltványban a megmozdulások résztvevői kijelentették: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján

követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását!

„Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé. Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén” – áll a kiáltványban.

A kiáltványban utaltak rá: Románia kormánya nem mondott le arról, hogy

Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba olvassza be vagy feldarabolja.

Azt is megemlítették, hogy a Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és több formában kinyilvánított igényt a román állam évek óta figyelmen kívül hagyja, a párbeszédre vonatkozó székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradnak.

Izsák Balázs SZNT-elnök a Farkaslaka fölötti Gordon-tetőn meggyújtott őrtűz mellett olvasta fel a kiáltványt. Elmondta, azért választotta Tamási Áron szülőfaluját, mert a székely író által vált ismertté a székelység az egész világon.

Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere arra biztatta az összegyűlteket, hogy

a sors fölötti siránkozás helyett dolgozzanak,

használják ki azokat a közösségépítő lehetőségeket, amelyeket a jelenlegi törvények is lehetővé tesznek.

A szeles hideg ellenére mintegy kétszázan másztak ki a hegytetőre, mintegy ötvenen lóháton vették körül a tüzet. Az ünnepi beszédek elhangzása után a résztvevők közös énekléssel tették közösségi élménnyé a lármafagyújtást.

Az SZNT szeptember végén

Székelyföld Autonómiájának Napjává nyilvánította

október utolsó vasárnapját. Felhívással fordult a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy az idei autonómianapon templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért, Székelyföld lakóit pedig arra kérte, hogy gyújtsanak őrtüzeket a településeik melletti magaslatokon.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/17820
A színházi világnap előtt két nappal történt az incidens.
Az emberek elleni „aratógép” fenyegeti Európát.
Mégpedig Czirmay Zoltántól, mert egyedül vitte el a március 15-i zászlóbalhét.
Támadni sem igen tudott a magyar csapat a portugálok ellen, nem hogy feltámadni.
Zajlik a Főtér nyugati oldalának átépítése és megnéztük, mit találnak a régészek a föld alatt, mielőtt az új térburkolat újabb évtizedekre elfedi a múltat.
Rómában ünnepelték a hatvan éves európai együttműködést. Nagy-Britannia nélkül.
Azonnali hatállyal szerződést bont az ingatlan tulajdonosával és az albérlő kereskedelmi társasággal.
Băsescu ígéretes politikusnak tartja a DNA főügyészét.
A budapesti román nagykövetségen senki nem vette át a petíciót.
A kancelláriaminiszter reméli, hogy egy hónapon belül megállapodik „Dávid és Góliát”.
A teleormani disznókirály esete a demokráciával.
A nemzetállamoknak pedig az etnikai kisebbségeket is védeniük kell – mondta a házelnök a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ülésén.
Persze hogy nem, de legalább elvesztegetett tíz értékes évet. Ha jobban akarunk élni, alakítsunk szakszervezeteket – tanácsolta Bokros Lajos.
Nos, igazából nem, amint az alábbi szövegből kiderül. Trianont és a román hazafiságot viszont annál inkább.