Lemondott, és az USR listáján indul az uniós forrásokért felelős miniszter

Cristian Ghinea már régóta tárgyalt az új párttal.
Hirdetés

Lemondott Cristian Ghinea, a szakértői kormány európai uniós forrásokért felelős minisztere szerdán, mivel úgy döntött, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltjeként indul a december 11-i parlamenti választásokon.

A korrupt politikusok leváltásával és jobboldali gazdasági programmal kampányoló USR a Cioloş-kormány két másik tagjának, az egészségügyi és munkaügyi miniszternek is befutó helyet ajánlott parlamenti jelöltlistáin, ők azonban bejelentették, hogy nem indulnak a választásokon. A közvélemény-kutatásokban meglepően jól álló, tíz százalék körüli eredményre taksált USR – a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) hasonlóan – Dacian Cioloşt javasolja a választások után is kormányfőnek.

Cioloş több ízben leszögezte: kabinetje politikailag semleges, szakértői kormányként kapott megbízatást a parlamenttől tavaly novemberben, ezért sem ő maga, sem miniszterei nem kötelezhetik el magukat valamely párt mellett. Cioloş előre bejelentette: támogatja, hogy miniszterei törvényhozói mandátummal próbálják megkezdett munkájukat folytatni, szakpolitikai elképzeléseiket a továbbiakban gyakorlatba ültetni, de távozniuk kell a kormányból, ha indulnak a választásokon.

Cioloş egyéves mandátuma alatt tucatnyi minisztert cserélt le, de a legutóbbi váltáskor – amikor korrupciógyanúba keveredett belügyminisztere mondott le – bevallotta, egyre nehezebb ilyen rövid időre helyettest találnia. Az alkotmány szerint másfél hónapig a kormány egy másik tagja is ideiglenesen átveheti a megüresedett tárca irányítását. Mivel a választásokra december 11-én kerül sor, elképzelhető, hogy Cioloş már nem jelöl újabb tisztségviselőt a pártpolitikai karrierre vágyó volt minisztere helyére.
 

Hirdetés