Így lettem magyar

Az egyik legműveltebb kolozsvári beszélt élete kalandjáról.
Hirdetés
Kíváncsi, hogyan válik valaki magyarrá? Ha ön román, akkor ne kínozza magát ezzel a cikkel, olvassa el inkább Horváth Andor románul írt új könyvét, a Carte de vizită-t (Névjegykártya), amelynek ez az alcíme: Amelyben a szerző elmeséli, hogyan vált magyarrá. Ma mutatták be a kolozsvári Book Corner könyvesüzletben a szerző és méltatói jelenlétében, zömében magyar közönség előtt.
 
Horváth Andor, az egyik legismertebb kolozsvári bölcsész (esszéíró, műfordító, szerkesztő, egyetemi oktató) nem bevándorló, hanem bennszülött a magyar kultúrában, és úgy gondolja, a család után az irodalom az, amely bevezet minket egy adott kultúrába és annak közösségi létébe.
 
Ő úgy lett magyar, hogy az elemi, általános és középiskolában, illetve az egyetemen megismerte a magyar irodalmi műveket – vallotta be. Mégsem a háziolvasmányait ismerteti egy az egyben az Idea által most kiadott könyvében, hanem azokat a műveket és velük együtt a történelmi eseményeket és személyeket, amelyek és akik meghatározóak a magyar és különösen az erdélyi magyar emberek számára. Ezek alakítják azokat a morális döntéseinket és azok indokait, körülményeit, amelyekre személyes identitásunk is épül – mondta el a mai könyvbemutatón.
 

Nem nekünk, de értünk

Az erdélyi magyarok az iskolai tananyaggal kötelezően megismerik a román irodalmat, ez a kötelezettség viszont nem kölcsönös, ezért Horváth tanár úr Névjegykártyáját a románok asztalára szeretné letenni. Úgy véli, többé-kevébé jól tud románul (ne higyjünk a szerénységének, műfordítóval van dolgunk), és azt is sejti, hogyan kommunikáljon a mindennapi román emberrel arról, kik és mik a magyarok: honnan jönnek, mit akarnak, a román többség mire számíthat tőlük, és mire nem.
 
Már ha érdeklődik ez a mindennapi román ember, és nyitott a párbeszédre. Ez a dialógus száz éve kezdődött, jegyezte meg a szerző. Nem a két nép közötti kontaktus, hanem az a viszony új (alig száz éves), amelyben a magyarok vannak Erdélyben a románokkal, és amely párbeszédre kényszerít. 
 
Egyed Péter, Horváth Andor, Alexandru Polgár | Fotó: Szabó Tünde
 
Egyed Péter, Horváth Andor, a Cartea de vizită és Alexandru Polgár | Fotó: Szabó Tünde
 
A magyar, a román és a világirodalom, sőt a filozófia egyik legavatottabb ismerője nem magyar nemzettörténetet vagy mitológiát írt – vezetett be Egyed Péter filozófiaprofesszor, író magába a kötetbe, amely szerinte akár az ő névjegykártyája is lehetne. 
 
Morális és érzelmi habitusunkat, politikai meglátásainkat a rendről, szabadságról, a történelemről egyaránt alakította Móricz, Petőfi, Madách Imre vagy József Attila. Ez a mi magyar ethoszunk pontos történelmi adatokkal megtűzdelt irodalom- és művelődéstörténetként bomlik ki Horváth Andor kötetében, méltatta Egyed Péter, aki többször is dicsérte a szöveg és az információk pontosságát, és hogy mennyire világosan írja le, hogyan „képződik” a magyar értelmiségi.
 

Jó lenne folytatni a kötetet

– vette át a szót Marius Tabacu zenész, dokumentumfilmes, műfordító, a kolozsvári filharmónia jelenlegi igazgatója. (Tőle szintén nem idegen a magyar kultúra: a kétnyelvű Tabacu nemrég fejezte be Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának románra fordítását.) 
 
Egyrészt saját, felületesnek titulált ismereteit mélyítette el a Névjegykártya, ezért is szeretné, ha a szerző folytatná, de azért is, hogy több huszadik századi író, költő kerüljön bele, sőt 21. századi is, akik most teljességgel hiányoznak onnan. A huszadik és huszonegyedik század nem formálták? – kérdezett rá Tabacu. – Talán inkább deformáltak – válaszolta Horváth Andor a közönség derültségére.
 
Tabacut meglepte a kötet tanulmányozásakor, hogy milyen sok – és remek – műfordító fordított magyar verseket románra. A kötetben idézett prózai részleteket viszont maga Horváth Andor fordította románra – derült ki.
 
A román diákoknak nincs esélyük megismerni a magyar vagy más, Romániában és környékén élő közösségek irodalmi műveit – ismerte be Marius Tabacu, mert ha egyesek meg is jelentek románul, de nagyon kis példányszámban, és az érdeklődés sem buzog a diákok, olvasók körében. Hogy lehetséges, hogy két, már ennyi ideje egy helyen élő közösség, mint a román és a magyar, ennyire párhuzamosan él egymás mellett? – tette fel a könyvbemutató legnagyobb téttel bíró és legérzékenyebb pontokat feszegető kérdését, amely végül válasz nélkül maradt.
 

Szabadalmaztatni kellene ezt a Horváth Andor-módszert,

mondta a vonat miatt késve érkező Sorin Antohi eszmetörténész, fordító, aki a késését gyorsan összekötötte a Ciorant is érdeklő kérdéssel, hogy mi tesz valakit románná. A kötet remek felépítése mellett neki az is tetszett, hogy a Névjegykártya nyilvánvalóvá teszi, hogy személyes identitásunk kialakulása a pszichológiai mellett történeti folyamat is.
 
Erről a románoknak is van nem is olyan régi tapasztalata, említette meg Antohi azt, ahogy a régi regát franciául, görögül beszélő nemesi elitje a 19. századi nemzetépítés során kellett, hogy megtanulja saját szolgái nyelvét. Mi több, a kötet arra ösztönzi Antohit, vallotta be, hogy ő is megírja saját művelődési és identitástörténetét, a Hogyan lettem románt.
 
Sorin Antohi és Horváth Andor közönsége | Fotó: Szabó Tünde
 
A közönség mögül épp Sorin Antohi érkezik
 

Nem kellene lefordítani a könyvet magyarra?

– vetette fel Alexandru Polgár szerkesztő, az Idea kiadó szintén kétnyelvű munkatársa. Az eltérő szóhasználat és konnotációk miatt nem lehet egy az egybe lefordítani magyarra, válaszolta Horváth Andor. És nem is érdemes, mivel a könyvet és annak üzenetét elsősorban a román közönségnek szánta, ezért az információk jellege is eltér: a román olvasókkal olyan információkat is meg kellett, hogy osszon, amelyek a magyar olvasók számára magától értetődőek – magyarázta.
 
Vagyis ha ennek ellenére is érdekel minket, hogyan lesz valaki magyar, kénytelenek leszünk románul elolvasni.

 

Hirdetés