Borboly: ne legyen védett állat a medve

A tanácselnök evett is a nyáron kilőtt gyergyói medvéből.
Hirdetés

A medvét törölni kell a védett állatok listájáról, mivel sok helyen, így a Székelyföldön is túlszaporodott, emiatt pedig kárt tesz a termésben és veszélyes az emberre is – vélekedik Borboly Csaba.

Hargita megye tanácsának elnöke részt vett a hétvégén Erdőszentgyörgyön megrendezett Székelyföldi Vadásznapokon, ahol kifejtette a medvékkel kapcsolatos nézeteit. Amelyek egyébként nem jelentenek újdonságot, Borboly már régebbről nem híve a feltétlen medvevédelemnek, mivel a Székelyföldön meglehetősen sok medveincidens történik.

„De a medve nem játék!” – írja honlapján Borboly Csaba. Túlszaporulat van, a medvelétszámot pedig mind a hatóságok, mind pedig az állatvédők „elhazudják”. Mint írja, a hivatalos számok szerint jelenleg 6,5 ezer medve él Románia területén.

„Ezekből évente 1,5 ezer hagy hátra utódot, a bocsokból megmarad kb. betegségeket és minden egyéb bajt leszámítva 0,8 ezer. Ezek közül is a nőstények már a 4. évükben képesek az utódnemzésre, és mindemellett évi (legjobb esetben) 0,5 ezer kilövésére van „kvóta”. Számoljunk! Aki matematikus, az ki tudja számolni, hogy 4 évente DUPLÁZÓDIK a medve populáció EZ A BAJ!!! Ez a természet könyörtelen rendje! És persze átlagosan két boccsal számolva, hisz ma már kevés az az anyamedve aki nem hármat bocsozik. Akkor?”.

A tanácselnök szerint a vadásztársaságoknak össze kellene fogniuk ez ügyben.

„Uraim, itt az ideje! Ne higgyenek annak a politikusnak aki azt mondja, hogy a dolgaikat megoldja, mert látják – NEM OLDOTTÁK MEG, sőt a 407-es vadászati törvény múlt év nyarán úgy lett módosítva, hogy az „állami” vadásztársaság sokaktól visszaveheti a területeket, de nem beszélünk arról, hogy emberi életről nem szól a mai napig ez a törvény! Vagy hogy a kártalanításról szóló kormányhatározat továbbra is a világon a legrosszabb és legembertelenebb, de ezért se történtek érdemi lépések mindeddig!”

„Hogy miért hülyeség, hogy teljes tiltásokat akarnak bevezetni? Vadászok többen is elmondták ma, hogy ott, ahol a vadászatot betiltották a vadak eltűntek! Kipusztultak! Fajdakakas stb.! Vagy akár a rezervátumok területén betiltott vadásztársulási tevékenység az állatállomány eltűnéséhez vezetett. Gondolkodjunk!”
Hirdetés

Igenis szükség van a kilövési kvótákra, mivel medveügyben „önbíráskodás” zajlik, vagyis az emberek méreggel, fagyállóval, karbiddal megölik a problémás medvéket – írja Borboly. Méltánytalannak tartja, hogy medvevédelemre akár 100 millió eurót is össze tud gyűjteni az állam és a természetvédők, ám az éves kártalanításra csak legfeljebb 200 ezer euró jut az EU-pénzekből.

„Rakják össze:
Hol az igazság?
Kell-e kilövési kvóta, DE AZONNAL?
Kell-e hegytetőn való vadállatetésre EU-s normatív támogatás?
Fel kell-e számolni a vadászegyesületeket?
Összefogásra van-e szükség megyénkben, de akár egész Székelyföld szintjén?
Orrba kell-e verni azt, aki azt mondja az emberi élet nem számít?”

A hétvégi vadásztalálkozón egyébként megkóstolta azt a szalámit, amely a nemrég Gyergyóban kilőtt medvéből készült. A medvét augusztus végén lőtték le, miután rátámadt egy gazdára, aki megpróbálta kihajtani az állatot a kukoricásából.

Hirdetés