’56 Erdélyben és a magyar kortás művészetben

Két kiállítás nyílt egy időben és egy helyszínen az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kirobbanásának 60. évfordulóján, október 23-án Kolozsváron.
Hirdetés

Az Erdélyi Református Múzeum hivatalosan jövőre megnyíló, Bocskai téri épületének földszinti helyiségeiben az erdélyi 56-osoknak, az emeleten pedig a magyarországi sortüzek áldozatainak emléket állító tárlat tekinthető meg.

A megnyitón Répás Zsuzsanna, aki az 1956 a magyar kortárs művészetben című kiállítást létrehozó Magyar Művészeti Akadémia Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője, az emlékezés fontosságáról beszélt. Az emlékezéssel nemcsak az áldozatoknak, hanem önmagunknak és a következő generációknak is tartozunk – hangsúlyozta. Hozzátette, a művészet eszközei segítenek abban, hogy a mai fiatalok értsék, ne csak tudják, hogy milyen volt a diktatúrában élni.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kifejtette: koncepciós perek mindig voltak és lesznek, és annak a megfélemlítésnek, ami 1956 után következett, máig kitartó hatása van. Felhívta a figyelmet: ez az első, úgymond nulladik kiállítás, mely a majdani múzeum épületében nyílik. Az épület átadására ugyanis csak jövőre, az erdélyi reformáció 500. évfordulóján kerül sor.

Lönhárt Tamás történész, a „Mindig új élet lesz…” című tárlat egyik kurátora, mielőtt körbevezette a hallgatóságot a földszinti kiállítótereken, arról beszélt, hogy 1956 és 65 között mintegy 28 ezer személyt tartóztattak le Romániában a magyar forradalommal való szolidarizálás miatt, köztük mintegy 13 ezer magyart. A totalitárius hatalom Erdélyben is mindent megtett, hogy a forradalmi hangulat újraéledését megakadályozza. A történész elmondta: a most nyíló egyedülálló kiállítás egy későbbi állandó tárlat részét fogja képezni.

A földszinti tárlat valóban egyedülálló abban a tekintetben, hogy először gyűjtötte egybe az erdélyi 56-osokhoz kapcsolódó emlékeket: korabeli fotókat, megfigyelési dokumentumokat, kihallgatási jegyzőkönyveket, újságcikkeket, belügyminisztériumi igazolásokat.

Hirdetés

A tárlat átfogó képet nyújt arról, hogyan reagáltak a magyarok és románok – a Partiumtól és a Bánságtól kezdve Kolozsváron át egészen Székelyföldig – a magyar forradalom hírére, és milyen súlyos következményei voltak a megmozdulásoknak. A kor hangulatát audiovizuális eszközök segítségével archív hang- és képfelvételek elevenítik fel.

Az emeleti tárlat a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak munkáiból áll, melyek a forradalom 12 dicsőséges napjára reagálnak, és a sortüzek áldozatainak állítanak emléket. Mindegyik alkotás egyéni látásmódban jeleníti meg 1956-ot.

A tárlatokat november 6-ig, hétköznap 13–16, szombaton 10–12, vasárnap 12–14 óra között lehet megtekinteni.

Fotók: Bethlendi Tamás, Mészáros Tímea 

Hirdetés