Kiskorúakkal orgiázott a Kormányőrség egyik volt tisztje

A 49 éves egykori SPP-tiszt jelenleg a Románia TV alkalmazottja. Korábban Ion Iliescu volt államfő kitüntetésben részesítette.
Hirdetés

A Kormányőrség (SPP) nyugalmazott  tisztjét, a Románia TV jelenlegi adminisztrátorát azzal gyanúsítják, hogy 13 és 16 év közötti lányokkal szexelt, az együttlétekről pedig videofelvételeket készített. A 49 éves Emanoil Petreat a Vaslui-i törvényszék 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.

Az orgiákat a Vaslui megyei Costeşti településen található hétvégi házában szervezte, főleg helyi kiskorú lányokkal. A rendőrség hónapokig figyelte a házat és gyűjtötte a terhelő bizonyítékokat – írja az Adevărul.  Eddig összesen öt kiskorú lányról derült ki, hogy rendszeresen részt vett a volt tiszt és másik két férfi – a tiszt közeli rokonai – által szervezett orgiákon.

A házkutatások során telefonokat, táblagépeket, adathordozókat foglalt le a rendőrség, melyeken az aktusokról készített felvételeket tárolták.

A férfi nyugdíjazásáig a Kormányőrségnél szolgált, korábban Ion Iliescu volt elnök érdeméremmel tüntette ki.  

Hirdetés