A Nagy Testvér a szavazóhelyiségekbe is beköltözik

A parlamenti választásokon felvételt készítenek a szavazatok számlálásáról. Táblagépekkel.
Hirdetés

A kormány döntése értelmében a parlamenti választásokon, az országban és a határokon túli szavazókörzetekben egyaránt, videofelvételen rögzítik a szavazatok megszámlálásának folyamatát, jelentette be szerdán a Victoria-palotában Dragoş Tudorache belügyminiszter. A felvételt a szavazóhelyiségek felszerelését képező táblagépekkel készítik majd. „Ezzel az intézkedéssel el szeretnénk kerülni, hogy

a választási folyamat e mozzanatával kapcsolatban bármiféle gyanú felmerüljön”

– magyarázta a miniszter.

A választási hatóság megbízottjának gyakorlatilag mindent rögzítenie kell az urnabontástól kezdődően, a voksok megszámlálásán és jegyzőkönyvek elkészítésén keresztül egészen a választási bizottság távozásáig. A felvételeket a hivatalos végeredmények közzétételétől számított három hónapig őrzik meg, és azokhoz a választási hatóságnak, illetve a központi választási bizottságnak (BEC) lesz hozzáférése az esetleges óvások elbírálása, vagy utólagos ellenőrzések érdekében. A kép- és hangfelvételek készítésénél betartják a személyi adatok védelmét célzó előírásokat és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ezzel összefüggő joggyakorlatát – ígéri a kormány.

A kormányhatározat az esetleges csalások megelőzését szolgálja, és a kabinet azt reméli tőle, hogy

növekedni fog a polgárok bizalma a választások tisztasága iránt.

Ugyanezért vezette be az AEP idén azt az új informatikai rendszert, amely a többes voksolás elkerülését szolgálja. Ennek érdekében a nyári önkormányzati választásokon az ország több mint 18 ezer szavazóhelyiségét táblagéppel szerelték fel, s a szavazásra jelentkezőket személyi számuk alapján azonnal ellenőrizték: jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, és nem szavazott-e már másutt.

Hirdetés

Öt éve már az érettségin is kamerákkal figyelik a vizsgázókat a puskázások megelőzése érdekében: azóta a vizsgázók alig felének sikerül megszereznie az érettségit.

 

Hirdetés