Lengyel iratokkal szöktek volna Nyugatra az afgánok

A román határrendészek azonban lefülelték őket.
Hirdetés

Hamis lengyel személyi igazolvánnyal próbálta kedden reggel három afgán állampolgár kilépni az országból Kürtösnél. A három férfi a Bukarest és Bécs között közlekedő nemzetközi vonaton próbálta meg elhagyni az országot, ám a határrendészeknek feltűnt, hogy a lengyel okmányok nem valódiak. Ezt követően kiderült, hogy a három, 18 és 20 év közötti férfi Afganisztánból érkezett, és ideiglenes menekültstátusért folyamodtak Romániában – az ezt igazoló dokumentumokat is megtalálták náluk.

Mint elmondták, a hamis iratokat darabonként ezer euróért vásárolták egy bolgár állampolgártól.

A hatóságok hamis személyazonosság használata és tiltott határátlépés kísérlete miatt eljárást indítottak ellenük.

Temesmóránál ugyanakkor a zöldhatáron át Romániába igyekvő migránsokat fogtak el a határrendészek kedd éjszaka. A határőrök éjellátó készülékkel fedezték fel a Szerbiából Romániába tartó határsértőket. A nyolc férfiról kiderült, hogy pakisztániak, és Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

A román fél a Szerbiával között kétoldalú megállapodás értelmében visszatoloncolja őket.

Hirdetés