Románia számára valódi dilemma körvonalazódik, ahogy tovább mélyül az Atlanti-óceán két partja közötti érdekkülönbség: az AEÁ-val fűzze szorosabbra a kapcsolatot, vagy kezdjen el az AEÁ és az EU Németország köré csoportosuló államok együttese között egyensúlyozni, állítja Vladimir Socor, a volt szovjet térségre szakosodott washingtoni Jamestown Alapítvány elemzője.

Vladimir Socor a Ziare.com-nak adott interjújában azt magyarázta, hogy Oroszország a befolyási övezetek újraosztásáról szóló jaltai rendszert akarja helyreállítani, de még inkább azt, hogy részt vegyen a nyugat-európai politikai és biztonsági döntéshozatali folyamatokban, háttérbe vagy akár teljesen ki is szorítva az AEÁ-t.

E célok elérése érdekében pénzügyileg kompromittálnak egyes nyugati érdekcsoportokat, felhasználva ehhez a Nyugat posztmodern pacifista mentalitásait, de egyes nyugat-európai konzervatív csoportosulások Oroszországgal kötött taktikai mentalitásait is.

Riporter: Vlagyimir Putyin nemrég azt mondta, hogy Oroszországnak nincsenek birodalmi ambíciói, de orosz katonák rohanták le Ukrajna egy részét. Mit akar valójában Vlagyimir Putyin?

Vladimir Socor: Oroszországnak összetett céljai vannak, melyeket párhuzamosan igyekszik elérni. Az első a befolyási szférájának újjáépítése, nemcsak a volt Szovjetunió területén, hanem az úgynevezett Varsói Paktumhoz tartozott közép-európai államok esetében is. Tehát egy Oroszország és a fő nyugati hatalmak közötti megállapodással vissza akarja állítani a jaltai rendszert.

A második számú cél elérni Oroszország részvételét a nyugat-európai politikai és biztonsági döntéshozatalban, az AEÁ háttérbe vagy akár kiszorításával is. Oroszországnak ez a célja túllép a jaltai rendszeren, mely a befolyási övezetek egyértelmű, egy térképen meghúzott vonalat követő elosztását jelentette. Oroszország jelenlegi elképzelése szerint a jaltai rendszer ezen jellege eltűnik, mert

Oroszország masszívan behatolna a volt jaltai rendszer demarkációs vonalától nyugatra.

Oroszország olyan befolyásolási és behatolási eszközökkel rendelkezik Nyugat-Európában, amilyenekkel a Szovjetunió sohasem rendelkezett. Melyek ezek?

Egyes nyugati érdekcsoportok pénzügyi korrumpálása. A Nyugat posztmodern pacifista mentalitása, ahol a társadalom egy része már nem hajlandó pénzt költeni védelemre és biztonságra, mert úgy ítéli meg, hogy ez ósdi, elavult dolog.

A harmadik befolyásolási lehetőséget az Oroszország által egyes nyugat-európai konzervatív csoportosulásokkal kötött taktikai szövetségek képezik.

Konzervatívok? Nem szocialisták?

Konzervatívok. Megváltozott Moszkva szövetségi politikája. A szovjet korszakban baloldali csoportosulásokra, kommunista pártokra és más radikális pártokra, saját országaikban befolyással nem rendelkező, politikailag elszigetelt gyenge szövetségesekre támaszkodott.

Moszkva szövetségi politikája most drámaian jobbra mozdult,

Oroszország a politikai színpad jobboldalán keres pillanatnyi szövetségeseket, útitársakat, nem a baloldalán. És elkezdte megtalálni őket, a liberális baloldal hegemóniájával elégedetlen konzervatívok között. A nyugat-európai társadalmak jelentős része úgy véli, hogy a jelenlegi politikai rendszerek már nem képviselik a konzervatív beállítottságúakat, akik elidegenítettnek, a jelenlegi politikai és normatív rendszerből kizártnak érzik magukat.

Már nem létezik konszenzus az értékekről. Ki tudná ma megmondani, hogy melyek az európai értékek? A vélemények megoszlanak az egyre antagonisztikusabb csoportosulások között. A posztmodern baloldali liberális új konszenzus a legelterjedtebb. Még egyes konzervatív pártok vezetői is arra kényszerülnek, hogy a liberális baloldal stílusa szerint kormányozzanak.

Erre példa Merkel asszony hozzáállása a muzulmán migráció ügyéhez, melyet a liberális baloldal szemszögéből kezel, holott egy keresztény jobboldali pártot képvisel. Vagy a nukleáris energia ügyében Merkel asszony a zöldek álláspontját karolta fel. A bevándorlás kérdésében a brit konzervatívok ugyanazt a politikát folytatták, mint a laburisták.

Tehát Moszkva a nyugati jobboldal által a baloldalnak tett nagy engedményeket használja ki?

Igen. Az AEÁ-ban is tanúi vagyunk ugyanennek a jelenségnek, a társadalom értékekkel kapcsolatos megosztottságának. Ez a polarizálódás ifjabb George Bush 2000-es megválasztásával kezdődött és a mai napig mélyreható hatásai vannak az amerikai választásokra, mely hatások a Trump vs Clinton dilemmában csúcsosodtak ki.

Trump a konzervatív szemléletű amerikai polgároknak a liberális baloldal hegemóniája elleni fellázadását fogja össze. A Trump-jelenség a németországi Alternatíva Németországérthez, az ausztriai Szabadságpárthoz, a franciaországi Le Penhez hasonlítható.

Hogyan kerülnek kapcsolatba a konzervatívok Oroszországgal?

Putyin Oroszországa ma

a konzervativizmus, a hagyományos értékek bajnoka szerepében tetszeleg:

nemzeti identitás, keresztény vallás, hagyományos család, az állam szuverenitása. A nyugati konzervatívok pedig, akik Oroszországot illetően ugyanolyan tudatlanok, mint a liberális vezetők, elfogadják Oroszországnak ezt a szerepét és követendő példaként tekintenek rá. Azt hiszik, hogy Oroszország nemzeti, statalista, a családot védelmezi (ami teljesen hamis, tekintettel arra, hogy itt a legmagasabb az abortuszok rátája), támogatja az identitást, a keresztény vallást.

Tehát Oroszország vonzóvá válik.

A csalódott konzervatívok e növekvő számú része számára. Ők nem radikálisak, nem szélsőségesek, nem forradalmárok. Hagyományos burzsoák, akik azt látják, hogy veszélyben vannak a korábbi nemzedékektől örökölt burzsoá értékek és a 60-as évek félanarchista libertariánus értékekre cserélik azokat.

Romániában a politika melyik területét vonzzák Moszkva „értékei”?

Romániában más a helyzet. Az említett konzervatív értékeket a román radikális jobboldal karolja fel: család, ortodoxia, autochtonizmus, statalizmus, szuverenitás, a Nyugat beavatkozásának elutasítása a román hagyomány és szuverenitás nevében.

És Románia kezd teret nyerni ez a nacionalista áramlat.

Igen, én is ezt tapasztalom.

A nacionalizmus Oroszország játékát űzi?

Biztosan. Azt hiszem, ez nem tudatos, önkéntelen. A honi, ortodox hagyománnyal kapcsolatos különböző megfontolásokból, a (Romániában az igazi jobboldalt képviselő) liberalizmussal szembeni ideológiai szembenállás miatt

a radikális jobboldal aláássa Románia és a Nyugat szövetségét.

A román baloldal, a PSD nem ugyanezt teszi?

A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) egyes részei, a Ponta féle alakok, akik nyugatbarátoknak akarnak látszani. Ha ezek a politikusok és a PSD egyes körei által támogatott korrupció győzedelmeskedne, lehetetlenné tenné Románia szövetségét a Nyugattal. Romániának az a történelmi, eddig egyedülálló szerencséje, hogy közvetlen amerikai katonai jelenlét van a területén.

Mi a véleménye az európai hadseregre vonatkozó, Brexit után hirtelen újra elővett régi tervről? Ez az AEÁ és az EU francia–német kemény magja közötti törésvonal tünete?

Egyáltalán nem veszem komolyan az európai hadsereg gondolatát. Azt hiszem, az ezt az ötletet hangoztató európai politikusok sem teszik komolyan, kompetensen. Nem rendelkeznek olyan elemzésekkel, melyek alátámasztanák egy európai hadsereg racionalitását és megvalósíthatóságát. Ezek komoly elemzésekkel alá nem támasztott politikai kijelentések.

De már az európai hadseregre vonatkozó szándék hangoztatása is egészségtelen versenyhez vezet a még az Észak-Atlanti Szövetség esetében is korlátozott pénzügyi források körül. Katasztrófát jelentene e korlátozott pénzügyi források megosztása a NATO és egy fantomszerű európai hadsereg között.

Ez Amerika-ellenes jelzés?

Igen, közvetetten az. Egyes nyugat-európai körök, a német szociáldemokratákkal az élen,

háttérbe, sőt teljesen ki is akarják szorítani az AEÁ-t az európai biztonsági döntéshozatalból

és egy Nyugat-Európa és Oroszország közötti partnerséget hoznának létre helyette.

Iohannis elnök ráharapott erre. Egyértelműen kimondta, hogy Románia támogatja az európai hadseregre vonatkozó kezdeményezést.

Elméletben. Ezzel akarta elkerülni, hogy súrlódások és összeütközések alakuljanak ki bizonyos nyugat-európai kormányokkal, különösen a franciával, de a német Külügyminisztériummal is. El kell mondani, hogy a német külpolitika nem egységes, Merkel kancellár és Steinmeier külügyminiszter eltérő irányvonalakat képviselnek. A Külügyminisztérium támogatja az európai hadsereget, a kancellár nem vagy csak annyira korlátozott módon, hogy annak így már nincs értelme.

Egyesek attól félnek, hogy Románia a francia-német európai kemény mag felé mozdul el és megpróbálja másodrangúvá lefokozni az AEÁ-val meglévő partnerséget. Jogos a félelem?

Nekem nincs ilyen érzésem. Az EU-ban nem lehet egy francia-német motorról beszélni. Franciaországnak Németország árnyékában másodlagos szerepe van. Németországnak érdeke bevonni Franciaországot mindenféle javaslatokba és kombinációkba, hogy európai színezetet adjon egyes valójában német kezdeményezéseknek.

Németország, könnyen érthető okokból, nem akarja, hogy saját kezdeményezéseit úgy értelmezzék, hogy azok nem képviselnek európai érdekeket. Nem akarja, hogy Európa hegemónjának tűnjön, szüksége van egy látszólagos európaiaságra, amit Franciaország nyújthat neki.

Románia nem?

Nem.

Románia nem elég befolyásos, hogy európai látszattal ruházzon fel egyes német kezdeményezéseket.

Franciaország igen. A letűnt nagyságával kapcsolatos összes ambíciója ellenére tudatában van annak, hogy Németország statisztaként, segédjeként ülteti a tárgyalóasztalhoz, ahogy azt az úgynevezett normandiai formátumban is láthatjuk, ahol az oroszok által Ukrajna keleti részében ellenőrzött területre vonatkozó esetleges politikai megoldásról folynak viták. Franciaország ott másodrangú helyzetben van, nem is beszél túl sokat, örül, hogy a főasztalnál ülhet, miközben tudatában van másodlagos szerepének.

Tehát nem egy francia-német motor létezik, hanem egy olyan Németország, mely elég erős bizonyos lépések kezdeményezéséhez, de ahhoz nem, hogy ezekhez megszerezze az EU kollektív beleegyezését.

Tehát nem látja annak veszélyét, hogy Románia elmozdulhatna a Washingtonnal meglévő tengelyről?

Nem látom ezt az elmozdulást, de sor kerülhet rá. Románia számára igazi dilemma kezd körvonalazódni. Ha elmélyül a nézetkülönbség (a törésvonal talán túlzás) az Atlanti-óceán két partja között, akkor elképzelhető, hogy Románia és más közép- és kelet-európai EU- és NATO-tagállamok dilemmával szembesülnek majd: vonják-e még szorosabbra szövetségüket az AEÁ-val, vagy kezdjenek az AEÁ és azon EU-tagállamok csoportja között egyensúlyozni, melyek Németország köré tömörülnek, de azért instabil csoportosulást alkotnak.

Még nem vagyunk e döntésnél, de a dilemma körvonalazódik, a helyzetet elemezni kell, a megoldásokat elő kell készíteni és meggyőződésem, hogy a kormány megteszi ezt.