Lapozó
béel
2016. október 10. hétfő, 11:03
Nem jutottak megállapodásra a Népszabadság munkatársai és a tulajdonos képviselői vasárnap, így az újság hétfőn nem jelent meg. A tulajdonosok viszont hajlandóak eladni a veszteséges lapot.

Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják.

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot - tette hozzá.

„Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta" - fogalmazott Murányi András.
Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását.

Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

Vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak.

A délutáni órákban a szerkesztőség üzemi tanácsát, valamint a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetét is egyeztetésre hívta a munkáltató, ám az egyeztetés elmaradt, mert az érdekképviselők jogászát arra hivatkozva nem engedték be az épületbe, hogy a munkáltatói oldalnak nincs jelen a jogásza.

Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke elmondta: hétfőre kaptak újabb időpontot egyeztetésre, amelyen arról tárgyalnak majd, hogy mi vár a szerkesztőségre.

A Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel azt közölte: tovább egyeztet a Népszabadság újságíróival. A Mediaworks nyitott a megállapodásra, amelyben a napilap esetleges értékesítését is rögzíthetik. Hangsúlyozta: a szerkesztőség függetlenségének további fenntartása alapvető cél, míg a tulajdonos elsősorban a termékek pénzügyi szempontú vizsgálatára koncentrál. A felek megegyeztek abban, hogy hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek - olvasható a kiadó közleményében.

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/17483
Trump Twitteren közölte, hogy jövő héten dönt, támogatja-e Amerika a párizsi klímaegyezményt.
Két gyergyói világvándor Kolozsváron beszélt arról, hogy miért érdemes saját tapasztalat alapján véleményt alkotni a világról, az afrikai éhezésről, az iráni nőkről vagy éppenséggel a menekültválságról.
A médiát politikai és gazdasági előnyszerzésre használják.
Dodon és Orbán találkoztak.
Amiből kiderül, hogyan is működik egy ideje a román állam.
Klein Dávid is visszafordult, úgyhogy továbbra sincs olyan magyar hegymászó, aki oxigénpalack nélkül ért volna fel a csúcsra.
A város lassan belefullad a közlekedési dugókba.
Emellett Bulgáriában és Görögországban is, mintegy négyezer katona részvételével.
Á, nem, a magyarok jogaiért küzd. Csak a palotákban jobban lehet küzdeni. Már ha összejön a viszony.
Az Erdély-rajongó brit trónörökös először látogat a kincses városba.
Erdély egyik legnagyobb reneszánsz kastélyának lombos kertjében második alkalommal szervezik meg a Várkert Fesztivált.
Ha nem változtatnak a hozzáállásukon, lesz haddelhadd.
Zalău, Zilah, Zillenmarkt – ez áll majd a város bejáratainál.
Miért lenne március 15. ünnepnap Romániában? Hát az fáj a románoknak, na.