Iohannis, a játékos

Úgy tűnik, a nyolc óra jól végzett munka után Románia elnöke beállt a játékasztal mellé. Băsescu nyomdokain járva.
Hirdetés

A német dízel lustábban indul. De ha bekapcsol a turbó, nehezen állítod meg. Klaus Iohannis elnök néha azt az érzést kelti, hogy Traian Băsescunak szeretné álcázni magát és „játékosabb” lenne, talán mert felhúzták a vádak – különösen a 2014-es szavazói részéről –, melyek szerint csak díszelnök, de talán főleg azért, mert közeledik a választási kampány és volt pártja, a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) némi segítségre szorul. Csakhogy egy normaszegő és népszerűséget hajhászó tinédzserhez hasonlóan

Iohannis elnök is általában melléfog, amikor játékosként akar fellépni,

még akkor is, ha cselezései jóindulatúaknak tűnnek. Úgy tűnik, mintha a két éve az országprojektjébe beledermedt elnök csak a rossz szokásokat tanulná el a (néhány éve még) népszerű elődjének játékosi szerepéből. Ügyésznek osztogat tanácsokat, kormányfőket igyekszik kiközvetíteni.

Két éve telepedett be Cotroceni-be a jól végzett munka német komolysága és még mindig nem tudtam rájönni, mi okozza azokat a ritka pillanatokat, amikor Klaus Iohannis képes laza, kifinomult, csaknem brit humorú lenni és azt a benyomást kelteni, hogy benne van a dolgok sűrűjében, nem azok felett lebeg valahol a fellegekben. Ezek azok a pillanatok, amikor nem a tanácsadói szövegeit olvassa fel papírról, amikor úgy dönt, hogy akárcsak egy introvertált tini rocker, a népszerűség kedvéért együtt lóg a lakótelepi haverokkal, ezzel igyekezve bizonyítani, hogy ő is képes erre.

Ezek azok a pillanatok, amikor azt akarja mutatni, hogy ő is képes játékos-elnök lenni, amely szerepkör a Băsescu-korszak szüleménye, és – az igazat megvallva – eddig inkább csak rosszat hozott, mint jót.

De Klaus Iohannis elég nehezen tud beleszokni a játékosi szerepbe és akárcsak egy elefánt a porcelánboltban, sok mindent összetör, mire megtalálja a kijáratot. Néhány napon belül sikerült igazán băsescussá válnia, csakhogy nem abban az értelemben, hogy – például – megfogalmaz néhány határozott és koherens álláspontot Románia külpolitikáját illetően, hanem abban, hogy felkapaszkodik az események hullámára és elnökhöz nem illő módon pancsol bennük.

Klaus Iohannis először a PNL kerítőjeként viselkedett.

Nem utasította Dacian Cioloş kormányfőt, hogy melyik lányt válassza, de öregesen a szőnyeg szélére állította: fiacskám, itt az ideje családot alapítani és felhagyni ezzel a technokratáskodással. Ha Dacian Cioloş a választás után is kormányfő szeretne lenni, jól tenné, ha kiegyezne valamelyik politikai párttal, üzente meg neki a játékos Iohannis: politikai legényt akarok, nem technokrata kalandort.

Aztán rögtön rákoppintott a másik tábor orrára is. Elítélteket vagy büntetőügyeseket sem fog kormányfőnek jelölni. Dragnea, Ponta vagy Tăriceanu, például, szintén megkapták a jól megérdemelt játékos-elnöki adagjukat.

És mintha Klaus Iohannis ráérzett volna a játék ízére. Meg sem száradt rendesen a tinta a vádlott Sebastian Ghiţă nevetséges „önfeljelentésén”, melyben azt állítja, hogy állítólag közreműködött a DNA-vezetővel (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), Laura Codruţa Kövesivel szembeni plágiumvádat elutasító jelentés meghamisításában (nem árulta el, hogy miként, hol és milyen minőségében), Iohannis elnök újra rendkívül határozottnak bizonyult:

„Aki plagizált, az távozik!”

Több mint helyes. Ugyanakkor nem emlékszem arra, hogy ennyire határozott lett volna olyan esetekben, amikor olyanokról volt szó, akik elég sok időt eldöntöttek mandátuma alatt Románia kormányában, például Tobáról vagy Opreáról.

Aztán egy kicsit meggondolta magát. „Nem hiszem, hogy lemondásról kellene beszélnünk, hiszen – legalábbis egyelőre – semmilyen jele nincs annak, hogy plagizált volna”, mondta Klaus Iohannis. Márpedig pont ez a gond, hogy vannak, ezeket pedig tisztázni kellene. Nehéz a játékos élete.

Hirdetés

Iohannis célkeresztjét az a mocskos ügy sem kerülte el, mely szerint Mircea Dumitru oktatásügyi miniszter együttműködött a Securitatéval: „Amennyiben létezne egy írásos dokumentum, mely szerint a miniszter úr együttműködött a Securitatéval, az végzetes lenne a karrierjére nézve.” Ez újra egy teljes mértékben helyes állítás, ha csak úgy, légüres térben olvasod. De érdemes felhozni ezt az ügyet, mely semmin sem alapul – a CNSAS (Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács – a szerk.) cáfolja, hogy bármilyen új információ jelent volna meg Dumitru ügyében, akiről már többször is kimondták, hogy nem működött együtt a Securitatéval.

A turbófokozatba kapcsolt Klaus Iohannis elnök itt nem állt meg.

Zavartalanul kijelentette, hogy „megbeszélést folytatott” Augustin Lazăr főügyésszel, melynek során „arra kérte”, hogy oldja meg „sebesen” azt az ügyet, mely szerint Laura Codruţa Kövesi egy megállapodás alanya volt, melynek során kimosták a plágiumvádból. Az ügyészség fel is fortyant: a főügyész úr nem szokott ilyen telefonhívásokat kapni és nem bocsátkozik ilyenfajta tárgyalásokba. Persze.

Az elnöknek, természetesen, „alapjában véve” – hogy Iohannis úr egy másik elődjét idézzük – igaza van. Ezt a botrányt, melyet olyanok indítottak el, akiket éppen a DNA ügyészei állítanak bíróság elé, minél hamarabb tisztázni kellene, mint ahogy sok másikat is. Ennek ellenére, ha ennyire foglalkoztatja a kérdés, akkor Iohannis elnöknek talán a CNATDCU (Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács – a szerk.) elnökét vagy az oktatási minisztert kellett volna felhívnia és őket kellett volna megkérnie, hogy „oldják meg sebesen” Kövesi plágium/nem-plágium ügyét. Itt újra az az érzésünk, mintha senki sem sietne hivatalosan világosságot tenni ebben az egész „büntetőügyesek versus Kövesi, a DNA nagy közönséggel érintkező része” mérgezett intrikában. Plágium volt, vagy nem volt plágium? Mindenki rossz intézményekhez intéz feljelentéseket, telefonhívásokat, vagy kéréseket melyeknek semmi közük sincs egy plagizálás hivatalos megállapításához.

De a játékos Iohannis ebből a csávából is sikeresen kikerült.

Ma felvilágosított minket, hogy nemcsak Kövesi plágiumügyéről beszélt a főügyésszel – mely megbeszélésre különben hivatalos keretek között, Cotroceni-ben került sor, hanem minden nagy érdeklődésre számot tartó ügyről, melyek „régiek” és melyeknél gyorsabb megoldást szeretne: bányászjárás, forradalom. „Elfogadhatatlan, hogy még mindig nem tudjuk, mi történt a forradalom alatt, ki a bűnös, mi történt a bányászjáráskor, kik a bűnösök”, mondta Klaus Iohannis, mentendő a menthetőt. Próbálják csak megcáfolni: nem szeretnék, ha 25 év után mi is tudnánk, „miért haltunk meg a forradalomkor”? Szeretnénk. Játékosi sasszé.

Úgy tűnik, Klaus Iohannis már nem az a játékos, aki vakul belevetette magát az ANAF (adóhatóság – a szerk.) és a börtönben ülő Dan Voiculescu tévéinek székháza közötti ügyletbe, megmagyarázhatatlan (vagy talán nagyon is megmagyarázható) módon és teljesen érvek nélkül a végrehajtott tábor oldalára állva. Most ügyesebben játszik és megtanulta gyorsan kijavítani a cselezések során elkövetett hibákat. Majd elválik, hogy a játékos megmarad a megyei liga sarában, ahova a helyben futásban rendkívül tehetséges elődje került, vagy képes olyan dolgokkal is játszani, melyek tényleg Romániának is fontosak, nemcsak saját személyének és választási tőkéjének.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés