Kövér: példaértékű a moldovai gagauzok autonómiája

A kisebbségi igények kielégítése erősebbé teszi az ország belső kohézióját.
Hirdetés

A magyar kormány és a magyar törvényhozás szimpátiával tekint minden olyan államra, amely autonómiát biztosít a területén tömbben élő kisebbségnek, Moldovához ezért is viszonyul megkülönböztetett tisztelettel és figyelemmel – hangsúlyozta csütörtökön Kövér László a Moldova déli részén található Gagauz Autonóm Terület vezetőivel folytatott tárgyalásain.

Az MTI-nek küldött közlemény szerint a magyar Országgyűlés elnöke hivatalos moldovai látogatásának második napján találkozott Irina Vlah gagauziai kormányzóval és Dmitrii Constantinovval, a Gagauz Népgyűlés elnökével.

Az eszmecserén a házelnök szólt arról, hogy Magyarország kiváló viszonyt ápol a Moldovai Köztársasággal az EU keleti partnerségi programjának keretében, és a jövőben is kész minden tőle telhető segítséget megadni a kelet-európai országnak. Magyarország egy demokratikus, politikailag és gazdaságilag stabil Moldovában érdekelt, ahol az európai normák és a nemzeti kisebbségi jogok magas szinten érvényesülnek – hangsúlyozta Kövér László.

„Magyarország azért csatlakozott az Európai Unióhoz, mert azt gondoljuk, hogy az európai népek egységét minden eszközzel meg kell valósítanunk. Mindenkinek lehetőséget kell adni arra, hogy ha csatlakozni akar ehhez a társasághoz, akkor azt megtehesse. Aki pedig nem akar, azzal is a lehető legszélesebb együttműködést kell kialakítani” – magyarázta a házelnök.

Kövér László elmondta, gagauz földön a népek közötti együttműködés olyan formája ismerhető meg, amelyről példát lehet venni.

„Innen származik szimpátiánk azon országok irányába, amelyek megértik, hogy a kisebbségi igények kielégítése, az alkotmányosan biztosított területi autonómia hozzájárul egy ország belső kohéziójának megteremtéséhez” – mutatott rá.

„Vannak, akik azt a megoldást választják, hogy homogenizálják a társadalmukat. Ez lassan az Európai Unióban is egyfajta állásponttá alakul, és nemcsak a nemzeti kisebbségekkel szemben, de a nemzetállamokkal szemben is megfogalmazódik ez a fajta politika. Az én álláspontom az, hogy

meg kell adni mindenkinek azt a lehetőséget, hogy saját kulturális, nemzeti önazonosságát a lehető legszabadabban gyakorolja”

– húzta alá Kövér László.

Hirdetés

Az Országgyűlés elnöke elismerését fejezte ki Adrian Candu moldovai házelnöknek és Irina Vlah kormányzó asszonynak, hogy a Moldovai Köztársaság és a Gagauz Autonóm Terület között fennálló vitákat a több mint egy éve a moldovai és a gagauz törvényhozás között működő bizottság keretében készek a tárgyalóasztalnál rendezni. Ennek sikere egész Moldáviának a sikere – fogalmazott Kövér László.

Dmitrii Constantinov, a Gagauz Népgyűlés elnöke elmondta, hogy éppen 22 évvel ezelőtt fogadták el a Gagauzia területi autonómiájáról szóló törvényt, és továbbra is minden erejükkel igyekeznek elkerülni a konfliktusos helyzetek kialakulását, céljuk továbbra is az autonómia működésének feltételeit biztosító törvényes keretek betartása és azok további bővítése.

Irina Vlah

példaértékűnek nevezte a Gagauz Autonóm Terület több mint két évtizedes működését a gagauz nép nemzeti és kulturális önazonosságának megőrzése terén,

ami – mint megjegyezte – a nemzetközi közösség érdeklődését is felkeltette. Ennek példájaként említette a magyar Országgyűlés elnökének mostani útját, amely egyben az első európai uniós tagállam hivatalos házelnöki látogatását is jelenti.

Kövér László felkereste a gagauziai fővárosban található Comrati Egyetemet is, ahol a magyar állam anyagi támogatásával kialakított modern technikai és oktatási eszközökkel felszerelt magyar tanszoba segíti a Magyarország, a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő egyetemisták tanulását.

Hirdetés