Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n

A sulisok végighancúrozhatják a víkendet az egyetemen. A legkomolyabban.
Hirdetés

A BBTE Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2016. szeptember 23–25. között immár negyedszerre szervez egyetemi nyílt napokat az erdélyi magyar középiskolások részére.

Magyarán: a középiskolások besétálhatnak az egyetemre, megnézhetik, miképpen zajlik a kutatói és oktatói munka, és persze a diákélet.

Az egyetem értelemszerűen tárt karokkal fogadja a jövő hallgatóit, sőt, a legkülönbözőbb diákabrakokkal is kedveskedik nekik. Lesznek ismeretterjesztő előadások, illetve közösségápoló, interaktív programok. Az érdeklődők megismerkedhetnek a holográfiával, az atomok rejtélyes világával, az ízlések és pofonok filozófiai mélységeivel, színházkodhatnak is, ha kedvük és érdeklődésük odahajtja őket, bekukkanthatnak az állattársadalmak konfliktusoktól nem mentes világába, kutathatnak egy kicsit őslények után, megtudhatják, hogyan változtatja meg a turizmus a népi kultúrát, és a sornak itt nincs vége.

Irtó jó mókának ígérkezik ez a hétvége, és persze az is fontos, hogy játék és interakció közben a középiskolások esetleg felbecsülhetik, melyik az a szakma, ami a leginkább illik hozzájuk. A szervezők 200 középiskolás diákot várnak a rendezvényre. További részletek itt.

Remek szórakozást és jó latolgatást kívánunk mindenkinek, aki belemegy a játékba.

Hirdetés