Csontvázfa
Szerző: Papp Attila Zsolt
2016. szeptember 21. szerda, 16:48
A Skeleton Tree eddig jó eséllyel pályázik az év albuma címre.

A Nick Cave & the Bad Seeds új albuma kapcsán fontosnak tartják megemlíteni a híradások, hogy a lemezt az ausztrál zenész kamaszfiának tavalyi halála inspirálta, vagy legalábbis a tragédia alaposan rajta hagyta a nyomát a dalok hangulatán.

Ez természetesen igaz, a lemezzel nagyjából párhuzamosan egy dokumentumfilm is készült, One More Time with Feeling címmel, amelyben Nick Cave beszél a szörnyű baleset okozta traumáról, arról, hogy ezek után már nem ugyanaz az ember néz rá vissza a tükörből, aki eddig.

Ez a tragikus inspirációs forrás azonban leginkább az album atmoszférájában és részben témavilágában köszön vissza, de azt, hogy mitől lett a Skeleton Tree ennyire bitangul jó lemez, nem magyarázza meg. A szenvedések és a sorscsapások eleve csak a nagy alkotók művészetét képesek felmagasztosítani, a közepes tehetségeken nem nagyon segítenek.

Nick Cave új albumának dalait nem érdemes háttérzeneként, mindennapi tevékenységeink aláfestő zörejeként hallgatni (igazából semmilyen, igazán jó zenét nem érdemes, de van, ami ennél mégiscsak alkalmasabb erre); talán épp azért, mert már-már alig van köze ahhoz, amit a muzikalitásról gondolunk: az ének suttogás, duruzsolás, a szöveg prófécia, a dallam pedig amilyen lírai hangfekvésű, annyira nyugtalanító. Zörej, de nem a háttérből.

A Skeleton Tree talán minden eddigi Nick Cave-opusznál inkább egyszemélyes vállalkozás: a Bad Seeds teljesen háttérbe kerül, és minden reflektor a „főszereplőre” irányul, az ő – megszokotthoz képest is – sötét, mélabús útkeresésére.

Nick Cave ül egy zongoránál, egyedül és feketében, és a billentyűk torzított vibrálását, az alig-halk gitárpengést, a vonósok hangját átitatja valami mély, már-már nem is emberi keserűség és kétségbeesés. Szárnyaszegett angyalok zuhanása (a zuhanás folyton vissza-visszatérő motívum), sosem látott puszta tájakon, botorkálás a halál árnyékának völgyében, ahol minden zsoltáros nekifohászkodás ellenére is félünk a gonosztól.

Mindezt úgy, hogy a nyolc dalban alig fordul elő konkrét(nak tűnő) utalás a tragédiára, biblikus villanások, nők, szerelmek, álmok, hiányok kavalkádján át jutunk el az idegenként bolyongó Jézus földi magányától (Jesus Alone) a dán szopránnal, Else Torppal közösen énekelt Distant Sky földöntúli elhagyatottságáig.

Isten nem halott, de messze van, nagyon messze.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/17207
A háromszéki származású tornászcsillag életregénye igazi mese – lidérces fordulatokkal. A Szabó Katiról írott könyv szerzőjével, Csinta Samuval beszélgettünk.
Szépen és alaposan becsomagolva, az üzenet a következő: Románia alsóbbrendűségéért tulajdonképpen a gonosz Magyarország a hibás.
Mert a román menedékkérők száma ugrásszerűen megnőtt.
Nem? Akkor erőltesse meg a fantáziáját. Romániában ez is előfordul. Például Teleorman megyében.
Ha folytatódik az igazságszolgáltatás elleni támadás, akkor ideje bevetni a 7-es cikkelyt Romániával szemben, véli a CDU politikusa.
Értékelni kell a profizmust, mellyel a magyar politikusoknak az utóbbi 100 évben sikerült pontokat szerezniük a gázpiacon Magyarország számára. Nahát, ilyen is van?
Felmerül a kérdés: mi marad még épen Romániában a PSD-s kormányzás után?
A Personal Point szakemberektől tanultuk a trükköket.
A gázügylettel Magyarország gyakorlatilag kirabolta Romániát. Legalábbis ez derül ki a szakszerű elemzésből.
Most erre van a városnak pénze. Évek múltán talán fel is tárják őket.
A Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub alapítójával beszélgettünk az egyesületről, a gyerekekről, a múltról és a jövőről.
A volt RMDSZ-es képviselő Laura Codruta Kövesinek, a DNA vezérének is keményen beszólt.
A díjjal a csíkszeredai költő művészetét ismerték el.
A befektetők tisztázatlan körülmények között szerezték meg az engedélyeket az egykori Nemes-Bethlen ház füvészkertje helyén építendő szállodára.