Csontvázfa
Szerző: Papp Attila Zsolt
2016. szeptember 21. szerda, 16:48
A Skeleton Tree eddig jó eséllyel pályázik az év albuma címre.

A Nick Cave & the Bad Seeds új albuma kapcsán fontosnak tartják megemlíteni a híradások, hogy a lemezt az ausztrál zenész kamaszfiának tavalyi halála inspirálta, vagy legalábbis a tragédia alaposan rajta hagyta a nyomát a dalok hangulatán.

Ez természetesen igaz, a lemezzel nagyjából párhuzamosan egy dokumentumfilm is készült, One More Time with Feeling címmel, amelyben Nick Cave beszél a szörnyű baleset okozta traumáról, arról, hogy ezek után már nem ugyanaz az ember néz rá vissza a tükörből, aki eddig.

Ez a tragikus inspirációs forrás azonban leginkább az album atmoszférájában és részben témavilágában köszön vissza, de azt, hogy mitől lett a Skeleton Tree ennyire bitangul jó lemez, nem magyarázza meg. A szenvedések és a sorscsapások eleve csak a nagy alkotók művészetét képesek felmagasztosítani, a közepes tehetségeken nem nagyon segítenek.

Nick Cave új albumának dalait nem érdemes háttérzeneként, mindennapi tevékenységeink aláfestő zörejeként hallgatni (igazából semmilyen, igazán jó zenét nem érdemes, de van, ami ennél mégiscsak alkalmasabb erre); talán épp azért, mert már-már alig van köze ahhoz, amit a muzikalitásról gondolunk: az ének suttogás, duruzsolás, a szöveg prófécia, a dallam pedig amilyen lírai hangfekvésű, annyira nyugtalanító. Zörej, de nem a háttérből.

A Skeleton Tree talán minden eddigi Nick Cave-opusznál inkább egyszemélyes vállalkozás: a Bad Seeds teljesen háttérbe kerül, és minden reflektor a „főszereplőre” irányul, az ő – megszokotthoz képest is – sötét, mélabús útkeresésére.

Nick Cave ül egy zongoránál, egyedül és feketében, és a billentyűk torzított vibrálását, az alig-halk gitárpengést, a vonósok hangját átitatja valami mély, már-már nem is emberi keserűség és kétségbeesés. Szárnyaszegett angyalok zuhanása (a zuhanás folyton vissza-visszatérő motívum), sosem látott puszta tájakon, botorkálás a halál árnyékának völgyében, ahol minden zsoltáros nekifohászkodás ellenére is félünk a gonosztól.

Mindezt úgy, hogy a nyolc dalban alig fordul elő konkrét(nak tűnő) utalás a tragédiára, biblikus villanások, nők, szerelmek, álmok, hiányok kavalkádján át jutunk el az idegenként bolyongó Jézus földi magányától (Jesus Alone) a dán szopránnal, Else Torppal közösen énekelt Distant Sky földöntúli elhagyatottságáig.

Isten nem halott, de messze van, nagyon messze.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/17207
A gyalui Várkert Fesztivált pedig a kolozsvári városnapok egyfajta „magyar kiegészítőjének” szánják a szervezők.
A magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter Csíkszeredába utazott, hogy találkozzon az Igazi Csíki Sört gyártó cég tulajdonosával.
A kézhez kapott jegyzőkönyv szerint az EMNP Kolozs megyei elnökét azért bírságolták meg március 15-én, mert ellenszegült a szervezők felkérésének, és nem hagyta el az ünneplő menetet.
A politika nagy lenézői, az USR és Dacian Cioloş egyértelműen politikai rongyokba tekeredtek bele. És nem áll jól nekik.
Nem ment a városházi hazudozás a bíróság előtt.
A magyar-román kétoldalú kapcsolatok normalizálása is szóba került.
A hírek szerint legalább negyvenen megsérültek. A támadót lelőtték.
Ehhez persze az kell(ene), hogy Klaus Iohannis elnök úr felébredjen csipkerózsika-álmából.
Egynapos varázslat: a bábszínházi világnapon a kolozsvári magyar gyerekek bepillanthattak egy kicsit a kulisszák mögé. A nagycsaládosok pedig ezután kedvezményesen vihetik csemetéiket a Puck Bábszínházba - tudtuk meg Sarvadi Paultól, a magyar társulat vezetőjétől.
A lehető legkonkrétabban.
Szűkszavú nyilatkozatot tett közzé a szövetség Kolozs megyei szervezete.
Amit nem sikerült bírósági úton eltöröltetni, azt behajtották a román hatóságok.
Hogy a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek közül minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe.
Kolozs megyei szenátoruk nyílt levelet írt Emil Bocnak.