Rendkívül súlyos baleset Szárhegyen

Két nő meghalt, egy 17 éves lány pedig kisebb sérülésekkel úszta meg, hogy autójuk személyvonattal ütközött.
Hirdetés
Két személy meghalt, egy megsérült szombat délután Gyergyószárhegyen, amikor a vasúti átkelőnél autójukba belerohant a Gyergyószentmiklós és Marosvásárhely között közlekedő személyvonat – írja a news.ro hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
 
Az autó egyik utasa, egy 17 éves lány kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, de sokkos állapotban szállították a gyergyószentmiklósi kórházba. A Székelyhon hírportál úgy tudja, neki sikerült kiugrani az autóból, mielőtt azt elsodorta volna a nagy sebességgel közlekedő szerelvény.
 
Az illető vasúti átkelőnél jók a látási körülmények a Székelyhon szerint. Az első feltételezések szerint az autó motorja épp a síneken fulladt le, egy 47 és egy 19 éves gyergyótölgyesi nő pedig már nem tudott időben kiugrani a járműből. A vonat egy árokba sodorta az autót mintegy 50 méterrel az átkelőtől, a szerelvényt pedig az átkelőtől mintegy 200 méterre sikerült lefékezni.
 
A baleset után másfél órával a helyszínelés még zajlott – írja a Székelyhon, a vonat a nyílt pályán vesztegelt utasaival együtt. Az érintett vasúti szakaszon valószínűleg még több óráig nem állt helyre a forgalom.

Hirdetés